Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A természet megelőzött minket

A természet megelőzött minket

A természet megelőzött minket

„Még a gólya az égen, az is jól ismeri a maga rendelt idejét” (Jeremiás 8:7).

JEREMIÁS több mint 2500 évvel ezelőtt írt az egyik vándormadárról, a gólyáról. Az embereket még ma is csodálattal töltik el a vándorló állatok, például a lazac, mely akár több ezer kilométert is úszik a tengerben, és visszatér ahhoz a patakhoz, ahol világra jött, vagy a kérgesteknős, mely hatalmas távolságokat tesz meg. Például nyomon követték az egyik kérgesteknőst, mely Indonéziában rakta le a tojásait, és 20 000 kilométert tett meg Oregon (USA) partjaiig. A kérgesteknősök gyakran Indonéziának ugyanarra a részére térnek vissza, hogy lerakják a tojásaikat.

Még csodálatra méltóbb, hogy vannak olyan teremtmények is, melyek bár nem vándorló állatok, mégis képesek hazatalálni. Például kutatók repülővel elvittek 18 albatroszt a Csendes-óceán közepén található egyik kicsiny szigetről több ezer kilométerrel távolabbra eső helyekre, majd szabadon engedték őket. Néhányat az óceán nyugati, néhányat pedig a keleti szélénél engedtek el. Pár héten belül a legtöbb madár hazatalált.

Néhány galambot ismeretlen helyekre vittek, több mint 150 kilométerre az otthonuktól. Némelyik galambot altatva szállították, némelyiket pedig forgó dobokban. Ám miután a madarak köröztek egypárszor a levegőben, felmérték a helyzetüket, és pontosan a jó irányba indultak haza. Mivel a galambok még akkor is hazatalálnak, ha homályosított lencsével eltakarják a szemüket, a kutatók úgy vélik, hogy a galambok úgy tudják kiszámítani az otthonukhoz mért helyzetüket, hogy valahogyan megállapítják az irányokat, és így fontos navigációs adatokhoz jutnak.

A pompás királylepkék Észak-Amerika hatalmas területeiről Mexikó egy kicsiny területére vándorolnak, több ezer kilométert téve meg. Bár még sosem voltak Mexikóban, megtalálják az utat, és sokszor ugyanazokra a fákra telepednek, ahol a dédszüleik pihentek az előző évben. Még ma is rejtély a kutatók előtt, hogy hogyan képesek erre.

Míg a mi automatikus navigációs készülékeink teljes mértékben a műholdaktól függnek, addig úgy tűnik, hogy sok állat képes különböző navigációs módszereket alkalmazni, például megfigyeli a jellegzetes tájékozódási pontokat és a napot, érzékeli a mágneses mezőket, azonosít jellegzetes illatokat, sőt még hangokat is. James L. Gould biológus professzor ezt írja: „Azok az állatok, melyeknek az élete függ a pontos navigációtól, egytől-egyig kiemelkedően vannak megtervezve . . . Általában több stratégiájuk is van, egy sor olyan módszer, melyeket felváltva alkalmaznak, attól függően, hogy éppen melyik a legmegbízhatóbb.” Az állatok bonyolult navigációs képessége továbbra is zavarba ejti a kutatókat.