Nukleáris háború — Még mindig fenyeget?

Az Ébredjetek! japán írójától

„Minden gondolkodó ember fél a nukleáris háborútól, és minden ipari állam készül rá. Mindenki tudja, hogy őrültség, de minden nemzetnek van rá kifogása” (Carl Sagan csillagász).

1945. AUGUSZTUS 6-ÁN Japánban egy amerikai harci repülőgépről atombombát dobtak Hirosimára, ami egy szempillantás alatt mérhetetlenül sok emberáldozatot követelt, és rendkívüli anyagi károkat okozott. Ez volt az első atombomba, melyet háborúban bevetettek. A robbanás 13 négyzetkilométernyi területet porig rombolt a városból, amelyben 343 000-en éltek. A város épületeinek több mint kétharmada elpusztult, a halálos áldozatok száma legalább 70 000, a sérülteké pedig 69 000 volt. Három nappal később ledobták a második atombombát is, Nagaszakira; itt 39 000 ember halt meg, és 25 000 volt a sérültek száma. A város épületeinek mintegy a fele elpusztult vagy megrongálódott. Az emberi történelem folyamán soha azelőtt nem vetettek be ilyen nagy erejű fegyvert. A világ megváltozott. Beléptünk az atomkorba. Néhány éven belül az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína kifejlesztette a még pusztítóbb hidrogénbombát.

A hidegháború, a kommunista és nem kommunista nemzetek közötti versengés nyomán elkezdődött a hatékonyabb nukleáris fegyverek és hordozóeszközök kifejlesztése. Az egész világot félelem járta át, amint létrehozták az ICBM-eket (interkontinentális ballisztikus rakéták), melyek képesek nukleáris csapást mérni több mint 5600 kilométerrel távolabb fekvő országokra is, és a célpontot több óra helyett percek alatt elérik. A tengeralattjárókra nukleáris tölteteket telepítettek, melyek 192 különböző célpont megsemmisítésére képesek. A felhalmozott nukleáris fegyverkészlet mennyiségét egy alkalommal több mint 50 000 robbanófejre becsülték! A hidegháború alatt az emberiség nem állt messze attól, amit egyesek nukleáris Armageddonnak neveztek, egy olyan háborútól, melyben nincsenek győztesek.

A hidegháború vége

Az 1970-es években a hidegháború enyhült; „ez jutott kifejezésre a SALT [stratégiai fegyverzetkorlátozási tárgyalások] I. és II. megállapodásaiban — mondja a The Encyclopædia Britannica —, melyek szerint a két szuperhatalom korlátozza a rakétaelhárító fegyvereinek és a nukleáris fegyverek hordozására alkalmas stratégiai rakétáinak számát”. Majd az 1980-as évek végén az enyhülés folytatódott, és idővel a hidegháború véget ért.

„A hidegháború végével felcsillant a remény, hogy a hosszú ideje fennálló nukleáris fegyverkezési verseny és az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfrontáció lassan véget ér” — szól a Carnegie Endowment for International Peace beszámolója. A nukleáris leszerelésre tett erőfeszítések eredményeként több száz nukleáris készletet számoltak fel az elmúlt években. A Szovjetunió és az Egyesült Államok 1991-ben aláírta a hadászati támadófegyverek számának csökkentéséről és korlátozásáról szóló szerződést, mely — először a történelem folyamán — arra kötelezte a két nukleáris szuperhatalmat, hogy ne csupán korlátozza, hanem egyenként 6000-re csökkentse a készenlétbe helyezett stratégiai robbanófejeinek számát. 2001 végén mindkét fél kijelentette, hogy eleget tett a szerződésnek, és a megállapodás szerint lecsökkentették a stratégiai nukleáris robbanófejek számát. Később, 2002-ben a moszkvai egyezményben  a felek egyetértettek a további csökkentéssel, vagyis hogy az elkövetkező tíz éven belül 1700 és 2200 közöttire csökkentik a robbanófejek számát.

Ám mindezen fejlemények ellenére „sincs ok a derűlátásra a nukleáris háború veszélyét illetően” — mondta Kofi Annan ENSZ-főtitkár, majd így folytatta: „A nukleáris konfliktus nagyon is valós és ijesztő eshetőség maradt most, a XXI. század kezdetén.” Sajnos a nukleáris katasztrófa veszélye még mindig fenyeget; és egy ilyen katasztrófa napjainkban sokkal súlyosabb következményekkel járna, mint Hirosimában és Nagaszakiban. De kitől jön ez a fenyegető veszély? És ami még fontosabb, vajon elkerülhető?