Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bukarest, a múlt és jelen városa

Bukarest, a múlt és jelen városa

Bukarest, a múlt és jelen városa

AZ ÉBREDJETEK! ROMÁNIAI ÍRÓJÁTÓL

A MAGASBÓL úgy tűnik, hogy Bukarest látképét egyetlen épület uralja. Ez pedig nem más, mint a Parlament Palotája (1.), melyet a kommunista időkben a Nép Házának neveztek. Ez az egyszerű stílusú épület a világ egyik legnagyobb építménye, és a város egyik legfontosabb turistalátványossága.

Ez a palota bizonyos szempontból Bukarest mai arculatát mutatja be. A helyiekben azonban vegyes érzéseket kelt a robusztus épület. A bukarestiek remélik, hogy az idelátogatók tetszését városuk másik arca, vagyis a múltban épült szép épületek is elnyerik majd.

Az ódon idők fővárosa

Bukarestet 1862-ben nyilvánították Románia fővárosává. A XIX. század második felében a város gyorsan fejlődött. A fákkal szegélyezett sugárutakon egymás után épültek a hatalmas, ám tetszetős középületek, melyeket francia építészek álmodtak meg. Bukarestben nagyon sok park, kert és tér található, ezért idővel a kertek városának nevezték el. Az első városok között volt a világon, ahol az utcákat olajlámpákkal világították ki. A Diadalív (2.) 1935-ben épült a gyönyörű Kiseleff sugárúton, a párizsi Champs-Élysées-n található diadalív mintájára. A város oly festői volt, hogy még egy francia ember is otthon érezhette magát benne. Sőt, Bukarestet Kelet Párizsaként kezdték emlegetni.

Bukarest a II. világháborút követően a kommunista uralom alatt drámai változásokat élt át. A sok-sok történelmi épületnek helyet adó belvárosnak csaknem az egyharmadát lerombolták, hogy lakótelepeket építsenek. Csupán 1960 és 1961 között mintegy 23 000 lakást építettek. 1980-ban nekiláttak a Nép Háza tervezésének. Az épületet több száz csillárral szerelték fel, és egy óvóhelyet is kialakítottak alatta 90 méter mélyen. Az alapterülete több mint 360 000 négyzetméter, 12 emeletes, és 1100 szoba található benne. Háromszor akkora, mint a versailles-i kastély Franciaországban. Az óvárosban jókora területeket tisztítottak meg, hogy megépíthessék a palotát és az ahhoz vezető, Champs-Élysées-nél is szélesebb, hatalmas sugárutat. Azok, akik korábban is ismerték Bukarestet, rá sem ismertek a városra.

Sok bukaresti lakosban rossz emlékeket ébreszt ez a hatalmas palota, mert az építtetője, az egykori diktátor, Nicolae Ceauşescu jut az eszébe róla. Ceauşescunak az volt a vágya, hogy egy hatalmas épületet építtessen, mellyel emléket állít magának. Ezért csaknem 700 építészt sorakoztatott fel, akik mellett több tízezer munkás éjjel-nappal, három műszakban fáradozott az építkezésen. Amikor az uralma 1989-ben megbukott, az épület még mindig nem volt készen, de addigra már több mint egymilliárd dollárba került.

A város másik arca

Az óváros még megmaradt részében a városnak egy egészen más arculata tárul elénk. Itt ma is megcsodálhatjuk a régi Bukarest elegáns épületeit. A Falumúzeumba (3.) látogatva pedig – mely csupán egy a város számtalan múzeuma közül – el tudjuk képzelni, hogy kulturális szempontból milyen sokszínű lehetett az élet Románia vidéki területein. A múzeum egy csendes park területén fekszik, ahonnan egy tóra lehet rálátni. Több mint 50 parasztházból és más épületekből álló, lebilincselő gyűjteményt csodálhatunk meg a múzeumban Románia minden tájáról. Az épületeket darabjaikra szedték, majd a múzeum területén újra összeállították. Minden egyes ház egy önálló múzeum, melyekben megismerhetjük, hogy milyen környezetben éltek az emberek, mivel foglalkoztak, és milyen eszközöket használtak. Egy olyan Románia tárul elénk, mely nagyban különbözik a mai Bukaresttől.

Bukarestben nem határolódnak el élesen a történelmi és a modern városnegyedek. Gyakran látni teljesen más korszakból való épületeket egymás mellett (4.). A kettősség mindenhol megfigyelhető. Ebben a városban jól megfér egymás mellett a múlt és a jelen.

[Képek a 10. oldalon]

1. Parlament Palotája

2. Diadalív

3. Falumúzeum

4. Teljesen más korszakból való épületeket egymás mellett

[Forrásjelzés]

© Sari Gustafsson/​hehkuva/​age fotostock