Katonai parancsnokból ’Krisztus katonája’

Mark Lewis elmondása alapján

„Jó reggelt, felség!” „Jó napot, excellenciás uram!” „Jó estét, miniszterelnök úr!” Így üdvözöltem utasaimat mint pilóta és az Ausztrál Királyi Légierő parancsnoka a VIP-es repülőszázadnál. Államfők és magas rangú kormánytisztviselők repültek velem országszerte Ausztráliában, és mindenfelé a világban. Most mégis valami egészen mással foglalkozom, ami sokkal nagyobb megelégedéssel tölt el. Hadd meséljek róla!

A NYUGAT-AUSZTRÁLIAI Perthben születtem 1951-ben, és katonacsaládban nevelkedtem. Tizenöt éves koromban beléptem egy vitorlázórepülő-klubba. Így kezdődött az életen át tartó szerelmem a repüléssel.

Nem sokkal később a szüleim különváltak, és a családunk széthullott. A légierő sugárhajtásúvadászgép-századának parancsnoka és a családja kedvesen befogadott engem, amíg befejezem a középiskolát. A parancsnok szavai és példája ösztönzött arra, hogy tisztjelölt legyek az Ausztrál Királyi Légierő Akadémiáján.

„Szárnyakat” kaptam

Mintegy hat évvel később végeztem katonatisztként a légierőnél fizikusi diplomával, és megkaptam a pilóták szárny alakú jelvényét. Kezdetben katonai szállító repülőgépet vezettem mindenfelé Ausztráliában, a Csendes-óceán déli vidékén és Délkelet-Ázsiában. Gyakran repültünk magas hegyszorosok között és mély völgyekben, ahol füves leszállópályákon landoltunk. Veszélyes munka volt. A repülőszázadunk elvesztett pár gépet és néhány ügyes munkatársat azokban az években. Mindamellett ezekkel a repülőutakkal segítettünk azoknak, akik elszigetelt területen élnek. Építőanyagot vittünk hidakhoz, kisebb buldózereket útépítéshez, élelmiszert vészhelyzetben levőknek, valamint orvosokat és ápolókat. Válságos helyzetben levő betegeket is szállítottunk.

1978-ban megfeleltem a követelményeknek, hogy pilótaoktató lehessek, így visszatértem a légierő akadémiájára, és a tanári kar tagja lettem. Ekkor újra találkoztam egy régi ismerősömmel, Diane-nel, egy fiatal özveggyel, akinek volt egy hároméves kislánya. Diane férjével együtt jártunk az akadémiára, de később meghalt egy repülőgép-balesetben. Amikor megkértem Diane kezét, ő gondolkodási időt kért. Nem volt biztos benne, hogy szeretne-e ismét egy pilóta felesége lenni.

Időközben elfogadtam egy megbízatást, hogy tizenkét hónapig segédtisztként szolgáljak Ausztrália főkormányzója mellett. Az élet a kormányzói palotában, Canberrában, mélyebb betekintést engedett nekem a politikai élet tevékenységeibe, és közeli kapcsolatba kerültem állami, katonai és egyházi méltóságokkal. Amikor letelt az ottani  megbízatásom, visszatértem pilótaoktatói munkámhoz. Nem sokkal azután, 1980-ban összeházasodtunk Diane-nel.

1982-ben elfogadtam egy cseremegbízatást, hogy két évig az Egyesült Államok légierejének egyik repülésbiztonsági tisztje és légibaleset-szakértője legyek. A munkám során beutaztam az Egyesült Államokat, valamint olyan távoli helyekre is eljutottam, mint Észak-Írország. Az volt a feladatom, hogy elemezzem a légi baleseteket, és kiértékeljem a repülőgép-tervezést és a repülési műveleteket a nagyobb biztonság érdekében.

Visszatérek Ausztráliába

Miután hazatértem Ausztráliába, a családunk négytagúra bővült, ugyanis megszületett a lányunk, Kerry. Diane egyszerre volt anyja is, és apja is a lányainknak, mivel engem a munka teljesen lekötött, amit megsínylett a családi életünk. Három évvel később megkaptam az első parancsnoki feladatomat a légierő VIP-es repülőszázadánál, amint azt korábban említettem. Amikor 1991-ben kitört az öbölháború, a repülőszázadom támogatta az Egyesült Nemzetek Szervezetének ottani tevékenységét, aztán másutt is, Pakisztánban, Afganisztánban, Afrikában és Izraelben.

1992-ben lettem törzstiszt a Honvédelmi Vezérkarban. Miközben Ausztrália legmagasabb rangú katonai parancsnokának személyi titkáraként szolgáltam, mélyebben beleláttam, hogy milyen kapcsolat van a katonaság, a politika és az ENSZ között. Arra a következtetésre jutottam, hogy az ENSZ-nek sok hiányossága van. Mégis úgy tűnt, hogy egy jobb világot csak az ENSZ-től remélhetünk. Később azonban az otthon kialakult fejlemények hatására átértékeltem a nézeteimet.

Diane választ kap a kérdéseire

Első férjének halála után, Diane, aki római katolikus volt, választ keresett a kérdéseire, de nem talált. Súlyosabbá vált a helyzet, amikor az idősebb lányunk, Renee, érdeklődni kezdett az okkultizmus iránt. Az egyik barátunknál Diane felfigyelt az Ébredjetek! egy példányára, melyben meglátta, hogy a következő számban a sátánizmusról fognak cikket közölni. Diane ezelőtt sosem hallott még az Ébredjetek! folyóiratról. Egész úton hazafelé az járt a fejében, hogyan tudná megszerezni azt a példányt.

Három nappal később Jehova Tanúi kopogtattak az ajtónkon, és Diane megkapta a folyóiratot. Később beleegyezett a bibliatanulmányozásba, és aztán kezdett eljárni a keresztény összejövetelekre. Örültem, hogy tanulmányozza a Bibliát, és még el is kísértem őt néhány összejövetelre, de nem éreztem úgy, hogy nekem is csatlakoznom kellene hozzá. Nem tartottam vallásosnak magam. Hittem Istenben, azonban már túl sok képmutatást láttam ahhoz, hogy komolyan vegyem a vallást. Nem tudtam megérteni például, hogy a tábori lelkészek miért prédikálnak szeretetről meg békéről, miközben támogatják a háborút.

Diane tapintatosan elöl hagyott pár Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratot a lakásban, hogy elolvashassam. Néhányat el is olvastam, majd gondosan visszatettem őket úgy, ahogy odarakta. Nem akartam, hogy esetleg azt gondolja, érdekel a dolog. Ahogy növekedett a bibliai ismeretem, két bibliai rész igen felkavart. Az egyik a Jelenések 19:17, 18 volt, mely arról beszél, hogy a madarak eszik „a katonai parancsnokok” húsát. A másik pedig a Jelenések 17:3, mely megemlít ’egy skarlátszínű vadállatot’. A Tanúk úgy gondolták, hogy ez a vadállat az ENSZ-et jelképezi, ez a nézet pedig ellentétben állt azzal, amit erről a nemzetközi szervezetről gondoltam. * Ennek ellenére igyekeztem kizárni az elmémből ezeket a kérdéseket.

1993-ban Diane meghívott, hogy legyek jelen a keresztelkedésén. Kérése váratlanul ért. Megkérdeztem: „Ha választanod kellene, kit választanál, Jehovát vagy engem?” Ezt válaszolta: „Jehovát.  De nem kell, hogy erre sor kerüljön. Azt akarom, hogy mindketten az életem része legyetek.” Akkor értettem meg, hogy többet kell megtudnom erről a másik személyről, aki része az életének. A helybeli gyülekezetből egy vén felajánlotta, hogy tanulmányozza velem a Bibliát, én pedig elfogadtam a segítségét.

Kezdtek nagyon érdekelni a bibliai próféciák, főleg azok, melyek katonai és politikai történelmi eseményekkel vannak összefüggésben. A légierőnél kapott képzésem során tanultam például az ókori görögök katonai hőstetteiről. Most pedig megtudtam, hogy a történelmüknek sok részlete századokkal korábban, előre fel lett jegyezve Dániel könyvének a 8. fejezetében. Ez és más próféciák fokról fokra meggyőztek arról, hogy a Bibliát Isten ihlette.

Ezenfelül új megvilágításban tekintettem az ENSZ-re. Tisztában voltam vele, hogy a katonaság nem tudja megoldani az emberiség problémáit, és hogy az igazi béke nem lehet a háborús fenyegetés eredménye, valamint hogy az ENSZ nem tudja megszüntetni a politikai, vallási és etnikai megosztottságot, mely háborúhoz vezet. Kezdtem megérteni, hogy egyedül csak Isten képes az emberiség problémáinak megoldására. Sőt úgy tűnt, hogy Jehova Tanúi nemzetközi testvériségében ezt ő már folyamatosan meg is valósítja (Zsoltárok 133:1; Ézsaiás 2:2–4). „De ott tudnám hagyni a katonai pályámat azért, hogy Istent szolgáljam?” – tűnődtem.

A Biblia igazsága mellett döntök

A sorsdöntő pillanat 1994-ben érkezett el, amikor is jelen voltam Jehova Tanúi egyik kerületkongresszusán Sydney-ben. A programban volt egy jelmezes bibliai dráma, amely kiemelte, hogy az ókori Izrael nemzetének választania kellett, hogy Jehovát szolgálja-e vagy Baált, egy kánaáni istent. Illés, Jehova prófétája állásfoglalásra késztette az izraelitákat: „Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha Jehova az igaz Isten, kövessétek őt, de ha Baál, akkor őt kövessétek!” (1Királyok 18:21). Ezek a szavak szíven találtak. Az izraelitákhoz hasonlóan én is tétováztam. Döntenem kellett. Szolgáljam Jehovát, vagy folytassam a katonai pályám?

Azon az estén, amint hazafelé vezettem, elmondtam Diane-nek, hogy ott fogom hagyni a légierőt, és Jehova Tanúja leszek. Váratlan döntésem meglepte, de teljes mértékben támogatott. Néhány nap múlva sem gondoltam meg magam, így benyújtottam a lemondásomat.

Ebben az időben az Ausztrál Nemzetvédelmi Egyetemen a Tisztjelöltek Állományának voltam a parancsnoka Canberrában, az ország fővárosában. Én felügyeltem a szárazföldi haderők, a haditengerészet és a légierő mintegy 1300 tisztjelöltjének katonai kiképzését és egyetemi tanulmányait, valamint az iskolai személyzet munkáját. A tanév utolsó napján a végzős tisztjelöltekből és az egyetem dolgozóiból álló 400 fős hallgatóság előtt elmondtam, hogy otthagyom a katonaságot, azért hogy önkéntes keresztény szolgaként házról házra járva tanítsam az embereket a Bibliából. Ez a bejelentésem érdekfeszítő beszélgetésekhez vezetett.

Teljes idejű szolga lettem

A lemondásom hatályba lépését követő napon megkezdtem a prédikálómunkát. Három hónappal később, 1995 áprilisában megkeresztelkedtem. Azután, amilyen hamar csak lehetett, elkezdtem az általánosúttörő-szolgálatot, ami azt jelenti, hogy teljes időben végzem a nyilvános szolgálatot.

Katonai parancsnokból ’Krisztus katonájává’ lenni számos kiigazítást jelentett az életemben (2Timóteusz 2:3). Az első feladatom a mikrofonok hordozása volt a keresztény összejöveteleken. Meg kellett tanulnom, hogy parancsok osztogatása helyett megkérjek másokat arra, hogy megtegyenek valamit. Mások figyelembevétele és a szeretet fontosabbá vált, mint a teljesítmény, habár még most is igyekeznem kell, hogy ezeket egyensúlyban tudjam tartani. És mivel csökkent a jövedelmem, a családunknak egyszerűsítenie kellett az életmódján.

Nagyon élveztem a prédikálómunkát, és még ma is ugyanolyan örömmel végzem. Egyszer, amikor  Kerry lányunkkal tanúskodtam, aki akkor kilencéves volt, megkértem őt, hogy figyelje meg, hogyan reagálnak a házigazdák. Csakhamar megállapítottuk, hogy a legtöbb ember nem érdeklődött, de azért néhányan kedvesek voltak, és még érdeklődtek is. Ez mindkettőnk számára buzdító volt. Időközben a másik lányunk is tanulmányozta egy ideig a Bibliát, de akkor úgy döntött, hogy nem szolgálja Jehovát.

Diane-nel arra ösztönöztük Kerryt, hogy törekedjen a teljes idejű szolgálatra. Nemrégiben, a legnagyobb örömömre, Kerryvel együtt vettem részt az úttörőszolgálati iskolán. Neki ez volt az első alkalom, nekem pedig a második. Milyen csodálatos érzés látni, hogy ő is, és más fiatalok is fejlődnek szellemileg, és végzik a keresztény szolgálatot! (Zsoltárok 110:3).

Bőséges áldás

Visszatekintve, hasonlóságokat és különbségeket is látok aközött, hogy valaki a katonaságnál szolgál, és aközött, ha Krisztus katonája. Mindkét életpálya lojalitást, engedelmességet, feddhetetlenséget, önfegyelmet és önfeláldozást kíván meg. Jóllehet sok katona kész meghalni a hazájáért és a barátaiért, az igaz keresztények viszont azt a felszólítást kapják, hogy még az ellenségeiket is szeressék (Máté 5:43–48). És míg a hadseregben a hősök kitüntetést kaphatnak egyetlen bátor cselekedetért, addig az igaz keresztények Isten helyeslését nyerik el, mert kitartanak a hűséges szolgálatukban, melybe beletartozhat az is, hogy évről évre bátran szembenéznek az ellenségeskedéssel, a gúnyolódással és más próbákkal (Héberek 10:36–39). Keresztény hittársaim a legnagyszerűbb emberek, akiket ismerek.

Azokkal az üdvözlésekkel ellentétben, melyeket a történetem elején említettem, manapság így köszönök: „Szervusz, testvérnő!” „Szervusz, testvér!” Micsoda öröm a keresztény szolgálat végzése olyan emberekkel, akik őszintén szeretik Istent! De a legnagyobb megtiszteltetés a Legfelségesebbet, magát Jehovát szolgálni! Ennél elégedettebb életet el sem tudok képzelni.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 14. oldalon]

Jóllehet sok katona kész meghalni a hazájáért és a barátaiért, az igaz keresztények viszont azt a felszólítást kapják, hogy még az ellenségeiket is szeressék

[Kép a 12–13. oldalon]

Repülés a légierő VIP-es sugárhajtású repülőgépével a Parlament felett, Canberrában

[Kép a 15. oldalon]

Bibliai dráma az 1994-es kerületkongresszuson Sydney-ben

[Kép a 15. oldalon]

Kerryvel az úttörőszolgálati iskolán

[Kép a 15. oldalon]

Diane-nel és Kerryvel ma