Miért nem az abortuszt választottuk?

AZ ELSŐ cikkben említett Victoria azt mondta a barátjának, Billnek, hogy nem veteti el a magzatot. „Úgy éreztem, hogy egy élet van bennem. Felismertem, hogy ha Bill-lel maradok, nem fog támogatni a terhességem alatt, ezért elhagytam.”

Később azonban Bill meggondolta magát, és megkérte Victoria kezét. De emberfeletti küzdelemnek tűnt, hogy a gondját viseljék újszülött kisfiuknak. „Nem volt pénzünk, ruhánk is csak alig, szóval szinte semmink nem volt – jegyezte meg Victoria. – Bill nem sokat keresett, és kénytelenek  voltunk egy olcsó, szegényes lakást bérelni. De túléltük.”

Másoknak is nehézségekkel kellett megküzdeniük a nem kívánt terhesség miatt. De ők sem voltak hajlandók elvetetni a magzatot. Szilárdan ragaszkodtak az elhatározásukhoz, és megbirkóztak a nem tervezett, sőt nem kívánt gyermek felnevelésével járó stresszel. Mi segített nekik ebben? Az, hogy követték a Biblia bölcs útmutatásait.

Ne légy elhamarkodott, készíts terveket!

A Biblia ezt a bölcs kijelentést teszi: „A szorgalmasnak tervei biztosan hasznot hoznak, aki viszont hirtelenkedik, szükségre jut” (Példabeszédek 21:5).

Connie-t, akinek három fia van, és az egyik mozgássérült, már maga a gondolat is letaglózta, hogy újabb gyermeke születik. „Nem akartunk még egy éhes szájat etetni – mondta –, ezért gondolkodtunk az abortuszon.” De mielőtt elhamarkodottan döntöttek volna, Connie bizalmasan elmesélte a helyzetet a munkatársnőjének, Kay-nek. Ő segített neki, hogy megértse, hogy egy még meg nem született személyt hord a szíve alatt. Connie ennek a felismerésnek köszönhetően már másképp látta a helyzetet.

Azonban segítségre volt szüksége ahhoz, hogy terveket készítsen. Az egyik nagynénje a környéken lakott, ezért Kay javaslatára Connie felkereste őt. A nagynéni örömmel segített. Emellett Connie férje pluszmunkát vállalt, és egy olcsóbb lakásba költöztek. Így sikerült felkészülniük az új jövevény fogadására és gondozására.

Kay abban is segített Connie-nak, hogy olyan segélyszervezeteket találjon, amelyek támogatják azokat, akik nem tervezték a terhességet. Sok országban vannak ilyen szervezetek, és ezek segítenek a szükségben lévő kismamáknak. Az internet vagy a helyi telefonkönyv segítségével, mely általában a legtöbb könyvtárban hozzáférhető, felkutathatók ezek a szervezetek. Igazi erőfeszítést igényelhet segítségért folyamodni, de ’a szorgalmasnak terveit’ siker koronázza.

Nézzünk szembe a valósággal: egy emberéletről van szó!

„A bölcsnek szeme a fejében van, az ostoba azonban teljes sötétségben jár” – írja a Biblia (Prédikátor 2:14).

Egy valóban bölcs nő szembenéz a valósággal, és mondhatni nem ’jár sötétségben’. Használja ’a fejében lévő szemet’, mely voltaképpen az értelmi képességét szolgálja. Így képes pontosan mérlegelni, hogy milyen következményei lesznek a tetteinek. Tehát ellentétben azzal, aki szemet huny afelett, hogy mi történik a méhében, a bölcs nő szívből fakadó könyörülettel megóvja a benne élő magzatot.

Egy abortuszt fontolgató terhes lánynak, Stephanie-nak megmutattak egy ultrahangfelvételt a méhében lévő két hónapos gyermekéről. „Sírva fakadtam – emlékszik vissza. – Arra gondoltam, miért akarnék megölni valamit, ami él.”

Egy fiatal hajadon, Denise ugyancsak teherbe esett, és neki is szembe kellett néznie azzal, hogy egy élő személyt hord a méhében. Amikor a barátja pénzt adott neki, és azt mondta, hogy „intézze el a dolgot”, Denise ezt válaszolta: „Vetessem el?! Soha nem lennék rá képes!” Így hát nem volt hajlandó megölni a gyermekét.

Hová vezethet az emberektől való félelem?

Azok, akik a másoktól jövő nyomás hatására fontolgatják a terhességmegszakítást, bölcsen teszik, ha elgondolkodnak ezen a bibliai példabeszéden: „Az emberektől való félelem tőrt vet;  de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik” (Példabeszédek 29:25, Károli-fordítás).

A tizenhét éves Monica, épp mielőtt elkezdte volna a kereskedelmi iskolát, teherbe esett a barátjától. Az édesanyját, egy ötgyermekes özvegyasszonyt, ez nagyon felzaklatta. Szerette volna, ha a lánya kitanul egy szakmát, hogy így kiemelkedhessen a nyomorból. Elkeseredettségében ragaszkodott hozzá, hogy Monica elvetesse a gyermeket. „Amikor az orvos megkérdezte, hogy el akarom-e vetetni a magzatot – emlékszik vissza Monica –, nemmel válaszoltam neki.”

Amikor az anya belegondolt abba, hogy Monica ígéretes jövője szertefoszlik, és hogy milyen nehézségekkel jár majd egy újabb gyermek felnevelése, teljesen összezavarodott, és kirakta a lányát otthonról. Monicát befogadta az egyik nagynénje. Néhány hét múlva az anya megenyhült, és megengedte a lányának, hogy hazatérjen, és megtartsa a gyermeket. Amikor a kisfiú, Leon megszületett, segített a gondját viselni, és nagyon megszerette az új kis jövevényt.

Egy házasságban élő nőre, Robinra máshonnan nehezedett nyomás. „Az orvosom vesefertőzéssel kezelt, majd kiderült, hogy terhes vagyok – mondta Robin. – Közölték velem, hogy a gyermek nagy valószínűséggel súlyos szellemi fogyatékossággal fog születni.” Az orvos ekkor arra biztatta Robint, hogy vetesse el a magzatot. „Elmondtam neki, hogy mi a Biblia nézőpontja az életről – emlékezett vissza Robin –, és azt is, hogy biztosan nem fogok abortuszhoz folyamodni.”

Az orvos aggodalma érthető volt, Robin életét azonban nem fenyegette közvetlen veszély. * „Amikor a kislányom megszületett, végeztek rajta néhány tesztet – tette hozzá Robin. – Ezek azt mutatták, hogy csupán kismértékű a szellemi fogyatékossága, melyhez enyhe cerebrális gyermekbénulás társul. A lányom, aki most 15 éves, elég jól van, és egyre jobban tud olvasni. Nagyon sokat jelent nekem, és naponta többször is hálát adok érte Jehovának.”

Az Istennel ápolt barátság ereje

A Biblia kijelenti: „Jehova meghitt közelsége az őt félőkkel van” (Zsoltárok 25:14).

Sokan azért döntenek úgy, hogy elutasítják az abortuszt, mert figyelembe veszik, hogyan vélekedik a Teremtő erről a kérdésről. A legfontosabbnak azt tartják, hogy barátságot ápoljanak Istennel, és azt tegyék, ami a tetszésére van. A korábban említett Victoria döntését főként ez befolyásolta. Ezt mondta: „Szilárdan hittem abban, hogy az életet Isten adja. És nem volt jogom ahhoz, hogy ezt az életet elvegyem.”

Amikor Victoria lelkesen tanulmányozni kezdte a Bibliát, erősebb lett az Istennel ápolt kapcsolata.  Így emlékszik erre: „Amikor úgy döntöttem, hogy megtartom a gyermekemet, sokkal közelebb éreztem magam Istenhez, és arra éreztem indíttatást, hogy a kedvére tegyek az élet minden területén. Imádkoztam a vezetéséért, és egyszerűen minden a helyére került.”

Ha barátságot ápolunk az élet Forrásával, Istennel, az növeli az anyaméhben lévő élet iránti tiszteletünket (Zsoltárok 36:9). Emellett Isten képes megadni ’a szokásosnál nagyobb erőt’, hogy segítsen egy nőnek és a családjának megküzdeni a nem tervezett terhességgel (2Korintusz 4:7). Vajon ma hogyan gondolkodnak a döntésükről azok, akik tiszteletben tartották Istennek az életről alkotott nézetét?

Nem bánták meg a döntésüket

Ezeket a szülőket nem gyötri a bűntudat vagy a szűnni nem akaró szomorúság és veszteségérzet. Idővel valóban áldásnak tekintették ’az anyaméh gyümölcsét’, és nem átoknak (Zsoltárok 127:3). A korábban említett Connie már két órával a szülés után így érzett. Izgatottan telefonált a munkatársnőjének, Kay-nek, és elmondta, milyen boldogsággal tölti el az a gondolat, hogy felnevelheti a kislányát. Repesve az örömtől, Connie hozzátette: „Milyen igaz, hogy Isten megáldja azokat, akik azt teszik, ami a kedvére van!”

Miért olyan áldásos összhangban cselekedni azzal, ahogyan Isten gondolkodik az életről? Azért, mert Isten, az élet Forrása a mi ’javunkra’ alkotta meg a Bibliában található törvényeit és irányadó mértékeit (5Mózes 10:13).

Victoria és Bill életében fordulópontot jelentett, amikor úgy döntöttek, hogy nem vetetik el a magzatot. Így számolnak be erről: „Nagyon sok kábítószert fogyasztottunk, és ha ez így ment volna tovább, valószínűleg meghalunk. De az, hogy tiszteletben tartottuk a meg nem született gyermekünk életét, arra indított minket, hogy megálljunk, és elgondolkodjunk a saját életünkön. Jehova Tanúi segítségével megváltoztunk.”

A fiuk, Lance ma már 34 éves, és több mint 12 éve házas. Ezt mondja: „A szüleim gyerekkoromtól kezdve azt tanították nekem, hogy a Biblia alapján hozzak döntéseket. Ez olyannyira a javunkra vált, a feleségemnek és a kisfiamnak is, hogy ennél már nem is lehetnénk boldogabbak!” Lance édesapja, aki eredetileg azt akarta, hogy Victoria vetesse el a magzatot, ezt mondja: „Beleborzongunk, ha arra gondolunk, hogy csak egy hajszál választott el bennünket attól, hogy megöljük a drága fiunkat.”

Most gondoljunk Monicára. Az édesanyja azt akarta, hogy vetesse el a gyermeket, ő azonban nem volt erre hajlandó. Monica ezt mondja: „Két héttel a fiam megszületése után felkerestek Jehova Tanúi. Megtanultam tőlük, hogyan hozzam összhangba az életemet Isten törvényeivel. Nemsokára megtanítottam a fiamnak, Leonnak, hogy milyen értékes engedelmeskedni Istennek. Idővel nagyon megszerette Istent. Leon ma Jehova Tanúi egyik utazószolgája.”

Leon ezt mondta arról, amit az édesanyja tett: „Tudom, hogy annyira szeretett, hogy a rá nehezedő nyomás ellenére is azt akarta, hogy életben maradjak. Szeretném tehát úgy élni az életemet, hogy azzal kimutassam az értékelésemet Istennek ezért a csodálatos ajándékért.”

Sokan megértették Istennek az életről alkotott nézetét, és ők nem bánják azt a döntésüket, hogy életben hagyták a gyermeket, akit ma már nagyon szeretnek. Hálás szívvel ezt jelentik ki: „Nem az abortusz mellett döntöttünk!”

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

Stephanie-nak segített a döntésben az, hogy látott egy ultrahangfelvételt a méhében lévő két hónapos gyermekéről

(A körvonal tőlünk)

[Kép a 8. oldalon]

Victoria és Lance

[Kép a 8–9. oldalon]

Victoria és Bill ma Lance-szal és a családjával

[Kép a 9. oldalon]

Monica és a fia, Leon nagyon hálásak, amiért 36 évvel korábban Monica nem engedett annak a nyomásnak, hogy abortuszhoz folyamodjon