Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

4. Vigyázz az egészségedre!

4. Vigyázz az egészségedre!

„Eszes az, aki látja a bajt, és elrejtőzik” (Példabeszédek 22:3). Ha egy kicsit odafigyelsz az egészségedre, sok betegségtől és szenvedéstől óvhatod meg magadat, nem fogod elvesztegetni az idődet, és kevesebb lesz a kiadásod is.

Ügyelj a tisztaságodra. „A kézmosás a legfontosabb, amit megtehetünk, hogy megelőzzük a fertőzések terjedését, és egészségesek maradjunk” – jelenti ki az Egyesült Államok Járványügyi Központja. A fertőzéseknek állítólag a 80 százaléka piszkos kézzel terjed. Éppen ezért a nap folyamán többször is moss kezet, különösen azelőtt, hogy eszel, ételhez nyúlsz, hozzáérsz egy sebhez, vagy bekötözöd, illetve azután, hogy megfogsz valamilyen állatot, használod a vécét, vagy babát pelenkázol.

A szappanos kézmosás hatékonyabb, mint az alkoholos kézfertőtlenítők használata. A gyermekek egészségesebbek maradnak, ha a szülők megtanítják nekik, hogy mossanak kezet, és ne nyúljanak a szájukba, se a szemükhöz. Az is hozzájárul a jó egészséghez, ha mindennap megfürdesz, valamint ha rendszeresen kimosod a ruháidat és az ágyneműdet.

Óvd magad a fertőző betegségektől. Kerüld a szoros fizikai kontaktust azzal, aki meg van fázva vagy influenzás, és ne használj vele közös evőeszközt. A nyála és az orrváladéka rád ragaszthatja a betegséget. Az olyan, vérrel terjedő betegségek, mint a hepatitis B és C, valamint a HIV/AIDS, elsősorban szexuális érintkezés, intravénás droghasználat és vértranszfúzió útján terjednek. Oltásokkal elkerülhető a fertőzések egy része, de még ha be vagy is oltva, akkor is légy elővigyázatos egy fertőző beteg társaságában. Próbáld megóvni magad a rovarcsípésektől. Ne üldögélj és ne aludj a szabadban megfelelő óvintézkedések nélkül olyan időszakban, amikor a szúnyogok vagy más, betegségeket terjesztő rovarok aktívak. Legyen szúnyogháló az ablakokon, különösen a gyerekszobában, és használj rovarriasztót. *

Tartsd tisztán az otthonod. Még ha sok munkát igényel is, kívül-belül tartsd tisztán és rendben az otthonod. Ne legyenek olyan helyek, ahol megállhat a víz, mert ott szaporodhatnak a szúnyogok. A szemét, a piszok, a befedetlen étel és a konyhai hulladék vonzza a rovarokat és az élősködőket, melyek mikrobákat hordozhatnak, és betegséget okozhatnak. Ha nincs vízöblítéses vécé, építs egy egyszerű illemhelyet, és ne csak úgy a szabadban végezd el a dolgod. Takard le a kinti vécét, hogy ne szálljanak bele a legyek, melyek szemfertőzést és más betegségeket terjesztenek.

Légy óvatos, nehogy megsérülj. Tartsd be a biztonsági előírásokat a munkahelyeden, illetve biciklizés, motorozás vagy autóvezetés közben. Ügyelj rá, hogy a járműved mindig jó állapotban legyen. Használj védőfelszerelést és -ruhát, például védőszemüveget, sisakot, bakancsot, biztonsági övet és zajvédőt. Ne legyél sokat a tűző napon, mert az hamar elöregíti a bőrt, sőt rákot is okozhat. Ha dohányzol, szokj le róla. Ha most leteszed a cigarettát, sokkal kisebb az esély arra, hogy szívbetegség, tüdőrák vagy stroke alakul ki nálad. *

^ 5. bek. Lásd a „Rovarok által terjesztett betegségek” című cikksorozatot az Ébredjetek! 2003. május 22-ei számában.

^ 7. bek. Lásd a „Hogyan szokj le róla?” című cikksorozatot az Ébredjetek! 2010. májusi számában.