Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mi mindenért dicsérhetjük Jehovát?

Mi mindenért dicsérhetjük Jehovát?

„Dicsérjétek Jahot, mert. . . illendő a dicséret” (ZSOLT 147:1)

ÉNEKEK: 59, 3

1–3. a) Mikor íródhatott a 147. zsoltár? b) Miért jó, ha megvizsgáljuk ezt a zsoltárt?

HA VALAKI ügyesen ellátja a rábízott feladatot, vagy jó példa valamilyen keresztényi tulajdonságban, dicséretet érdemel. Ha ez emberekről elmondható, akkor mennyivel inkább van okunk rá, hogy Jehova Istent dicsérjük! Például dicsérhetjük őt a mérhetetlen hatalmáért, amelyről a csodálatos teremtésműve tanúskodik, és azért is, mert kedvesen váltságul adta a Fiát az emberiségért.

2 A 147. zsoltár írója arra érzett indíttatást, hogy dicsérje Jehovát, és másokat is arra ösztönzött, hogy ugyanezt tegyék. (Olvassátok fel: Zsoltárok 147:1, 7, 12.)

3 Nem tudjuk, ki írta ezt a zsoltárt, de az írója feltehetően abban az időben élt, amikor Jehova visszavitte az izraelitákat Jeruzsálembe a babiloni száműzetésből (Zsolt 147:2). Az, hogy Isten népe visszatérhetett oda, ahol korábban az igaz imádatot gyakorolta, arra késztette a zsoltárírót, hogy dicsérje Jehovát. De a zsoltárában más okokat is megnevez, amiért Isten méltó a dicséretre. Mik voltak ezek? És neked személy szerint milyen okaid vannak rá, hogy dicsérd Jehovát?

JEHOVA MEGGYÓGYÍTJA A MEGTÖRT SZÍVŰEKET

4. Mit érezhettek a száműzetésben lévő izraeliták, amikor Círusz szabadon engedte őket, és miért?

4 El tudjuk képzelni, hogyan érezhették magukat az izraeliták Babilonban. A fogva tartóik így gúnyolódtak: „Énekeljetek nekünk Sion énekeiből!” Abban az időben Jeruzsálem, a város, amely az örömük legfőbb forrása volt, romokban hevert (Zsolt 137:1–3, 6). A zsidó foglyoknak ezért nem volt kedvük énekelni. Vigasztalásra szorultak ebben a lehangoló helyzetben. De aztán ahogy Isten előre megmondta, a perzsa Círusz király szabadon engedte őket. Miután legyőzte Babilont, kihirdette: „Jehova. . . bízott meg azzal, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben. . . Bárki van is köztetek az ő egész népéből, legyen vele Jehova, az ő Istene, és menjen fel!” (2Krón 36:23). Mennyire megkönnyebbülhettek a Babilonban élő zsidók!

5. Mit mondott a zsoltáríró Jehováról?

5 Jehova nemcsak Izrael nemzetét mint egészet vigasztalta meg, hanem az egyes imádóit is. Ez ma is így van. A zsoltáríró ezt mondta: „Meggyógyítja a megtört szívűeket, bekötözi fájó sebeiket” (Zsolt 147:3). Igen, Jehova törődik azokkal, akik valamilyen fizikai vagy érzelmi nehézséggel küzdenek. Kész megvigasztalni minket, és enyhíteni a fájdalmunkat (Zsolt 34:18; Ézs 57:15). Bölcsességet és erőt ad, hogy bármilyen gonddal meg tudjunk birkózni (Jak 1:5).

6. Miért megnyugtatóak a Zsoltárok 147:4 szavai? (Lásd a képet a cikk elején.)

6 A zsoltáríró ezután az égre irányítja a figyelmét, és elmondja, hogy Jehova „számba veszi a csillagok seregét, mindnyájukat nevükön szólítja” (Zsolt 147:4). Vajon miért vált témát, és miért beszél most az égitestekről? Gondolkodjunk el ezen: A zsoltáríró látott valamennyi csillagot, de fogalma sem volt róla, hogy hány van összesen. Nekünk már sokkal több csillagról lehet tudomásunk. Egyes becslések szerint csak a Tejútrendszerben több milliárd csillag van, az egész világegyetemben pedig több billió galaxis! Szóval a mi nézőpontunkból végtelen sok csillag van, a Teremtő mégis mindegyiknek nevet ad, vagy valamilyen megjelölést használ rájuk. Ez azt jelenti, hogy mindegyiket külön-külön ismeri (1Kor 15:41). Akkor mit mondhatunk az emberekről? Isten, aki tudja, melyik csillag hol van éppen, téged is jól ismer: tudja, hol tartózkodsz, pontosan mit érzel, és mire van szükséged az adott pillanatban.

7–8. a) Mivel van tisztában Jehova? b) Mondj egy példát, mely Jehova könyörületét bizonyítja.

7 Azon túl, hogy Jehovát érdekli a hogyléted, együtt is érez veled, és van hatalma, hogy a segítségedre legyen, amikor gondokkal küzdesz. (Olvassátok fel: Zsoltárok 147:5.) Olykor úgy érezheted, hogy egy próba meghaladja az erődet. Isten tisztában van a korlátaiddal, és „megemlékezik róla, hogy por [vagy]” (Zsolt 103:14). A tökéletlenségünknél fogva újra meg újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Aztán mennyire megbánjuk, amit mondtunk, vagy azt, hogy megint erőt vett rajtunk valami testi gyengeség, esetleg irigykedtünk másokra. Bár Jehova mentes ezektől a hiányosságoktól, felmérhetetlen és kikutathatatlan, hogy milyen mélységesen megért bennünket (Ézs 40:28).

8 Talán már te is tapasztaltad, hogyan támogatott Jehova erős karja egy nehéz helyzetben (Ézs 41:10, 13). Ezt egy úttörő testvérnő, Kjokó is átélte, akit eléggé megviselt, hogy egy másik területre küldték szolgálni. Hogyan adta a tudtára Jehova, hogy átérzi a helyzetét? Az új helyen Kjokó több olyan barátra lelt, akik megértették az érzéseit. Olyan volt, mintha Jehova ezt mondaná neki: „Szeretlek, és nemcsak azért, mert úttörő vagy, hanem azért is, mert a lányom vagy, aki átadta nekem az életét. Szeretném, ha jól éreznéd magad a Tanúmként.” A te életedben hogyan bizonyította már a Mindenható, hogy „értelme fölmérhetetlen”?

JEHOVA GONDOSKODIK ARRÓL, AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN

9–10. Főként hogyan segít nekünk Jehova? Mondj el egy megtörtént esetet.

9 Szükségünk van bizonyos fizikai dolgokra. Például lehet, hogy aggódva gondolsz arra, hogy esetleg nem lesz elég ennivalód. De Jehova, aki úgy alkotta meg a földet, hogy az képes élelmet biztosítani, még a kiáltozó hollófiókáknak is megadja az eledelüket. (Olvassátok fel: Zsoltárok 147:8, 9.) Ha pedig a hollókról gondoskodik, biztos lehetsz benne, hogy rólad is fog (Zsolt 37:25).

10 Jehova mindenekelőtt azt adja meg, amire a hitünk erősítéséhez van szükségünk, így a miénk lehet „Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak” (Fil 4:6, 7). Mucuó és a felesége, akik Japánban élnek, a 2011-es cunami idején tapasztalták Jehova támogatását. Egy hajszálon múlt az életük. Fel kellett mászniuk a házuk tetejére, és egyetlen nap alatt szinte mindenüket elvesztették. Az éjszakát a megrongálódott házuk emeletén töltötték a hidegben. Reggel aztán keresni kezdtek valamit, ami erőt önthet beléjük. Egyetlenegy könyvet találtak, a 2006-os évkönyvet. Mucuónak rögtön megakadt a szeme a „Minden idők legszörnyűbb cunamijai” alcímen. Ez alatt egy 2004-es szumátrai földrengésről számoltak be, melyet a történelem legpusztítóbb cunamijai követtek. Mucuó és a felesége zokogva olvasta végig a történeteket. Úgy érezték, hogy Isten szeretettel törődik velük, és pontosan olyan gondolatokkal bátorítja őket, amelyekre szükségük van. Jehova a fizikai szükségleteikre is gondolt, hiszen a hittársaik segélyszállítmányt küldtek a katasztrófa sújtotta területre. A leginkább az erősítette meg őket, hogy testvérek a fiókhivatalból többször is meglátogatták a gyülekezetüket. Mucuó így beszél az érzéseiről: „Olyan volt, mintha Jehova mindegyikünk mellett ott lett volna, hogy vigyázzon ránk. Ez annyira megnyugtató volt!” Isten tehát elsősorban a hitünk erősítésében segít, de a fizikai szükségleteinkről sem feledkezik meg.

TÁMASZKODJUNK ISTEN MEGMENTŐ EREJÉRE

11. Mire kell törekednünk, ha szeretnénk, hogy Isten cselekedjen az érdekünkben?

11 Jehova mindig készen áll, hogy közbelépjen, és enyhülést hozzon a szelídeknek (Zsolt 147:6a). De ehhez jó kapcsolatban kell lennünk vele, ami csak úgy lehetséges, ha szelídek vagyunk (Sof 2:3). A szelíd emberek Istenre bízzák az igazságszolgáltatást. Jehova pedig kedvét leli az ilyen szolgáiban.

12–13. a) Mit kerüljünk, ha szeretnénk segítséget kapni Istentől? b) Kikben leli kedvét Jehova?

12 Ám azt is tudnunk kell, hogy Isten „földig alázza a gonoszokat” (Zsolt 147:6b). Micsoda kemény szavak! Ha szeretnénk élvezni Jehova odaadó szeretetét, és nem akarjuk magunkra haragítani, gyűlölnünk kell mindazt, amit ő gyűlöl (Zsolt 97:10). Ezek közé tartozik a szexuális erkölcstelenség is. Ezért kerülnünk kell mindent, ami ilyenfajta bűnhöz vezethet, beleértve a pornográfiát is (Zsolt 119:37; Máté 5:28). Ez sokaknak valódi küzdelem lehet, de Jehova áldása minden erőfeszítést megér.

13 Miközben harcolunk, ne magunkra támaszkodjunk, hanem Jehovára. Neki „nem a lónak erejében telik kedve, nem is az ember lábai vannak örömére”, vagyis nem örülne neki, ha a magunk erejéből próbálnánk megmentést keresni, vagy más emberektől várnánk a megoldást (Zsolt 147:10). Inkább forduljunk Jehovához, és tőle kérjünk segítséget. Az emberi tanácsadóktól eltérően ő nem fárad bele a könyörgésünkbe, akárhányszor járulunk is eléje. „Jehova az őt félőkben leli örömét, azokban, akik szerető-kedvességére várnak” (Zsolt 147:11). Bízhatunk a szerető-kedvességében, vagyis abban, hogy ragaszkodni fog hozzánk, és segít, hogy legyőzzük a helytelen vágyainkat.

14. Mi adott erőt a zsoltárírónak?

14 Jehova biztosítékot ad arra, hogy a népe segítségére siet, ha kell. A zsoltáríró Jeruzsálem újjáépítésével kapcsolatban ezt énekelte Jehováról: „megerősítette kapuid reteszeit, megáldotta fiaidat tebenned. Békét hoz területedre” (Zsolt 147:13, 14). Milyen biztató lehetett a zsoltárírónak, hogy tudta, hogy Isten megerősíti a városkapukat, vagyis megvédi az imádóit.

Hogyan segíthet nekünk Isten Szava, amikor le vagyunk sújtva? (Lásd a 15–17. bekezdést.)

15–17. a) Milyen érzésekkel tölthetnek el a próbáink, de hogyan segít nekünk Jehova a Szava által? b) Mondj példát arra, hogy „sebesen fut [Isten] szava”.

15 Lehet, hogy a nehézségeid aggodalommal töltenek el. Ilyenkor Jehova megadhatja a szükséges bölcsességet, hogy úrrá tudj lenni a helyzeten. A zsoltáríró kijelenti, hogy Isten „kiküldi beszédét a földre, sebesen fut az ő szava”. Aztán azt mondja Jehováról, hogy „havat ad”, „zúzmarát szór”, és „hullatja jegét”. Majd megkérdezi: „Kicsoda állhatja ki hidegét?” Hozzáteszi még, hogy Jehova „elküldi szavát, és felolvasztja azokat” (Zsolt 147:15–18). Végtelenül bölcs és hatalmas Istenünk, aki az ellenőrzése alatt tartja a jeget és a havat, képes neked segíteni, hogy bármilyen akadályt leküzdhess.

16 Jehova ma a Szava, a Biblia által nyújt nekünk vezetést. És elmondhatjuk, hogy „sebesen fut az ő szava”, hiszen mindig a kellő időben gondoskodik irányításról. Gondolj csak arra, hogy milyen sok hasznot meríthetsz a bibliaolvasásból, „a hű és értelmes rabszolga” kiadványaiból, a JW TV adásaiból, a jw.org honlap anyagaiból, abból, hogy beszélgethetsz a vénekkel, és együtt lehetsz a testvérekkel (Máté 24:45). Te is úgy érzed, hogy Jehova „sebesen” ellát azzal, amire szükséged van?

17 Simone saját tapasztalatából tudja, milyen ereje van Isten Szavának. Önbecsülési gondokkal küzdött, és abban is kételkedni kezdett, hogy Isten elfogadja őt. De amikor mélyponton volt, mindig állhatatosan imádkozott Jehova támogatásáért, és a Bibliát is szorgalmasan tanulmányozta. Ezt mondja: „Nem volt még olyan helyzet az életemben, amikor ne éreztem volna, hogy Jehova erőt ad, és vezetést nyújt.” Mindez segít neki, hogy igyekezzen minél pozitívabban gondolkodni.

18. Milyen kiváltságban van részed, és milyen okaid vannak Jehova dicséretére?

18 A zsoltáríró tisztában volt vele, hogy milyen különleges helyzetben van Isten népe. Jehova csak velük közölte a „szavát”, a „rendelkezéseit és bírói döntéseit”. (Olvassátok fel: Zsoltárok 147:19, 20.) Ma abban a kiváltságban van részünk, hogy egyedül mi viselhetjük Isten nevét a földön. Mivel megismertük Jehovát, és engedjük, hogy a Szava hatással legyen az életünkre, közeli kapcsolatnak örvendhetünk vele. A 147. zsoltár írójához hasonlóan biztosan te is úgy érzed, hogy számos okod van rá, hogy dicsérd Jehovát, és másokat is erre ösztönözz.