Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A betegnek joga van a választáshoz

A betegnek joga van a választáshoz

A betegnek joga van a választáshoz

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

▪ Jehova Tanúi nem fogadnak el vértranszfúziót. A Biblia parancsai alapján döntenek így. A legkorábbi, vérrel kapcsolatos parancs így hangzik: „Csak a húst a lelkével – a vérével – együtt meg ne egyétek.” Az első századi keresztények pedig ezt az egyszerű utasítást kapták: „tartózkodjatok . . . a vértől” (1Mózes 9:4; Cselekedetek 15:29; 3Mózes 17:14).

Az olaszországi Monterenzióban arra kértek középiskolás diákokat, hogy írjanak fogalmazást a véradás fontosságáról. Benedetta is köztük volt, aki Jehova Tanúja. Ő a következőket írta:

„Közismert, hogy Jehova Tanúi azért utasítják el a vértranszfúziót, mert ragaszkodnak a bibliai alapelvekhez. De ez nem jelenti azt, hogy más kezeléseket nem fogadnak el. Az igazság az, hogy Jehova Tanúi fontosnak tartják az egészségüket. Arra törekednek, hogy ők is, és a gyermekeik is a legjobb orvosi ellátást kapják. Készségesen együttműködnek az orvosokkal, amennyiben azok tiszteletben tartják a hitnézeteiket.”

Benedetta hozzáfűzte: „Minden betegnek joga van ahhoz, hogy azt a kezelést válassza, mely szerinte a legjobb; ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele; és ahhoz, hogy megtudja, milyen kockázatokkal és előnyökkel jár a kezelés, melynek aláveti magát.”

Az Olasz Véradók Országos Szövetségének (AVIS) monterenziói kirendeltsége díjakat osztott ki azoknak a diákoknak, akik a legjobban fejezték ki a gondolataikat a témáról. Egy beszámoló szerint, mely a Monterenzio Vivace című folyóiratban jelent meg, „Benedetta Barbi különleges elismerést kapott a fogalmazásáért, melyben homlokegyenest mást írt, mint a többiek. A fogalmazás tartalma ugyan messze van az AVIS álláspontjától, ám a tanuló kiegyensúlyozottan és tapintatosan fejtette ki a hitnézeteit.”

Bár Jehova Tanúi vérrel kapcsolatos álláspontja homlokegyenest más, mint a legtöbb emberé, ma már sok orvos látja ennek a nézőpontnak az előnyeit. A Tanúk álláspontja nagy szerepet játszott abban, hogy számos új orvosi eljárást fejlesztettek ki a műtét alatti vérvesztés csökkentésére. Ez Tanúknak és nem Tanúknak egyaránt a hasznára vált. Ám ahogy azt a bevezetőben említettük, Jehova Tanúi elsősorban azért utasítják el a vértranszfúziót, mert engedelmeskednek a Biblia parancsainak.

Legközelebb, amikor Jehova Tanúi becsöngetnek hozzád, bátran kérd meg őket, hogy mondják el, mi a Teremtő nézőpontja a vérről. Szívesen beszélnek neked erről, „mélységes megbecsülést tanúsítva” (1Péter 3:15).

[Kiemelt rész/kép a 30. oldalon]

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A Transzfúziót helyettesítő eljárások című DVD számos elismert szakember segítségével tekinti át a transzfúziót helyettesítő eljárásokkal kapcsolatos orvosi, jogi és etikai alapelveket. A DVD beszerezhető Jehova Tanúitól.