Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Gyermeknevelés Isten fegyelmezése szerint

Gyermeknevelés Isten fegyelmezése szerint

A Biblia nézőpontja

Gyermeknevelés Isten fegyelmezése szerint

„Hogyan állíthatunk fel olyan szabályokat, melyeket nem hágnak át a gyermekeink?”

„Öt érték, melyet meg kell tanítanunk gyermekünknek, mire ötéves lesz”

„Öt dolog, amelyre minden gyermeknek képesnek kell lennie érzelmileg”

„Öt jel, amely arra utal, hogy túlságosan elnézőek vagyunk”

„Egyperces fegyelmezési csoda”

HA KÖNNYŰ lenne a gyermekek fegyelmezése, akkor nem nagyon csigáznák fel az emberek érdeklődését az olyan folyóiratcikkek, melyek a fenti címekkel jelentek meg. Megcsappanna a gyermeknevelésről szóló könyvek áradata. A gyermeknevelés azonban sohasem volt egyszerű feladat. Már évezredekkel ezelőtt a következőt jelentette ki a Példabeszédek 17:25: „Az ostoba fiú apjának bosszúsága, és keserűsége annak, aki szülte őt.”

Bár manapság töméntelen mennyiségű tanács közül válogathatnak a szülők, sokuk mégis bizonytalan abban, hogy miként fegyelmezze a gyermekeit. Milyen segítséget nyújt a Biblia?

Mit foglal magában a fegyelmezés?

A Biblia egyértelműen feltárja, hogy mi a szülők szerepe a fegyelmezésben. Az Efézus 6:4 például ezt mondja: „ti apák, ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket.” Ez a vers főképp az apákat nevezi meg mint olyanokat, akiknek élen kell járniuk abban, hogy törődnek a gyermekeikkel. Az anyák természetesen támogatják a férjüket.

Erről a témáról egy szótár a következőt jelenti ki: „A Bibliában a fegyelmezés szorosan összefügg, egyrészt, a neveléssel, tanítással és ismerettel, másrészt, a feddéssel, helyreigazítással és büntetéssel. Fegyelmezésre általában a gyermeknevelés kapcsán kerül sor” (The Interpreter’s Dictionary of the Bible). A fegyelmezés alatt tehát jóval többet kell érteni a dorgálásnál, mivel magában foglalja mindazt a nevelést, amelyre a gyermekeknek szükségük van ahhoz, hogy megfelelően fejlődjenek. De hogyan őrizkedhetnek a szülők attól, hogy fölingereljék a gyermekeiket?

Éld bele magad a helyzetükbe!

Mi ingerli a gyermekeket? Gondolj bele a következő helyzetbe: Van egy olyan munkatársad, aki ingerült és türelmetlen. Semmivel sem tudsz a kedvében járni. Mindenben hibát talál, amit mondasz és teszel. Gyakran ítéli rossznak a munkádat, és azt érezteti veled, hogy mint ember sem vagy elég jó neki. Vajon ez nem ingerelne, és nem szomorítana el?

Ugyanez történhet egy gyermekkel, amikor a szülei állandóan zsörtölődnek vele, vagy dühből igazítják őt helyre. Az igaz, hogy a gyermekeknek időről időre helyreigazításra van szükségük, és a Biblia fel is hatalmazza a szülőket erre, ám ha durva, szeretetlen bánásmóddal ingerlik a gyermeket, akkor érzelmileg, szellemileg, sőt, akár fizikailag is megsérülhet.

A gyermekeid megérdemlik a figyelmedet

A szülőknek időt kell szakítaniuk a gyermekeikre. Isten rendelkezéseivel kapcsolatban erre utasítja az 5Mózes 6:7 az apákat: „vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz.” A gyermekek úgy születnek, hogy szükségük van arra az érzésre, hogy a szüleik nagyon is törődnek velük. Ha nyugodt körülmények között tudsz velük beszélgetni nap mint nap, az segíthet, hogy megértsd az érzéseiket. Így talán könnyebben eléred a szívüket a bibliai alapelvekkel, és arra tudod késztetni őket, hogy ’féljék az igaz Istent, és tartsák meg parancsolatait’ (Prédikátor 12:13). Ez hozzátartozik az Istentől jövő fegyelmezéshez.

Ha a gyermeknevelést a házépítéshez hasonlítjuk, akkor a fegyelmezés az egyik építőszerszám. Amikor a szülők megfelelően használják ezt a „szerszámot”, kívánatos tulajdonságokat építhetnek gyermekeik egyéniségébe, és felkészíthetik őket a megpróbáltatásokra, melyek az életben várnak rájuk. A Példabeszédek 23:24, 25 így ecseteli az eredményt: „Az igazságosnak apja bizony örül, és a bölcsben örömét leli a nemzője. Apád és anyád örvendezik, és örül, aki szült téged.”

[Kiemelt rész/kép a 27. oldalon]

’JEHOVA GONDOLKODÁSÁNAK ZSINÓRMÉRTÉKE’

Az Efézus 6:4 ’Jehova gondolkodásának zsinórmértékéről’ beszél. A „gondolkodás zsinórmértékének” fordított eredeti görög kifejezést némelyik Bibliában úgy adják vissza, hogy „figyelmesség”, „útmutatás” és „intés”. Ezek a kifejezések mind arra utalnak, hogy a családnak többet kell tennie annál, mint hogy olvassa a Bibliát, vagy rutinszerűen átveszi egy bibliatanulmányozási segédeszköz anyagát. A szülőknek tenniük kell róla, hogy a gyermekek megértsék Isten Szavát, az engedelmesség fontosságát, valamint azt, hogy Jehova szereti őket, és milyen védelmet nyújt nekik.

Hogyan valósítható ez meg? Judy, egy háromgyermekes anya, tudatában van annak, hogy nem elég állandóan emlékeztetnie a gyermekeit Isten alapelveire. „Észrevettem, hogy nem szeretik, ha újra meg újra ugyanazt és ugyanúgy ismételgetem nekik. Elkezdtem különböző tanítási módszerek után kutatni. Kikerestem például olyan Ébredjetek!-cikkeket, melyek újszerű megközelítéssel tárgyalják az adott témát. Megtanultam, hogy miként emlékeztessem a gyerekeket úgy, hogy közben ne ingereljem őket.”

Angelo, akinek a családja nehéz időket élt át, kifejti, hogyan tanította meg a lányait arra, hogy elmélkedjenek Isten Szaván: „Együtt olvastunk bibliaverseket, aztán kiválasztottam néhány kifejezést, és elmagyaráztam, hogy miként alkalmazhatók a lányok körülményeire. Később, amikor egyedül olvasták már a Bibliát, felfigyeltem rá, hogy nem felszínesek, és elmélkednek azon, hogy mit tanítanak nekik a bibliaversek.”