Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Álmos tinik — Aggodalomra ad okot a jelenség?

Álmos tinik — Aggodalomra ad okot a jelenség?

Álmos tinik — Aggodalomra ad okot a jelenség?

AZ ÉBREDJETEK! KANADAI ÍRÓJÁTÓL

A KANADAI The Globe and Mail szerint az alváshiány rontja a szellemi képességeket és a memóriát. Az újság arra is rávilágít, hogy a kamaszkorú iskolások vannak a legnagyobb veszélyben. „A gyermekek és a kamaszkorú fiatalok esetében az alváshiány magatartászavarokhoz, ingerlékenységhez és hiperaktivitáshoz vezet.” A tudósok körülbelül 2200 középiskolás alvási szokásait tanulmányozták, és arra jöttek rá, hogy a fiatalok mintegy 47 százaléka kevesebbet alszik éjszakánként, mint az ajánlott nyolc óra.

Noha gyakran az életmódjuk fosztja meg a fiatalokat a szükséges alvásmennyiségtől, „vannak köztük olyanok is, akiknél még nem ismerték fel, hogy valamilyen betegségben szenvednek” — írja az újság. „A 4—18 éves gyermekeknek körülbelül 4 százaléka szenved alvási apnoéban”, vagyis alvás közben a szájgaratjuk részben vagy egészben elzáródik, akadályozva ezzel az oxigén áramlását. Ezért az agyuk nem tud teljes mértékben kikapcsolni, a gyermekek pedig fáradtan, ingerlékenyen ébrednek.

A betegség tünete lehet az alvás közbeni horkolás vagy zihálás, gyakori reggelenkénti fejfájás, memória- és koncentrálási problémák, valamint a folyamatos, nagymértékű nappali álmosság. A szülőknek időnként meg kellene nézniük a gyermeküket, amikor azok mélyalvásban vannak. Dr. Robert Brouillette, a Montreali Gyermekkórház alvásspecialistája azt mondja, hogy az ilyen betegségben szenvedő gyermeknek alvás közben kihagy a légzése, még ha a mellkasa fel-alá süllyed is. „A szünet ébredéssel zárul; ekkor a gyermek teljesen vagy részben felébred, [és] néhányszor levegőt vesz, majd újra elalszik.” Ez éjszakánként több százszor megismétlődhet, amitől a gyermek másnap, az ébredés után kimerültnek érzi magát.

Egy alvászavarokkal foglalkozó amerikai társaság azt javasolja, hogy a gyermekek hűvös, sötét hálószobában aludjanak, ahol semmi sem zavarja meg a pihenésüket, még a televízió vagy a számítógép sem. Ha a gyermekek és a tizenévesek mindig ugyanabban az időpontban fekszenek le és kelnek fel, az is hozzájárul ahhoz, hogy jól kialudják magukat éjszaka. Némelyek, akik alvási apnoéban szenvednek, olyan gépet használnak, mely folyamatos, pozitív levegőnyomást biztosít a tüdő felé, vagyis finoman levegőt fúvat az orron és szájon keresztül, hogy a garatfal ne tapadjon össze az alvás alatt. „Az alvás sokkal fontosabb az ételnél, melyet elfogyasztunk — jelentette ki egy gyermekgyógyász. — Fontosabb, mint a mozgás. Az alvás szabályozza a hormonjainkat, az érzelmeinket és az immunrendszerünket.”