Fedezzük fel Moldova borospincéjét!

AZ ÉBREDJETEK! MOLDOVAI ÍRÓJÁTÓL

MOLDOVA fővárosának, Chişinăunak a külvárosa Cricova, melynek földfelszíne alatt mintegy 80 méterrel emberi kéz alkotta alagutak 120 kilométeres labirintusa húzódik. Egykoron ezekből a sötét üregekből bányászták a mészkövet.

Az elmúlt ötven évben azonban ez a hűvös, föld alatti pince Európa néhány legjobb borának kitűnő tárolóhelye. Az ősi bánya alagútjaiban több mint 60 kilométeren keresztül sorakoznak egymás után a hordók és üvegek. Mint mondják, ez Délkelet-Európa legnagyobb borospincéje, mivel 350 millió liter bor tárolására alkalmas.

Folytatódik egy ősi hagyomány

Moldova ideális szőlőtermesztő ország. Ugyanazon a szélességi körön helyezkedik el, mint a híres francia bortermelő vidék, Burgundia, és mérsékelt éghajlatnak örvendhet, amelynek köszönhetően termékeny talaja felmelegszik. Moldovában i. e. 300-ra nyúlik vissza a bortermelés eredete, amikor görög kereskedők először hoztak szőlővesszőt erre a földre. Az ezután következő évszázadokban folytatódott a bortermelés hagyománya, noha közben az országot hol a gótok, hol a hunok, hol más-más feudális urak kerítették hatalmukba.

A török birodalom a XVI. és XVIII. század között uralta a területet, és vallási okokból ellenezte a bortermelést. A XIX. században viszont az orosz cárok mondhatták sajátjuknak az országot, és tevékenyen támogatták a bortermelést. Franciaországból különféle szőlőket hozattak be, azok pedig szépen fejlődtek. A második világháború után Moldova új ura, a Szovjetunió módszeresen korszerűsítette a bortermelést mint iparágat, sőt, az egész Szovjetunióban Moldova lett a bortermelés és gyümölcstermesztés központja. Az is a szovjetek nevéhez fűződik, hogy felismerték, ezek az alagutak kiváló raktárhelyek a bornak. Meghívunk, hogy gyere el most velünk  ebbe az egyedülálló pincébe, és fedezd fel velünk néhány titkát!

A föld alatti város

Amint autónkkal begördülünk a borospince területére, a bejáratnál egy torony tárul a szemünk elé, amely része a mészkőbe vájt épületnek. Maga az épület egy jellegzetes francia nyári lakhoz hasonlít, de még csak nem is sejteti, micsoda óriási építmény rejtőzik a föld alatt. A főkaputól nem messze az alagút szája tátong előttünk, melynek méretén meglepődünk. Két teherautó is könnyűszerrel elfér benne egymás mellett!

Autónkkal beljebb merészkedünk a labirintusba, és csupán néhány percnyi vezetés után csatlakozik hozzánk egy idegenvezető. Ebben az útvesztőben a sok-sok kanyar után beismerjük, hogy idegenvezető nélkül könnyen eltévednénk.

— Mi lett a mészkővel, amelyet egykor itt bányásztak? — kérdezi tőle egyikünk.

— Építkezéseknél használták fel Chişinăuban — válaszolja. — A mészkő kiváló építőanyag, mivel jó hő- és hangszigetelő.

Miközben már körülbelül 70 méter mélyre ereszkedtünk, halványul a fény az alagútban, s hátborzongató félhomályban találjuk magunkat. Megállunk egy útkereszteződésnél, ahonnan többfelé vezet az út. Mindegyiket hatalmas boroshordók szegélyezik két oldalról hosszú sorokban. Észrevesszük, hogy az utcákat különféle borokról nevezték el: Pinot, Leányka és Cabernet, hogy csak néhány olyat említsünk, amely megmozgatja a fantáziánkat.

Idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy a tölgyfából készült hordókat főleg a szénsavmentes, úgynevezett csendes borok készítéséhez, míg a kisebb fémtartályokat a pezsgő készítéséhez használják. Alig látunk néhány munkást, ezért megkérdezzük, hogy hányan dolgoznak itt. „Körülbelül 300-an — hangzik a válasz. — Mivel itt hűvös van, egész évben melegen öltöznek. De ezek a munkások úgy gondolják, hogy ez a hőmérséklet nemcsak a bornak kedvez, hanem az embernek is, mert fiatal marad tőle. Ezért aztán nem bánják, hogy nincs meleg.”

 Utazásunk következő fénypontja a pezsgőgyártás. Több száz üveget pillantunk meg fejjel lefelé 30 fokos szögben. „Ha ilyen szögben állnak az üvegek — halljuk a magyarázatot —, a borseprő a dugó fölött gyűlik össze. Miután ez megtörtént, gyorsfagyasztásnak vetik alá a dugót, amellyel együtt könnyedén ki lehet húzni a megfagyott seprőt is, majd a helyére kerülhet a végleges dugó.”

Kicsivel később megérkezünk a márkás borok tárolóhelyiségéhez. Idegenvezetőnk a következő szavakkal mutatja be nekünk: „Több mint egymillió üveg márkás bort raktároznak itt. Szinte minden európai bortermelő ország nálunk, ezekben a föld alatti üregekben helyezi el a legjobb termékeinek némelyikét. A legrégebbi bor 1902-es szüretelésből, Jeruzsálemből származik, és a zsidó pászkára készült. Néhány éve egy ajánlattevő 100 000 dollárt [körülbelül 22 000 000 forintot] kínált fel ezért az üveg borért, de ajánlatát elutasították. Kétségtelen, hogy felbecsülhetetlen értékűnek tartották.”

Azt is megtudjuk, hogy ezen a részen rendes körülmények között teljes sötétségben tárolják a borosüvegeket, kivéve azt a néhány percet, amíg a turisták csoportjai itt tartózkodnak. Amint gyorsan szemügyre vesszük a poros üvegek címkéit, ráébredünk, hogy ezeknek a boroknak a többsége öregebb nálunk!

A látogatás a borkóstoló termekben ér véget. A legnagyobbikat Elnöki Díszteremnek hívják. Egy hosszú, tömör tölgyfából készült asztal díszíti, hozzá illő székekkel, melyek 65 embernek tudnak ülőhelyet biztosítani. A szovjet uralom idején ez a terem volt a hivatalos állami bankettek színhelye. Ma ez a jól kivilágított és élénk színű terem még mindig megfelelő hely a hivatalos állami rendezvényekhez.

A Sala Casa Mare, azaz a Vendégszoba 15 ülőhelyes, hagyományos moldovai bútorokkal berendezett, míg a Szarmata Korszaki Tengerfenék Díszterem 10 fő befogadására képes, és egy kerek asztalnál lehet kóstolgatni, valamint étkezni. Ennek a szobának a mennyezete a legérdekesebb. Eredetileg itt egy víz alatti barlang volt, és jól láthatók a megkövült csigák, kagylók, rákok és egyéb tengeri élőlények maradványai. Amint idegenvezetőnk elmondja, a mai Moldova egésze egykor valójában szarmata tengerfenék volt.

A bútorok kivétel nélkül minden teremben azokból a tölgyfákból készültek, amelyek ezen a vidéken nőnek, s ez a Jurij Gagarin Díszterem berendezéseivel sincs másként. A híres űrhajós 1966. október 8-án és 9-én tett itt látogatást Cricovában. Hálája jeléül levelet írt, melyben kijelenti, hogy itt még a legkritikusabb borszakértő is talál szájíze szerint való bort.

Idegenvezetőnk még megjegyzi: „Több mint száz országból érkeztek már látogatók hozzánk a pince 50 éves fennállása óta. A szovjet uralom idején úgy ismerték a pezsgőnket, mint szovjet pezsgőt. Kevesen tudták, hogy az ital Moldovából származik. Manapság Cricova névvel kerül piacra a pezsgőnk, és van belőle vörös és fehér változat is.” Hálásak vagyunk idegenvezetőnknek a részletes tájékoztatásért, és megköszönjük nagyszerű munkáját.

A labirintusból kifelé jövet úgy érezzük, hogy egy másik világban jártunk. Kint hőség van és süt a nap, egyetlen felhő sincs az égen. Chişinăuba tartva gondozott szőlőskertek végeláthatatlannak tűnő sora mellett hajtunk el, roskadoznak a szüretelésre már majdnem megfelelő szőlőtől.

[Térképek a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

UKRAJNA

ROMÁNIA

MOLDOVA

Chişinău

[Kép a 24. oldalon]

A Cricovai Borospince, bejáratánál a toronnyal

[Kép a 24. oldalon]

A föld alatti alagút 120 kilométeres labirintusának egyik utcanévtáblája

[Kép a 24. oldalon]

A borospincébe vezető alagút kocsibejárója

[Kép a 24. oldalon]

Több mint egymillió üveg márkás bort tárolnak itt