Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért nem tetszem a fiúknak?

Miért nem tetszem a fiúknak?

Fiatalok kérdezik

Miért nem tetszem a fiúknak?

Tudja, hogy népszerű vagyok, mert mondtam neki, hogy más fiúknak is tetszek. Nevetett, amikor azt mondtam, hogy néhány barátom milyen kis ostoba. És azt is tudja, hogy okos vagyok – néhányszor kijavítottam. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor fogja megkérdezni, hogy megismerhetne-e jobban.

Meg kell hagyni, csinos lány, de olyan felszínes. Alig bírok szóhoz jutni mellette. Amikor meg mondok valamit, állandóan kijavít. Ha meglátom, legszívesebben elmenekülnék.

AGGÓDSZ amiatt, hogy nem tetszel a fiúknak? Sok lány aggódik, még olyanok is, akikről nem gondolnád, hogy vannak ilyen félelmeik. Vegyük például Joanne-t. Csinos, intelligens és szépen fejezi ki magát, mégis ezt mondja: „Sokszor az az érzésem, hogy nem tetszem a fiúknak. Néhány fiú érdeklődött irántam, és nekem is tetszettek, de egy idő után egyáltalán nem álltak szóba velem.”

Mit találnak vonzónak a fiúk egy lányban? Mi az, amit nem? Hogyan tudnád felhívni magadra egy rendes fiú figyelmét, anélkül hogy a viselkedéseddel elveszítenéd mások tiszteletét?

Mit tegyél?

Tudd, hogy ki vagy és mit akarsz. Amikor beléptél a serdülőkorba, biztosan felfigyeltél a fiúkra. Lehet, hogy több fiú iránt is éreztél valamit. Ez teljesen normális. De ha odaadtad volna a szívedet az első fiúnak, aki megtetszett, félő, hogy gátat vetettél volna az érzelmi fejlődésednek, és a szellemiséged fejlődésének is. Időbe telik szép személyiségbeli vonásokat kifejleszteni, ’újjáalakítani az elmét’ az élet fontos dolgait illetően, és megvalósítani egy-kettőt a saját céljaid közül (Róma 12:2; 1Korintusz 7:36; Kolosszé 3:9, 10).

El kell ismerni, hogy sok fiúnak olyan lányok tetszenek, akiknek még nincsen határozott véleményük, vagy naivak. Ám ezeket a fiúkat elsősorban a lányok alakja érdekli, és nem az, hogy milyen a személyiségük. Az igazság az, hogy egy kiegyensúlyozott fiú olyan lányt fog keresni, aki a jó tulajdonságaival hozzá tudna járulni egy sikeres kapcsolathoz (Máté 19:6).

Mit mondanak a fiúk? „Nekem azok a lányok tetszenek, akiknek van saját véleményük, és akikben van egy fajta magabiztosság, mert érzik, hogy joguk van ahhoz, hogy önmaguk legyenek” (James).

„Engem olyan lány érdekelne, aki őszintén és tiszteletteljesen elmondja, hogy mit gondol, és nemcsak rábólint mindenre, amit mondok. Lehet, hogy egy lány szép, de ha mindig csak azt mondja, amit hallani szeretnék, akkor nem érzem jól magam a társaságában. Sőt, megijeszt!” (Darren).

„Bevallom, felfigyelek a csinos lányokra. De ha egy lánynak nincsenek konkrét, valamirevaló céljai, hamar kiábrándulok belőle. Az a lány viszont, aki tudja, mit szeretne kezdeni az életével, sőt, már el is érte néhány célját, le tud venni a lábamról” (Damien).

Tanulj meg tisztelni másokat. Ahogy te azt szeretnéd, hogy szeressenek, a fiúk, akiket ismersz, arra vágynak, hogy tiszteljék őket. Nem véletlen, hogy a Biblia azt mondja a férjeknek, hogy szeressék a feleségüket, a feleségeknek viszont azt, hogy „mélységes megbecsüléssel” legyenek a férjük iránt (Efézus 5:33). Ezt a tényt támasztja alá egy felmérés is. A több száz megkérdezett fiúnak több mint a 60 százaléka nyilatkozta azt, hogy a tiszteletet fontosabbnak tartja a szeretetnél. Az idősebb korosztálynak több mint a 70 százaléka mondta ugyanezt.

A tisztelet nem jelenti azt, hogy elveszíted önmagad, hogy nincs többé jogod más véleményen lenni, és elmondani azt (1Mózes 21:10–12). De sok múlik azon, hogy hogyan fejezed ki a véleményed – vonzhatsz vagy éppen taszíthatsz vele egy fiút. Ha állandóan ellenkezel, vagy kijavítod, amit mond, úgy érezheti, hogy nem tiszteled. De ha meghallgatod a véleményét, és elmondod, miért tetszett, amit mondott, akkor sokkal valószínűbb, hogy ő is elfogadja és értékeli a te véleményedet. Egy bölcs fiú természetesen azt is megfigyeli, hogy a családtagjaiddal, és másokkal is tisztelettel bánsz-e. *

Mit mondanak a fiúk? „A fiúk szeretik, ha valaki fontosnak tartja a véleményüket, különösen, ha ez a valaki az a lány, aki tetszik nekik” (Anthony).

„Szerintem kezdetben a tisztelet a legfontosabb egy kapcsolatban. A szeretet majd jön később” (Adrian).

„Úgy érzem, hogy ha egy lány nem tud tisztelni, akkor soha nem fog tudni szeretni” (Mark).

Öltözködj szerényen, és légy ápolt. A megjelenésed nagyon sokat elárul a gondolkodásmódodról. Még mielőtt egyetlen szót is szólnál egy fiúhoz, a külsőd már sokat elmondott rólad. Egy rendezett és szerény ruha kedvező üzenetet fog közvetíteni rólad (1Timóteusz 2:9). És persze kihívó vagy hanyag öltözettel is egyértelműen üzensz valamit – de semmi jót!

Mit mondanak a fiúk? „Sokat elárul egy lány életfelfogásáról az, hogy milyen ruhákat hord. Ha túl sokat mutat a testéből, vagy a hanyag stílust kedveli, az nekem azt mutatja, hogy ki van éhezve a figyelemre” (Adrian).

„Nekem az tetszik, ha egy lánynak ápolt haja, jó illata és kedves hangja van. Emlékszem, egyszer megtetszett egy gyönyörű lány, de az ápolatlansága kiábrándított” (Ryan).

„Én azokat a lányokat találom vonzónak, akik nem érzik, hogy egy kiló festéket kell magukra kenniük, vagy szűk és mélyen kivágott ruhát kell hordaniuk, csak hogy figyelmet kapjanak” (Ethan).

„Ha egy lány kihívóan öltözködik, biztos, hogy minden fiú felfigyel rá. De én nem ilyen lánnyal szeretnék megismerkedni közelebbről” (Nicholas).

Mit ne tegyél?

Ne flörtölj. A nők óriási hatással tudnak lenni a férfiakra. Ezt a vonzerőt jóra is, és rosszra is lehet használni (1Mózes 29:17, 18; Példabeszédek 7:6–23). Ha minden fiún ki akarod próbálni a vonzerődet, ne csodálkozz, ha arról fognak ismerni, hogy flörtölsz.

Mit mondanak a fiúk? „Egy fiúnak már az is varázslatos lehet, ha egy csinos lány mellett ül, és összeér a válluk. Felkorbácsolhatja az érzelmeket. Ezért szerintem az a lány, aki sokszor megérint, amikor beszélgetünk, flörtöl” (Nicholas).

„Ha egy lány mindig megtalálja a módját, hogy minden fiúnak megérintse a karját, akivel csak találkozik, vagy aki huncutul belenéz minden szembejövő fiú szemébe, szerintem flörtöl, és ezt egyáltalán nem találom vonzónak” (José).

„Én arról a lányról mondanám, hogy flörtöl, aki minden egyes fiút megérint, akivel találkozik, és aki mindig azzal a fiúval foglalkozik, akitől éppen több figyelmet kap” (Ethan).

Ne akaszkodj rá. Amikor egy férfi és egy nő összeházasodik, a Biblia szavaival élve „egy testté” lesznek (1Mózes 2:24). A házasságkötés után többé már nem olyan szabadok, mint egyedülállóként voltak, hiszen elkötelezték magukat egymás mellett (1Korintusz 7:32–34). De ha éppen csak most kezdtél bele egy kapcsolatba, nincs jogod ugyanilyen elkötelezettséget várni a barátodtól, és neki sincs tőled. Ha túl hamar követelsz osztatlan figyelmet tőle, lehet, hogy kárt teszel a barátságotokban. *

Mit mondanak a fiúk? „Ha egy lány mindig tudni akarja, hogy hol vagyok és mit csinálok, és ha rajtam kívül nincsenek barátai, sem semmi, ami érdekelné, akkor úgy érzem, hogy rámakaszkodott” (Darren).

„Szerintem az egy intő jel, ha egy lány, akivel nem régóta ismerjük egymást, állandóan SMS-eket küld, és tudni akarja, hogy kikkel vagyok – pláne, hogy vannak-e lányok a társaságban, és hogy kik azok” (Ryan).

„Amikor egy lány nem hagyja, hogy a fiúkkal is töltsek időt, vagy megsértődik, ha nem hívom mindig őt is magammal, na, ez a fajta ragaszkodás nekem már unszimpatikus” (Adrian).

Tartsd magad értékesnek

Biztosan ismersz lányokat, akik bármit képesek megtenni, csak hogy megtetsszenek egy fiúnak. Mások lejjebb adnak az értékrendjükből azért, hogy legyen egy barátjuk, vagy akár egy férjük! De az alapelv most is igaz: ’amit vetsz, azt fogod aratni’ (Galácia 6:7–9). Ha nincs önbecsülésed, vagy nem tartod fontosnak az értékrendedet, valószínűleg olyan fiúkat fogsz vonzani, akik nem fognak becsülni sem téged, sem az értékrendedet.

A valóság az, hogy nem fogsz minden fiúnak tetszeni – és ez nem is baj! De ha ügyelsz a megjelenésedre és arra, hogy szép tulajdonságaid legyenek, ’nagy értéked lesz Isten szemében’. Ráadásul azoknak a fiúknak fogsz tetszeni, akik méltók hozzád (1Péter 3:4).

[Lábjegyzetek]

^ 28. bek. Természetesen az eljegyzés után a pár már joggal vár el nagyobb elkötelezettséget a kapcsolatukban.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

● Miből fog arra a következtetésre jutni egy fiú, hogy tiszteled a gondolatait és az érzéseit?

● Mivel mutathatod meg, hogy értékesnek tartod magad?

[Kép a 27. oldalon]

A szeretet és a tisztelet olyan, mint a bicikli két kereke – mindkettőre egyformán szükség van