Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Acinipo — Egy elfeledett ókori támaszpont

Acinipo — Egy elfeledett ókori támaszpont

Acinipo — Egy elfeledett ókori támaszpont

Az Ébredjetek! spanyolországi írójától

FÉLELMETES volt azon a helyen sétálni, ahol egykor ibériai és római emberek taposták az utat kétezer évvel ezelőtt, vagy még azt megelőzően. Társammal a Spanyolország déli tengerpartján lévő málagai San Pedro de Alcántarából indultunk autóval, hogy meglátogassunk néhány andalúz pueblo blancót (fehér falvat). Ahogy észak felé hajtottunk egy hegyi úton, elhagytuk a Sierra de las Nievest, és az 1900 méter magasba nyúló Pico Torrecilla csúcsát tőlünk jobbra. Bár lélegzetelállító volt a látvány, nem számítottunk rá, milyen panoráma tárul elénk, amint lefelé megyünk a fallal körbevett Ronda történelmi városa felé. Ezt a lenyűgöző várost évezredeken át lakták, többek között kelták (ők Arundának nevezték), görögök, föníciaiak, rómaiak, vandálok és berberek (mórok), akik legyőzték a vizigótokat i. sz. a nyolcadik században.

Célunk azonban Ronda la Vieja, vagyis az egykori Ronda városa volt, melyet az ókorban Acinipo néven ismertek. Egy spanyol enciklopédia azt írja erről a névről, hogy szidóni eredetű, és az itt letelepedő föníciai kereskedők hozták magukkal Szidónból (a mai Libanonból). A név a szőlő jelentésű ősi görög és latin szavakkal rokon. Az ókori pénzérmék egyik oldalán az Acinipo név látható és búzakalászok, a másik oldalán pedig egy szőlőfürt. A fő foglalkozási ágak itt nyilván a mezőgazdaság és a borászat voltak. Egy forrásmű szerint Acinipo „földrajzi fekvésének köszönhetően . . . lett nagy, törvényhatósági joggal felruházott város, melynek saját pénzverdéje volt, később pedig a lakosai ugyanolyan jogokat kaptak, mint a császári Róma bármelyik állampolgára”.

Útikalauzunktól, no meg a térképekből is megtudtuk, hogy Acinipónak néhány kilométerrel északnyugatabbra kell lennie Rondától. Amerikai barátom izgatott volt. Ez volt az első útja Európában, és az első alkalom, amikor a Római Birodalom nyomait láthatja.

Ahogy a keskeny vidéki úton mentünk, láttuk, hogy nem lesz könnyű megtalálni a romokat. Megálltunk, hogy segítséget kérjünk egy pásztortól, aki juhait legeltette. Megnyugtatott minket, hogy Ronda la Vieja csak néhány kilométernyire van innen. Hirtelen egy meredek emelkedőt pillantottunk meg, amelyről nyilvánvaló volt, hogy jól védhető állás. Amikor a régészeti terület bejáratához értünk, egy dombbal találtuk magunkat szembe, és kőtörmelékhalmokat láttunk mindenfelé. Mint utóbb kiderült, ezek egykor lakóépületek voltak, talán a rómaiak idejében. Hajdanán nyilván sokan laktak itt. A dombon fent, úgy egy kilométerrel távolabb masszív kőfalnak tűnő valami állt. Furdalta az oldalunkat a kíváncsiság. Miféle rom lehet az?

Város — Miért pont itt?

Miért választották városépítésre a rómaiak pont ezt a helyet a semmi közepén? Azért, mert lehetetlen volt az ellenségnek úgy a közelébe jutnia, hogy a lakosok észre ne vették volna. Nem a rómaiak voltak az elsők, akik felfedezték ennek a stratégiai pontnak az előnyeit. A régészek szerint már több mint 4000 évvel ezelőtt is laktak itt ókori népek. Amikor a föníciaiak i. e. 1000 táján megjelentek Acinipóban, kereskedelmi szempontból fontossá vált a város, ugyanis ideális belföldi terület volt, amely összekötötte a tengerparton fekvő Málaga és Cádiz településeit.

Egy őr állt a romokhoz vezető út bejáratánál, és miután egypár szót váltottunk, megengedte, hogy bemenjünk az öreg kapubejárón. Jobbra i. e. hetedik, nyolcadik századból való kör alakú épületek maradványai voltak. Megindultunk a domboldalon felfelé, és olyan kövekre bukkantunk, amelyek korábban a rómaiak által épített fórum részét alkották. A régészek az itt feltárt maradványokból arra következtetnek, hogy egykor középületek álltak ezen a helyen, és hogy ez a tér (plaza) a város szíve volt.

Különleges színház

Szemünk újfent csak a domb tetején lévő magas falra tévedt. Azon tűnődtünk, mi is lehetett ez a római időkben. Ahogy közelebb értünk, láttuk, hogy egy színház háttere felé tartunk. Kőből építették, hatalmas boltíve és egy tornya is volt. A római szokáshoz híven a köveket vágták, és kötőanyag nélkül rakták össze. Ahogy átmentünk a boltív alatt, a színpadon találtuk magunkat, és lépcsők, mintegy ezer embernek való ülőhely látványa tárult elénk. A domboldal sziklájából vájták ki. Nagy hatással volt ránk maga az a tudat, hogy ott állunk, ahol valamikor római színészek játszottak, és római szónokok adták elő mondandójukat!

Tudták ezek a rómaiak, hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy domboldalból, színházzá alakítva! Római színházak és amfiteátrumok nyomát találhatjuk még olyan egymástól távol eső helyeken is, mint például Mérida (Nyugat-Spanyolország) és Trier (Németország), valamint Nîmes és Arles (Franciaország), vagy a messzi északon lévő Caerleon (Wales). Vannak híresebbek is, a pompeji és a római. A római Colosseumban 50 000 ülőhely volt! Az egykori Római Birodalom területén mindenfelé több mint 75 római amfiteátrum maradványai találhatók. Vándorszínészek csoportjai jártak színházról színházra, előadásaikkal szórakoztatva az embereket.

Acinipo esetében a város legépebb része a színház. Az ülések követik a domb emelkedőjének ívét, és védettek a széltől, amely csak úgy süvít feljebb az emelkedő tetején. A színházat úgy készítették, hogy a lehető legjobban kihasználják a természet adta akusztikát.

Felmásztunk az emelkedő tetejére. Fenséges látvány tárult elénk minden irányba. Tőlünk balra, messze délen feküdt Ronda, jobbra pedig, északra Olvera ókori városa. A baljóslatú felhők háttere előtt leültünk a színházban, ezen az elhagyatott domboldalon, és megpróbáltuk elképzelni, milyen lehetett mintegy 2000 évvel ezelőtt ebben a nyüzsgő, de ugyanakkor elszigetelt római városban, Acinipóban. Azon tűnődtünk, vajon mi derülhet még ki erről a különleges helyről. Idővel talán feltárulnak titkai hajdani lakóinak a feltámadásakor (János 5:28, 29; Cselekedetek 24:15).

[Térkép a 14. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

MADRID

Acinipo

Ronda

Málaga

[Kép a 15. oldalon]

Felirat a bejáratnál: „Acinipo régészeti feltárása”

[Kép a 15. oldalon]

Római lakóépületek romjai

[Kép a 15. oldalon]

A színház háttere

[Kép a 15. oldalon]

A színház és színpada

[Kép a 15. oldalon]

A színház saroktornya

[Kép a 15. oldalon]

A dombtető, ahol Acinipo fekszik

[Kép a 16. oldalon]

Az előtérben római kor előtti lakóépületek alapjai