A SPANYOLOK ötszáz évvel ezelőtt jártak először ezen a vidéken. Azért nevezték el Costa Ricának, azaz ’gazdag partnak’, mert remélték, hogy majd sok aranyat találnak ott. Sajnos csalódniuk kellett. Az ország ma sem arról ismert, hogy értékes fémekben gazdag, hanem arról, hogy kiemelkedően változatos az élővilága.

A Costa Rica-i embereket ticóknak is nevezik, mivel szívesen hozzáteszik a szavakhoz az „-ico” kicsinyítő képzőt. Például nem azt mondják, hogy „un momento” (csak egy pillanat), hanem azt, hogy „un momentico” (csak egy pillanatocska). A mindennapokban gyakran használják a „¡pura vida!” (tiszta élet!) kifejezést a hálájuk vagy az egyetértésük jeléül, illetve köszönésképpen is.

A helyiek egyik kedvenc étele a gallo pinto (szó szerint ’pöttyös kakas’), mely úgy készül, hogy külön-külön rizst és babot főznek, majd együtt is főzik őket fűszerekkel. Reggelire, ebédre és vacsorára is  szokták fogyasztani. Hagyományos italuk a café chorreado. Ehhez egy gyakran fából készült állványra rögzített anyagon szűrik át a kávét.

Jehova Tanúinak mintegy 450 gyülekezetük van Costa Ricában. Az összejöveteleiket tíz nyelven tartják, köztük Costa Rica-i jelnyelven, valamint bribri és kabekar nyelven, melyeket az őslakosok beszélnek.