Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jobb életcélt választottam

Jobb életcélt választottam

Jobb életcélt választottam

Plamen Kosztadinov elmondása alapján

CSAKNEM dél volt, mire felébredtem. Szerteszét a padlón üres üvegek hevertek, és teli hamutartók bűzölögtek. Semmi sem maradt az előző éjszakai buli feldobott hangulatából. Soha nem éreztem még ilyen nyomorultnak és magányosnak magam. Minden annyira értelmetlennek tűnt! Hadd mondjam el, hogyan kerültem ilyen siralmas állapotba.

Már 14 évesen híres művész akartam lenni. Ekkor, 1980 nyarán tudtam meg az édesapámtól, hogy felvettek egy művészeti szakközépiskolába, mely Trojanban volt, egy bulgáriai városban. Nagyon boldog voltam. Ősszel elköltöztem a szülővárosomból, Lovecsből Trojanba.

Élveztem, hogy távol vagyok a szüleimtől, és azt csinálhatok, amit csak akarok. Dohányozni kezdtem, az iskolatársaimmal pedig időről időre leittuk magunkat. A dohányzás és az italozás tilos volt az iskolában, de a szabályok áthágása még izgalmasabbá tette az egészet.

Egyre jobban rajongtam a művészetért. Rendkívüli tehetségem volt a rajzhoz, és mindinkább vágytam a hírnévre. Miután befejeztem Trojanban az ötéves iskolát, folytatni akartam a tanulmányaimat a Képzőművészeti Akadémián Szófiában, Bulgária fővárosában. Ez volt a legnevesebb képzőművészeti iskola egész Bulgáriában. 1988-ban a között a mindössze nyolc diák között voltam, akiknek sikerült felvételt nyerniük az egész országból az akadémiára. Milyen büszke voltam rá! Egy nap belenéztem a tükörbe, és magabiztosan ezt mondtam: „Plamen, semmi kétség, most már híres művész leszel!”

A régi egyéniségem

Hamarosan fekete ruhákban kezdtem járni, és hosszú hajat meg szakállat növesztettem. Végtére is az akkori közfelfogás szerint így kellett kinéznie egy művésznek. Felvettem egy életstílust, melyről úgy gondoltam, hogy egy bohém művészt jellemez. Ehhez hozzátartozott, hogy szobát béreltem a művésznegyedben, nagy rendetlenséget hagytam magam körül, és mindenfélével telezsúfoltam a helyiséget, amennyire csak lehetett. Örökbe fogadtam egy macskát három kölykével és egy kiskutyát. Csak úgy szórtam a pénzt, ez is hozzátartozott az életstílusomhoz.

A művészet iránti szenvedélyem még erősebb lett. Állandóan festettem, absztrakt ábrázolással mutattam be különös fantáziavilágomat. Még a szobám falára is festettem. Úgy éreztem, kezdetét vette fényes karrierem.

Életmódom elválaszthatatlan része volt a rendszeres bulizás a diáktársaimmal. Sokszor jöttünk össze nálam, zenét hallgattunk, és rengeteget ittunk, még akkor is, amikor a vizsgákra készültünk. A zenéről, a művészetről és az élet céljáról filozofáltunk. Gyakran volt szó természetfeletti erőkről és földönkívüliekről. Ezek a beszélgetések beindították a fantáziámat, új ötleteket adtak a következő képemhez. Hosszan tartó örömmámorra vágytam, de ezek az érzések csak addig tartottak, amíg részeg voltam. Rendszerint már másnapra nyoma veszett a feldobottságnak.

Már vagy tíz éve éltem így, de nem voltam elégedett. A ragyogó színekkel ellentétben, melyeket a képeimen használtam, a szívem egyre mélyebb sötétségbe burkolódzott, és úgy éreztem, megfojt a magány. Többé nem hozott lázba az a vágy, hogy híres festő legyek. Depressziós lettem, és nem tudtam, hogyan tovább. Erről írtam a történetem elején.

Az igazság segített

1990-ben elhatároztam, hogy kiállítást rendezek a képeimből Lovecsben. Meghívtam Janitát, egy ismerősömet a szófiai akadémiáról, hogy rendezzünk közös tárlatot, mivel ő is Lovecsből származott. Amikor a kiállítás véget ért, Janitával elmentünk egy közeli étterembe, hogy megünnepeljük ezt az alkalmat. Miközben beszélgettünk, mesélt arról, hogy miket tanult a Biblia tanulmányozása során Jehova Tanúitól. Beszélt arról az új világról, melyet a Biblia jövendölt meg. Ez felcsigázta az érdeklődésemet.

Janita folytatta a bibliatanulmányozást Szófiában, és időről időre hozott nekem bibliai irodalmat. Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen lelkesedéssel olvastam el az „Íme, mindent újjáteszek!” című füzetet, és hogy az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyvet le sem tudtam tenni, mindössze néhány nap alatt a végére értem. * Nem volt nehéz elfogadnom, hogy van Isten, és rögtön tudni akartam, hogyan kell imádkozni. Jól emlékszem az első imámra. Térden állva, őszintén kiöntöttem a szívemet Jehovának. Teljesen meg voltam győződve arról, hogy meghallgat engem. Belső béke és öröm váltotta fel a magányt.

Szófiában Janita bemutatott egy házaspárnak, akik Jehova Tanúi voltak. Felajánlották, hogy tanulmányozzák velem a Bibliát, és meghívtak az összejövetelükre. Pontosan emlékszem az első összejövetelre, melyen 1991 júniusában vettem részt. Két órával korábban érkeztem, és egy kis parkban várakoztam. Izgatottan és kétségek között azon tűnődtem, hogyan fogadnak majd. Nagy meglepetésemre bizarr megjelenésem ellenére mindenki nagyon barátságosan üdvözölt. Ettől kezdve rendszeresen jártam az összejövetelekre, és hetente kétszer tanulmányoztam a Bibliát.

Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam az első Bibliámat. Teljesen lenyűgözött a hegyi beszédben található bölcsesség. Soha azelőtt nem olvastam még ehhez foghatót! Ahogy előrehaladtam a tanulmányozással, saját magamon tapasztaltam, milyen hatalmas változást képes előidézni Isten Szava, amiről az Efézus 4:23 ír: „meg kell . . . újulnotok az elméteket mozgató erőben”. Abbahagytam a dohányzást, és megváltoztattam hanyag külsőmet. Olyan óriási volt a változás, hogy amikor egy nap az édesapám kijött elém a vasútállomásra Lovecsben, elment mellettem, mert nem ismert meg.

A környezetemre is nagyobb gondot fordítottam. A rendetlenség, a falra festett képek és a cigarettafüst szaga többé már nem ihletett meg. Úgy éreztem, hogy mindent rendbe kell tennem. Fehérre festettem a falakat, így eltűnt a háromszemű lény is, melyet korábban festettem oda.

Mondanom sem kell, hogy a barátaim elhagytak, de hamarosan pótolták őket azok az emberek, akikkel az összejöveteleken találkoztam, és akik mind a mai napig a jó barátaim. Ilyen építő társaságban gyorsan fejlődtem. 1992. március 22-én keresztelkedtem meg Jehova Tanúi első bulgáriai kongresszusán, melyet Plovdivban tartottak meg.

Visszaköltözöm Lovecsbe

Habár tisztában voltam vele, hogy egy kisvárosban nem könnyű megélnie egy művésznek, úgy döntöttem, hogy miután befejezem a tanulmányaimat, visszaköltözöm Lovecsbe. Felismertem, hogy nagyon nehezen tudnám megvalósítani, hogy sikeres művész legyek, és ugyanakkor az első helyen tartsam Isten Királyságát az életemben. Döntöttem: változtatok az életcélomon, és önkéntes bibliaoktató leszek. Miközben még a Képzőművészeti Akadémiára jártam, Janita, aki három évvel előbb végzett, mint én, már buzgón tanította a Biblia igazságát Lovecsben. Ő volt az egyetlen Tanú ott.

Mire visszaköltöztem Lovecsbe, már egy kis csoport tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival. Nagy örömmel töltött el, hogy házról házra meglátogattam az embereket, és megosztottam velük azt a reménységet, melyet megismertem. Elhatároztam, hogy ezt a munkát teljes időben fogom végezni.

De aztán nehéz idők jöttek. 1994-ben törölték Jehova Tanúit a hivatalosan bejegyzett vallások közül, és a médiában széles körű rágalmazó hadjáratot indítottak ellenünk. * A Tanúkat gyakran beidézték a rendőrségre, és az irodalmainkat elkobozták. Ebben a próbateljes időszakban nem tudtunk legálisan nyilvános helyeken összejöveteleket tartani. Ennek ellenére rendszeresen megtartottuk őket egy 12 négyzetméteres helyiségben, mely Janita házához volt hozzáépítve. Egy alkalommal 42 ember zsúfolódott össze ezen a picinyke helyen. Miközben a Királyság-énekeket énekeltük, be volt csukva az ablak, hogy ne zavarjuk a szomszédokat. Időnként, amikor magasra szökött a hőmérő higanyszála, odabenn fullasztó hőség lett, mi azonban örültünk, hogy együtt lehetünk.

Jehova megáldott

Őszintén csodáltam Janita igaz imádat iránt érzett lelkesedését, és ahogy telt-múlt az idő, romantikus érzések alakultak ki köztünk. 1996. május 11-én kötöttünk házasságot. Bár különböző az egyéniségünk, nagyon jól kiegészítjük egymást. Ő a legjobb barátom és segítőtársam. Hálás vagyok Jehovának, hogy olyan feleséget kaptam tőle, akinek „értéke jóval felülmúlja a korallokét” (Példabeszédek 31:10).

Néhány régi barátom híres művész lett, amiről egykor én is álmodoztam. Mégis elégedett vagyok, mert szerintem jobb életcélt választottam. Sok embernek tudtam segíteni, hogy megtalálja az élet értelmét, és ők most a szellemi testvéreim. Bármilyen hírnévre vagy elismerésre tettem volna is szert festőművészként, az nem érne fel a Jehova szolgálatából fakadó áldásokkal. Boldog vagyok, hogy közeli kapcsolatba kerülhettem a legnagyobb Művésszel, Jehova Istennel.

[Lábjegyzetek]

^ 14. bek. A füzet és a könyv Jehova Tanúi kiadványa; nyomtatásuk megszűnt.

^ 22. bek. Miután Jehova Tanúi fellebbeztek az Emberi Jogok Európai Bíróságán (Strasbourg), 1998-ban Jehova Tanúi szervezetét újra bejegyezték Bulgáriában.

[Kép a 12. oldalon]

Feleségemmel, Janitával