Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Törődik Isten a gyermekekkel?

Törődik Isten a gyermekekkel?

A Biblia nézőpontja

Törődik Isten a gyermekekkel?

ÉVENTE több százmillió gyermeket zsákmányolnak ki, bántalmaznak és vernek meg kegyetlenül. Sokuk gyakorlatilag rabszolgaként dolgozik veszélyes körülmények között. Másokat elrabolnak, és arra kényszerítenek, hogy katonák vagy gyermekprostituáltak legyenek. Sok gyermek bizalmával visszaélnek azok, akik vérfertőzést és más borzalmas tetteket követnek el ellenük.

Érthető, hogy az őszinte, törődő embereket rossz érzések fogják el a gyermekek szenvedése láttán. Bár elismerik, hogy nagyrészt az emberi kapzsiság és romlottság okolható az ilyen durva bánásmódért, némelyeknek mégis nehéz elfogadniuk azt, hogy a szeretet Istene teret enged az ilyen igazságtalanságnak. Úgy érzik, hogy Isten magukra hagyta ezeket a gyermekeket, és hogy talán nem is törődik velük igazán. De ez csakugyan így van? A gyermekek kizsákmányolásának és gyakori bántalmazásának lehangoló tényei vajon azt igazolják, hogy Isten nem törődik velük? Mit mond erről a Biblia?

Isten elítéli a bántalmazókat

Jehova Isten sohasem akarta, hogy könyörtelen felnőttek kihasználják a gyermekeket. A gyermekek bántalmazása az egyik legtragikusabb következménye az emberek éden-kerti lázadásának. Isten szuverenitásának ez az elutasítása ahhoz vezetett, hogy az egyik ember durván kiszipolyozza a másikat (1Mózes 3:11–13, 16; Prédikátor 8:9).

Isten gyűlöli azokat, akik kihasználják a gyöngéket és a védteleneket. Sok ókori nemzet, amely nem szolgálta Jehovát, gyermekáldozatokat mutatott be, de Jehova azt mondta, hogy ezt ő ’nem parancsolta, és ez fel sem ötlött szívében’ (Jeremiás 7:31). Isten erre figyelmeztette ókori népét: „Ha sanyargatod [az apátlan fiút], és hozzám kiált, bizony meghallgatom a kiáltását; felgerjed haragom” (2Mózes 22:22–24).

Jehova szereti a gyermekeket

Az, hogy Isten törődik a gyermekekkel, nyilvánvaló azokból a bölcs tanácsokból, melyeket a szülőknek ad. A biztonságos otthoni környezetben felnövő gyermekek nagyobb valószínűséggel válnak érett, kiegyensúlyozott felnőttekké. Ezért a Teremtőnk létrehozta a házasságot, egy olyan, egész életen át tartó elrendezést, amely miatt „a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és e g y testté lesznek” (1Mózes 2:24). A Biblia meghatározása alapján a nemi kapcsolat csak a házasság kötelékén belül törvényes, és ezáltal a születendő gyermekekről biztos környezetben tudnak gondoskodni a szülők (Héberek 13:4).

A Szentírás a szülői nevelés fontosságát is hangsúlyozza. A Biblia ezt mondja: „a fiak Jehovától kapott örökség, az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a nyilak a hős kezében, olyanok az ifjúkor fiai” (Zsoltárok 127:3, 4). A gyermekek értékes ajándékok Istentől, és ő szeretné, ha boldogulnának. Isten arra inti a szülőket, hogy jó irányítást adjanak a gyermekeiknek az életben, éppen úgy, ahogy egy íjász is gondosan céloz, mielőtt kilövi a nyilait. Isten Szava erre oktat: „apák, ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket” (Efézus 6:4).

Jehova egy másik módon is szeretetet mutat a gyermekek iránt, mégpedig úgy, hogy megtanítja a szülőket arra, hogy miként védjék meg gyermekeiket a kegyetlen emberektől. Az ókori Izraelben még a ’kicsinyeknek’ is megparancsolták, hogy figyeljék a Törvény felolvasását, amelyből megtudhatták, hogy milyen a helyes, és milyen a helytelen szexuális viselkedés (5Mózes 31:12; 3Mózes 18:6–24). Isten azt szeretné, ha a szülők minden tőlük telhetőt megtennének, hogy megvédjék gyermekeiket azoktól, akik talán ki akarják használni vagy meg akarják becsteleníteni őket.

A gyermekek reménye

Jehovának a gyermekek iránt érzett megingathatatlan szeretetét nagyszerűen bemutatta Jézus Krisztus, aki az Atyja egyéniségének tökéletes visszatükrözése (János 5:19). Amikor Jézus apostolai helytelen módon azzal próbáltak segíteni Jézusnak, hogy nem engedték a szülőknek, hogy odavigyék hozzá kisgyermekeiket, erélyesen helyreigazította őket. „Hagyjátok hozzám jönni a kisgyermekeket” — mondta. Majd „karjába vette a gyermekeket, s kezét rájuk téve megáldotta őket” (Márk 10:13–16). A gyermekek nem jelentéktelenek sem Jehova Isten, sem a Fia szemében.

Sőt, Isten a kinevezett Királya, Jézus Krisztus által hamarosan megszabadítja azokat a gyermekeket, akikkel durván bánnak. Azok, akik ebben a világban kapzsi módon kizsákmányolnak és kegyetlenül bántalmaznak másokat, örökre el lesznek pusztítva (Zsoltárok 37:10, 11). A Jehovát kereső szelídekről ezt mondja a Biblia: „Isten . . . letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:3, 4).

Míg ez be nem következik, Isten most azáltal mutatja ki szeretetét, hogy szellemi és érzelmi segítséget kínál mindenkinek, akit kizsákmányolnak és bántalmaznak. Ezt ígéri: „Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszahozom, a sérültet bekötözöm, a gyengélkedőt megerősítem” (Ezékiel 34:16). Szaván, szent szellemén és a keresztény gyülekezeten keresztül Jehova megvigasztalja azokat a gyermekeket, akiket elnyomnak és kisemmiznek. Milyen öröm tudni azt, hogy „a gyöngéd irgalmasságok Atyja és minden vigasztalás Istene . . . megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban” már most, éppen úgy, ahogy majd a jövőben is! (2Korintusz 1:3, 4).

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

© Mikkel Ostergaard /Panos Pictures