Ázsiai nomádok, akik birodalmat építettek

Oroszországot félelem fogta el, és nagy zűrzavar támadt. A keletről érkező lovas katonák, mint a sáskák, végigsöpörtek a sztyeppén, gyilkolva, fosztogatva és megsemmisítve minden ellenszegülő hadsereget. Oroszország egész területén csak a novgorodi fejedelemség menekült meg. Egy ottani, megrémült krónikás úgy írt minderről, mint furcsa nyelvű, „ismeretlen törzsek” hódításáról.

A HÓDÍTÓK a mongolok voltak, akik a ma Mongóliaként ismert füves fennsíkról, Közép (Belső)- és Északkelet-Ázsiából származtak. Villámgyors hódításaik, melyek az i. sz. XIII. század elején kezdődtek, megváltoztatták Ázsia és fél Európa arculatát. Mindössze 25 év alatt nagyobb területet igáztak le, mint a rómaiak négy évszázad alatt. Fénykorukban Koreától Magyarországig és Szibériától Indiáig uralkodtak. Ez volt a történelem legnagyobb összefüggő birodalma!

A viszonylag rövid életű Mongol Birodalomról szóló feljegyzések nemcsak Ázsia és Európa történelmére derítenek fényt, hanem sok bibliai tanítást is alátámasztanak, melyek az emberi természetről és az emberek egymás feletti uralkodásáról szólnak. Ilyen igazságok például a következők: az emberi dicsőség hiábavaló és mulandó (Zsoltárok 62:9; 144:4). „Ember uralkodik emberen a maga kárára” (Prédikátor 8:9). A Biblia úgy mutatja be a hatalmas politikai uralmakat, mint amik vadállatként viselkednek, hiszen erőszakosan felül akarnak kerekedni más nemzeteken. *

Kik voltak a mongolok?

A mongolok különböző törzsekhez tartozó nomádok voltak, akik ügyesen lovagoltak. Állattenyésztésből, kereskedésből és vadászatból tartották fenn magukat. A legtöbb néppel ellentétben – ahol a népességnek csak egy elenyésző hányada volt hadviselésre kiképezve és felszerelve – gyakorlatilag minden mongol férfi, akinek volt lova és íja, szívós és kegyetlen harcosnak számított. Minden törzs rendíthetetlenül hűséges volt a vezetőjéhez, a kánhoz.

Az egyik kán, Temüdzsin (kb. 1162–1227) 20 évnyi háborúzás után mintegy 27 mongol törzset egyesített a vezetése alatt. Később a tatároknak nevezett türk származású muszlimok is a mongolok oldalán harcoltak. Ezért amikor a megállíthatatlan mongol csapatok nyugat felé tartottak, a megrémült európaiak tartároknak * nevezték el a hódítókat. 1206-ban, kevéssel az után, hogy Temüdzsin elmúlt 40 éves, a mongolok a Dzsingisz kán címmel ruházták fel őt, ami azt jelenti, hogy ’erős uralkodó’ vagy ’egyetemes  uralkodó’. Úgy is ismert volt mint nagykán.

Dzsingisz kán lovas íjászokból álló seregei gyorsan és bősz dühvel támadtak, gyakran úgy, hogy a szétosztott csapataik még több ezer kilométeres frontvonalat is alkottak. Az Encarta Encyclopedia szerint katonai szempontból Dzsingisz kán „olyan volt, mint Nagy Sándor vagy Napóleon”. A perzsa történetíró Dzsuzdzsáni, aki Dzsingisz kán kortársa volt, így jellemezte őt: „Óriási életerő munkált benne, lángelme volt, lenyűgöző jellem.” De ugyanakkor „vérszomjasnak” is nevezte.

Mongólián túl

Észak-Kínát a mandzsuk uralták, akik a dinasztiájukat Csinnek, vagyis ’aranynak’ nevezték. A mongolok átkeltek a félelmetes Góbi sivatagon, hogy elérjék a mandzsu területeket. A sivatag nem jelentett igazi akadályt a nomádoknak, akik ha kellett, a lovak tején és vérén éltek. Bár Dzsingisz kán kiterjesztette a hatalmát Kínára és Mandzsúriára is, a harcok még mintegy 20 évig elhúzódtak. A kínaiak közül összegyűjtött tudósokat, mesterembereket, kereskedőket, valamint mérnököket is, akik ostromgépeket, hajítógépeket és lőporos bombákat tudtak készíteni.

Miután Dzsingisz kán már felügyelete alatt tartotta a távoli nyugatra vezető selyemutat, kereskedelmi kapcsolatra törekedett a türk szultánnal, Mohameddel. A szultán hatalmas birodalom felett uralkodott, mely magában foglalta a mai Afganisztánt, Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt és Irán legnagyobb részét.

1218-ban egy mongol karaván látszólag kereskedelmi céllal a szultán birodalmának határához érkezett. De az ottani helytartó kivégeztette őket, és ezzel olyan eseményeket idézett elő, melyek odavezettek, hogy a mongolok első ízben megszálltak egy muszlim országot. Az elkövetkező három évben a mongolok, akik mondhatni annyian voltak, mint a sáskák, módszeresen kifosztották és felégették a városokat és a szántóföldeket. Tömegesen lemészárolták Mohamed szultán népét, kivéve azokat, akik a mongolok hasznára lehettek.

A 20 000 fősre becsült mongol hadsereg ezután keresztüllovagolt Azerbajdzsánon és Grúzián egészen a Kaukázustól északra fekvő sztyeppékig. Megsemmisítettek minden útjukba kerülő hadsereget, beleértve a 80 000 fős, orosz sereget is. Az egyik, mintegy 13 000 kilométeres hadjárat során körbelovagolták a Kaszpi-tengert. Vannak, akik ezt a történelem egyik legnagyobb lovas teljesítményének tartják. Hódításaik előrevetítették, hogy miként fogják a későbbi mongol uralkodók lerohanni Kelet-Európát.

Dzsingisz kán utódai

Dzsingisz kán első feleségétől született négy fia közül a harmadik, Ögödej lett a következő nagykán. Ögödej megerősítette a felügyeletet  a meghódított országok felett, sarcot szedett a vazallus uralkodóktól, és sikeresen befejezte a Csin-dinasztia elleni hódításokat Kína északi részén.

Ögödej, hogy fenntartsa a birodalmat és továbbra is biztosítsa a mongoloknál megszokottá vált mértéktelen életmódot, végül úgy döntött, hogy újra háborúba indul. Ezúttal olyan országok ellen, melyeket még nem fosztottak ki. Két fronton is támadásba lendült: nyugaton az európai országok, Kína déli részén pedig a Szung-dinasztia ellen. Az európai hadjárat sikeres volt, de a másik nem. Néhány kisebb győzelemtől eltekintve, a mongolok nem tudták meghódítani a Szung-dinasztia főbb területeit.

A nyugati hadjárat

1236-ban megközelítőleg 150 000 harcos lovagolt nyugati irányba, Európa felé. Először a Volga melletti területeket célozták meg, aztán az orosz fejedelemségek ellen fordultak. Kijevet porig rombolták. A mongolok megígérték, hogy megkímélik a városokat, ha mindenből tizedet kapnak. Az oroszok a harc mellett döntöttek. A mongolok a hajítógépeikkel köveket, égő olajat és salétromot dobtak az ellenségre. Amikor átszakadtak a városfalak, beözönlöttek, és olyan mészárlást rendeztek, hogy egy történetíró szerint nem maradt senki, aki megsirathatta volna a halottakat.

A mongol csapatok feldúlták Lengyelországot és Magyarországot, valamint megközelítették a mai Németország határát. Európa nyugati része is készült a háborúra, de az sohasem következett be. 1241 decemberében Ögödej kán meghalt, ezért a hadvezérek sietve visszatértek a fővárosba, a 6000 kilométerre lévő Karakorumba, hogy új uralkodót válasszanak.

Ögödej fia, Güjük lett az utód. Güjük beiktatásának egy itáliai szerzetes is a tanúja volt, aki 15 hónapig utazott a mongol fennhatóság alatt álló területeken, hogy átadja IV. Ince pápa levelét. A pápa biztosítékot kért arra, hogy nem rohanják le még egyszer Európát, és sürgette a mongolokat, hogy vegyék fel a kereszténységet. Güjük nem ígért semmit. Ehelyett azt mondta a pápának, hogy királyok kíséretében jöjjön el, és hódoljon a kán előtt!

Újabb támadások két fronton

A következő nagykán Möngke volt, aki 1251-ben került hatalomra. Az öccsével Kubilájjal támadást indítottak a Szung-dinasztia ellen Kína déli részén, miközben egy másik csapat nyugatra tartott. Ez utóbbi letarolta Bagdadot, és megadásra kényszerítette Damaszkuszt. Az úgynevezett keresztények, akik keresztes hadjáratot indítottak a muszlimok ellen, kárörvendéssel figyelték mindezt, és azok, akik közülük Bagdadban éltek, kifosztották és megölték muszlim szomszédaikat.

 A döntő pillanatban, amikor úgy tűnt, hogy a mongolok megsemmisítik a muszlim világot, a történelem megismételte önmagát. Hírt kaptak Möngke haláláról. A hódítók ismét visszafordultak, és ezúttal mindössze 10 000 embert hagytak hátra, hogy őrizzék a határt. Nem sokkal később ezt a kisebb csapatot megsemmisítette egy egyiptomi hadsereg.

A Kína déli részén lévő, gazdag Szung-dinasztia elleni támadás győzelemmel zárult. Sőt Kubiláj kán kihirdette, hogy megalapított egy új kínai dinasztiát, a Jüant. Új székhelyét ma Pekingként ismerjük. Miután az 1270-es évek végén Kubiláj legyőzött mindenkit, aki még a Szung-dinasztiát támogatta, ő uralkodott az egyesített Kína felett. Kína ekkor lett először egységes a Tang-dinasztia 907-ben bekövetkezett bukása óta.

Meggyengülés és összeomlás

A XIV. század elején a hatalmas Mongol Birodalom elkezdett szétmorzsolódni. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a Dzsingisz kán utódai között dúló hatalmi harcok számos kánságra osztották a birodalmat. Ezenkívül a mongolok kezdtek beolvadni néhány meghódított nép közé. Kínában a hatalomért folytatott küzdelmek meggyengítették Kubiláj leszármazottainak hatalmát. A kínaiaknak elegük lett az alkalmatlan uralkodókból, a becstelenségből és a magas adókból, ezért 1368-ban megdöntötték a Jüan-dinasztiát, uraikat pedig elűzték, vissza Mongóliába.

A mongol vihar, akárcsak egy féktelen szélvész, gyorsan érkezett, rövid ideig maradt, majd elvonult. Mégis nyomot hagyott Európa és Ázsia történelmében, például egyesítette Mongóliát és Kínát. Kétségtelen, hogy a mai mongolok Dzsingisz kánt, az első nagykánt, tartják nemzetük atyjának.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 13. oldalon]

Hódítók, majd kereskedők

Amikor a Kubiláj kán által alapított Jüan-dinasztia a fénykorát élte, támogatta a kereskedelmet és az utazást. Ez vezetett „Eurázsia történetének legkiterjedtebb kereskedelméhez”. Ebben az időszakban élt a híres velencei utazó Marco Polo (1254–1324). * Arab, perzsa, indiai és európai kereskedők szárazföldön és tengeren utazva lovakat, szőnyegeket, drágaköveket meg fűszereket vittek magukkal, melyeket kerámiára, lakkozott tárgyakra és selyemre cseréltek.

Kolumbusz Kristóf, a Marco Polo utazásairól szóló feljegyzéssel a kezében, 1492-ben Európából indulva nyugati irányba hajózott. Azt remélte, hogy felújítja a kereskedelmi kapcsolatokat a mongol udvarral. Nem sejtette azonban, hogy a birodalom már több mint száz éve megszűnt! A birodalom bukása miatt megszakadt a kommunikáció, ezenkívül a muszlimok lezárták az Európából Keletre vezető szárazföldi utakat.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 14. oldalon]

Vallási toleranciájukról ismertek

Bár animisták voltak, a hajdani mongolok tiszteletben tartottak más hitnézeteket. A The Devil’s Horsemen című könyv leírja, hogy amikor a nyugatiak eljutottak Karakorumba, a mongol fővárosba, nemcsak a város gazdagsága nyűgözte le őket, hanem a vallásszabadság is. Templomok, mecsetek és szentélyek sorakoztak egymás mellett.

A névleges keresztényiséget a nesztoriánusok hozták el a mongoloknak, akik elszakadtak a bizánci, vagyis a keleti egyháztól. A nesztoriánusok sokakat áttérítettek az ázsiai türk törzsekből, akikkel a mongolok találkoztak. Még a mongol uralkodói családban is voltak olyanok, akik ilyen áttért nőket vettek feleségül.

A mai mongolok számos hitnézetet elfogadnak. Hozzávetőleg a lakosság 30 százaléka az ősei hitét vallja, 23 százaléka a lamaizmus, vagyis a tibeti buddhizmus híve, 5 százaléka pedig muszlim. A fennmaradó rész főként nem vallásos.

[Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Az egykor mongol fennhatóság alatt lévő területek

MAGYARORSZÁG

OROSZORSZÁG

Kijev

Volga

SZIBÉRIA

Kaszpi-tenger

Damaszkusz

IRÁN

Bagdad

ÜZBEGISZTÁN

MONGÓLIA

Karakorum

Góbi sivatag

KOREA

KÍNA

Peking

INDIA

Novgorod

[Kép a 15. oldalon]

Lovak Mongóliában

[Kép a 15. oldalon]

Dzsingisz kán

[Kép forrásának jelzése a 12. oldalon]

Bildarchiv Preussischer Kulturbesitz/​Art Resource, NY

[Képek forrásának jelzése a 15. oldalon]

Táj: © Bruno Morandi/age fotostock; Dzsingisz kán: © The Stapleton Collection/​The Bridgeman Art Library