Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szappan — A „háziorvos”

Szappan — A „háziorvos”

Szappan — A „háziorvos”

„NEM a malária, a tuberkulózis vagy az AIDS a világ második legnagyobb gyermekgyilkosa, hanem . . . a hasmenés” — jelenti ki a The Economist című folyóirat. Fiatal áldozatai közül sokan még ma is élhetnének, ha ők és a családtagjaik rendszeresen kezet mostak volna szappannal.

A higiéniát és trópusi betegségek gyógyítását oktató londoni intézet kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy „megfelelő módon végzett kézmosás mellett 43 százalékkal csökkenhet a hasmenéssel járó betegségekben szenvedők száma — olvasható a folyóiratban. — Több mint valószínű, hogy [a kézmosás] a legtöbb gyermek életét követelő betegségeknek, vagyis a légúti megbetegedéseknek a számát is ugyanilyen nagy mértékben csökkentené. Egy nagyszabású vizsgálat, melyet az amerikai hadsereg megbízásából készítettek, kimutatta, hogy amikor a hadsereg tagjai naponta ötször kezet mostak, 45 százalékkal kevesebben küszködtek megfázással és köhögéssel.” Mivel a fejlődő országokban is majdnem minden családnak telik szappanra, ezért találóan „egy fajta háziorvosként” utalnak rá. És még csak nem is fájdalmas a kezelés!

A Biblia is a tisztaságra ösztönöz. „Tisztítsuk meg magunkat a test és a szellem minden szennyétől” — mondja a 2Korintusz 7:1. Bár Isten elsősorban szellemileg akar minket tisztának látni, a higiéniát is fontosnak tartja (3Mózes 12—15. fejezet). Természetesen nem azt várja tőlünk, hogy tisztaságmániásak legyünk. De mindenképpen szokjunk rá arra, hogy kezet mosunk a vécé használata után, miután megmosdatjuk vagy tisztába tesszük a kisgyermekünket, mielőtt hozzálátunk a főzéshez vagy az evéshez, egyszóval amikor olyan tevékenységet végzünk, melynek során könnyen vírusokat és egyéb kórokozókat juttathatunk mások szervezetébe. Azzal, hogy rendszeresen kezet mosunk, keresztényi szeretetet mutatunk ki mind a családtagjaink, mind mások iránt, akikkel érintkezünk (Márk 12:31).