Amate: a mexikói papirusz

AZ ÉBREDJETEK! MEXIKÓI ÍRÓJÁTÓL

A MEXIKÓI emberek történelme gazdag és érdekfeszítő. A régmúltból fennmaradt, féltve őrzött kulturális kincsek közt vannak „bizonyítékok”, képírásos iratok, hajdani kéziratok. E kéziratok segítségével beleáshatjuk magunkat az ismeret sokféle területébe, például a történelembe, a tudományba, a vallásba, a kronológiába, valamint a Mezoamerikában kialakult civilizációk, köztük az aztékok és a maják mindennapi életébe. A tlacuilók vagy írástudók meglepő ügyességgel írták le a történetüket különféle anyagokra.

Bár néhány kéziratot szövetdarabokra, szarvasbőrre vagy magueyből készült papírra írtak, leginkább az amatét használták. Az amate szó a navatl nyelv amatl szavából származik, amelynek a jelentése: ’papír’. Az amatét egy Moraceae családból származó fikuszféle vagy fügefaféle kérgéből nyerték. Az Enciclopedia de México szerint „nehéz megkülönböztetni sok fikuszfélét, gondosan meg kell vizsgálni a törzsét, levelét, virágát, valamint a gyümölcsét”. A szóban forgó  fikusz lehet fehér amate, fehér erdei amate vagy sötétbarna amate.

A gyártása

A spanyol hódítás idejében, a XVI. században erőfeszítéseket tettek az amate gyártásának beszüntetésére. Miért? A hódítók úgy vélték, az amate szorosan összefügg a spanyol kor előtti vallásos rítusokkal, amelyeket tiltott a katolikus egyház. Diego Durán, egy spanyol szerzetes a Historia de las Indias de Nueva España e Islas de la Tierra Firme (Az új-spanyolországi India és a kontinens szigeteinek története) című művében rámutatott, hogy a bennszülöttek „ősatyáikról terjedelmes történelmet jegyeztek fel. Alighanem sok felvilágosítással szolgálhatnának számunkra ezek a feljegyzések, ha tudatlan emberek buzgalomtól fűtve nem semmisítették volna meg őket. Néhány tudatlan ember ugyanis azt gondolván, hogy bálványok, elégette őket, pedig ezek emlékezetes történelmi beszámolók voltak.”

Ám az amatekészítés hagyományának megszüntetésére tett erőfeszítések nem voltak sikeresek, szerencsére mind a mai napig fennmaradt. A Puebla állambeli Sierra Norte hegységnél még mindig készítenek így papírt, például a Pahuatlán megyéhez tartozó San Pablitóban is. II. Fülöp király orvosának, Francisco Hernándeznek a feljegyzését idézve az Arqueología Mexicana (Mexikói régészet) folyóirat ezt írja: „a papírkészítők csak a vastag ágait vágták le a fának, a fiatal hajtásokat meghagyták. Ezután az ágakat a közeli folyókban vagy patakokban áztatták egy éjszakára. Másnap lehántották a kérget, és a külső kérget leválasztották a belsőről, csak az utóbbit tartva meg.” Miután megtisztították a kérget, a rostos anyagot kiterítették egy sima felületen, majd kőkalapáccsal zúzták.

A rostokat napjainkban nagy üstökben kifőzik hamuval és mésszel, hogy puhítsák, s egyben kivonjanak bizonyos anyagokat. A főzés akár hat órán át is tarthat. Utána a rostokat leöblítik, és vízben hagyják. A kézművesek a rostkötegeket úgy fektetik egy sima fára, hogy rácsszerű alakzatot kapjanak. Majd kőkalapáccsal egyenletesen ütve addig zúzzák a rostokat, míg ezek egymásba nem tapadnak, és egyetlen papírlapot nem képeznek. Végül, hogy megerősítsék a papír széleit, behajtják, és azután az egészet hagyják a napon megszáradni.

Különféle színű amate van. A barna a szokványos, de van fehér vagy elefántcsontszínű, barna-fehér mintás, sőt sárga, kék, rózsaszín és zöld is.

Napjainkban

Gyönyörű mexikói kézművestermékeket készítenek az amatéból. Bár néhány festmény, amelyet erre a papírra készítenek, vallásos jellegű, vannak olyanok, amelyek különféle stilizált állatokat ábrázolnak, valamint ünnepeket és olyan jeleneteket, amelyek a mexikói emberek életének boldog pillanatait örökítik meg. A gyönyörű színes képeken kívül az amatéból készítenek még képeslapokat, könyvjelzőket és más kézművestermékeket is. Ez a kézművesipar gyönyörűségére van a bennszülötteknek is, és az idegeneknek is, akik dísznek vásárolják meg. Ez a művészet Mexikó határain túlra is eljutott, a világ különböző részeire exportálják az amatét. Másolatokat készítettek az ősi feljegyzésekről. Ez igazán érdekes lehetett a spanyol ajkú embereknek, akik először vehették szemügyre ezt a művészetet. Diego Durán, a korábban említett dominikánus szerzetes ezt mondta a bennszülöttekről: „mindent leírtak és lefestettek a könyveikbe, meg hosszú papírokra, az évet, hónapot, napot is, amikor történtek az események. Törvényeiket, rendeleteiket, népszámlálási listáikat stb., mind megörökítették ezekben a festményekben, szépen rendezetten és áttekinthetően.”

Milyen jó, hogy az amatekészítés művészete fennmaradt napjainkra a mexikói örökség szépségével együtt! Az ősi tlacuilókhoz vagy írástudókhoz hasonlóan napjaink egyszerű kézművesei is élvezik az amate csodáját, amelyet méltán nevezhetünk a mexikói papirusznak!

[Kép a 26. oldalon]

A rostok zúzása