A Biblia nézőpontja

Helyénvaló megtisztelő címmel illetnünk másokat?

AZ ELSŐ századi keresztények, amint mindennapos tevékenységeiket végezték, és prédikálták Isten Királyságának jó hírét, kapcsolatba kerültek számos kormánytisztviselővel, akik között voltak alacsonyabb és magasabb rangú személyek is. Jézus követői nem szólították egymást a rangjuk vagy társadalmi állásuk szerint. Ám abban az időben szokás volt, hogy megtisztelő címmel illessék a hatalmon lévő személyeket. A római császárt például ’a felséges’ címen szólították (Cselekedetek 25:21).

Hogyan tekintették Jézus tanítványai a megtisztelő címek használatát, amikor kormánytisztviselők előtt jelentek meg? És mi hogyan tekintsük?

Tisztelet, nem pedig helyeslés

Pál apostol ezt tanácsolta hívőtársainak: „Adjátok meg mindenkinek, ami megilleti . . . , aki a tiszteletet kívánja meg, annak a tiszteletet” (Róma 13:7). Ez azt is magában foglalta, hogy a hivatalnokokat az őket megillető címen szólítsák. Napjainkban is általánosan használatosak az úr, tisztelt uram, mélyen tisztelt uram, asszony, tisztelt asszonyom, mélyen tisztelt asszonyom címek a köztisztviselők megszólításakor. De felmerülhet a kérdés: „Hogyan szólíthatnék valakit tisztelt uramnak, ha a viselkedése véleményem szerint nem tiszteletre méltó?”

Sok köztisztviselő lelkiismeretesen látja el a munkáját, de nem mindegyikük ébreszt bennünk bizalmat. Ennek ellenére a Biblia arra buzdít minket, hogy rendeljük alá magunkat a királyoknak és a kormányzóknak „az Úrért” (1Péter 2:13, 14). Ezért ha elismerjük a hivatalnokok hatalmi állását, melyet Isten engedélyével töltenek be, az arra indít minket, hogy megadjuk a nekik járó tiszteletet (Róma 13:1).

A tisztviselő viselkedése nem döntő jelentőségű ebben a kérdésben. Nem a viselkedése miatt adunk neki tiszteletet. Ha egy hivatalnokot megtisztelő címmel illetünk, azzal nem a magatartása iránti helyeslésünket mutatjuk ki. Erre az az eset is rávilágít, mely Pál apostol életében történt.

 Kit illetett Pál megtisztelő címekkel?

Pál apostolt koholt vádak alapján letartóztatták Jeruzsálemben, és Félix, Júdea kormányzója elé vezették. Félix aligha volt példamutató kormányzó. Tacitus római történetíró azt írta, hogy Félix „úgy gondolta, minden aljas tettet elkövethet büntetlenül”. Jobban szeretett volna pénzt kapni megvesztegetésként, mint igazságot szolgáltatni. Pál kétéves őrizete alatt mégis tiszteletet mutatott a kormányzó iránt. A két férfi gyakran beszélgetett egymással – Félix pénzt remélve, melyet sohasem kapott meg, Pál pedig kihasználva a lehetőséget a prédikálásra (Cselekedetek 24:26).

Félix után Fesztusz lett az új kormányzó, aki meghallgatta Pál ügyét Cezáreában. Hogy elnyerje a zsidó vezetők kegyét, Fesztusz azt javasolta, hogy Pált Jeruzsálemben hallgassák ki. Pál azonban tudta, hogy Jeruzsálemben a kihallgatása nem lenne előítélettől mentes, ezért élt a jogaival mint római állampolgár, és kijelentette: „A császárhoz fellebbezek!” (Cselekedetek 25:11).

Fesztusz nem tudta, hogyan magyarázza meg a császárnak a Pál ellen emelt vádakat, de segítség érkezett, mikor II. Heródes Agrippa király udvariassági látogatást tett Fesztusznál, és érdeklődését fejezte ki az eset iránt. A következő nap katonai parancsnokok és helyi előkelőségek nagy pompával kísérték a királyt a fogadóhelyiségbe (Cselekedetek 25:13–23).

Amikor Pált szólították, hogy beszéljen, a bevezető szavaiban a „király” címmel illette Agrippát, és elismerte, hogy Agrippa ismerője a zsidók szokásainak és vitás kérdéseinek (Cselekedetek 26:2, 3). Ebben az időben Agrippa széles körben híres volt arról, hogy botrányos, vérfertőző kapcsolata van a lánytestvérével. Pál is biztosan tudta, hogy Agrippa hírneve beszennyeződött, mert rendkívül erkölcstelen életet élt, mégis megadta neki a királynak járó tiszteletet.

Pál védőbeszéde közben Fesztusz felkiáltott: „Őrült vagy, Pál!” Ahelyett, hogy visszavágott volna, Pál nyugodtan válaszolt, és ’nagyméltóságúnak’ szólította a kormányzót (Cselekedetek 26:24, 25). Tiszteletet mutatott Fesztusz iránt, mely megillette a rangja miatt. Ezek a példák azonban felvetik a kérdést, hogy van-e határa a tiszteletadásunk kimutatásának.

A tiszteletadásunk viszonylagos

A kormányzatok hatalma viszonylagos, amint arra a Róma 13:1 rávilágít: „a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában.” Így a kormányzatok képviselőinek járó tisztelet is viszonylagos. Jézus határt szabott a másoknak járó tiszteletadás kimutatásának, amikor ezt mondta a tanítványainak: „titeket . . . ne hívjanak rabbinak, mert egy a ti tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Ezenkívül senkit se hívjatok atyátoknak a földön, mert egy a ti Atyátok, az égi. »Vezetőnek« se hívjanak benneteket, mert egy a Vezetőtök, a Krisztus” (Máté 23:8–10).

Tehát különbség van a vallásos és a világi megtisztelő címek között, ezért határt kell húznunk a helyénvaló tisztelet kimutatásának. Pál tiszteletadásra vonatkozó tanácsa arra az esetre nem terjed ki, hogy vallási jellegű címekkel illessünk olyan személyeket, akik világi tisztviselőkként vallásos címeket viselnek. Aki követi a szentírási tanácsot, tisztelettel bánik ezekkel a tisztviselőkkel. De a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismerete miatt nem fogja semmilyen vallási címmel illetni őket, mivel arra kötelezte magát, hogy ’Istennek fizesse vissza, ami Istené’ (Máté 22:21).

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

▪ Hogyan tekintették Jézus követői a világi hatalmakat? (Róma 13:7)

▪ Vajon Pál apostol megtisztelő címekkel illette a kormánytisztviselőket? (Cselekedetek 25:11; 26:2, 25)

▪ Milyen megtisztelő címeket helytelenített Jézus? (Máté 23:8–10)

[Kép a 20–21. oldalon]

Hogyan szólította meg Pál Agrippát?