Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bölcsen fogsz választani?

Bölcsen fogsz választani?

Bölcsen fogsz választani?

„A zene, amit a szüleim hallgatnak, rém unalmas” – panaszkodik a 17 éves Jordan. *

„A fiam olyan zenét hallgat, ami tele van félelemmel és haraggal” – mondja kétségbeesetten az édesanyja, Denise.

MIÉRT vitatkoznak olyan gyakran a szülők és a gyermekek a zene miatt? Ennek egyik oka az lehet, hogy az ember ízlése idővel változik. A másik az, hogy maga a zene is változik. Így ami ma még népszerű, az holnapra már ódivatú lesz.

Egy biztos: a zene hatással van ránk. Te is tapasztaltad már, hogy a zene hat az érzéseidre? Amikor az ókori Izrael királya, Saul gyötrődött, a kellemes zene megnyugtatta (1Sámuel 16:23). Bizonyos szempontból a dalok olyanok, mint az emberek, akik körülvesznek minket. Vannak, akik jó érzéseket váltanak ki belőlünk, például boldogságot és szeretetet, mások viszont pont az ellenkezőjét, haragot és gyűlöletet (Példabeszédek 13:20).

Mivel a zene ilyen óriási hatással tud lenni az emberre, fontos, hogy a szülők és a fiatalok is megválogassák, hogy mit hallgatnak. Ha szülő vagy, őszintén érdekel, hogy milyen zenét hallgat a gyermeked? Vannak elvárásaid ezzel kapcsolatban?

Persze ez nem azt jelenti, hogy egyszerűen közlöd vele, hogy nem hallgathat egy bizonyos albumot vagy műfajt. Abban is segítened kell neki, hogy elfogadható alternatívák közül választhasson. Egy könyv ezt írja: „Nem teheted meg, hogy csak úgy elveszel tőle valamit, ami neki fontos, és nem pótolod semmivel. Valami újat kell felajánlanod helyette, mert ha nincs ilyen, minden marad a régiben” (On Becoming Teenwise).

Azon is jó elgondolkodni, hogy mennyi időt tölt a gyermeked zenehallgatással. Vajon a zenehallgatás a fontosabb dolgok rovására megy, mint amilyen a házi feladat, a vallásos tevékenységek vagy az otthoni teendők? Ahogyan a Biblia fogalmaz, „mindennek meghatározott ideje van” (Prédikátor 3:1).

Az elszigetelődés veszélye is fennáll. Természetesen mindannyiunknak szükségünk van rá, hogy időnként egyedül legyünk és elgondolkodjunk, hiszen ez segít, hogy ne váljunk felszínessé (Zsoltárok 1:2, 3). Ha azonban valaki túl sokat van egyedül, zárkózottá és önzővé válhat (Példabeszédek 18:1). Felipe, aki most 20 éves, korábban úgy érvelt, hogy neki is szüksége van egy kis magányra, ezért vonul félre zenét hallgatni. „De anyukám aggódott, hogy elszigetelődöm másoktól” – mondja.

Mi segíthet a Felipéhez hasonló fiataloknak és a szüleiknek, hogy ne vitatkozzanak annyit a zene miatt? Hogyan választhatjuk meg bölcsen a zenét, melyet hallgatunk? Sokan tapasztalták, hogy a Biblia alapelvei nagy segítséget jelentenek ebben. Ha szülő vagy, a következő három kérdést talán megbeszélhetnéd a gyermekeddel.

Milyen üzenetet közvetít ez a zene? „Paráznaság és bármiféle tisztátalanság vagy kapzsiság még csak ne is említtessék közöttetek” (Efézus 5:3). Sok dalszövegben nincs semmi kivetnivaló. Ám vannak olyanok is, melyek burkoltan vagy nyíltan olyan viselkedésre buzdítanak, amely ellentétes a hagyományos értékekkel, például a bibliai alapelvekkel. Néhány zenei műfaj arról ismert, hogy züllöttséget, gyűlöletet és erőszakot hirdet. „A rapszövegek gyakran megbotránkoztatják az embereket. Sokukból árad a nőgyűlölet és a brutalitás, és tele vannak trágár szavakkal” – jegyezte meg egy írónő, Karen Sternheimer. A heavy metal zenék szövegeiben sokszor megjelenik az erőszak és az okkultizmus. Sőt, előfordul, hogy még popslágerek is megkérdőjelezhető viselkedést népszerűsítenek. Éppen ezért, amikor eldöntöd, hogy milyen zenéket hallgatsz, használd ’az értelmi képességedet’, hogy bölcs döntést hozhass (Róma 12:1). Ne csak az alapján dönts, hogy mi népszerű, vagy mi hangzik jól.

Milyen hatással van az érzéseimre? „Óvd szívedet, mert abból erednek az élet forrásai” (Példabeszédek 4:23). A zene nem csupán kifejezheti a gondolataidat és az érzéseidet, de befolyásolni is tudja azokat. „Bizonyos típusú zenék hallgatása ingerültté és agresszívvá tett” – mondja Jordan, akit már korábban idéztünk. Kérdezd meg magadtól: „Milyen hatással van a gondolataimra és a hangulatomra a zene, melyet hallgatok? Megnyugszom és felfrissülök tőle, vagy inkább feszültté tesz és felzaklat? Erkölcstelen gondolatokat juttat eszembe?” (Kolosszé 3:5). Ha egy bizonyos fajta zene nemkívánatos érzéseket és helytelen gondolatokat ébreszt benned, bölcsen tennéd, ha nem hallgatnád többé (Máté 5:28, 29). A 17 éves Hannah ezt mondja: „Tudom, hogy a rosszul megválasztott zene mennyi kárt okoz. Én ebből nem kérek.”

Hatással lesz az értékrendemre? „Gyűlöljétek a rosszat, és szeressétek a jót” – olvashatjuk az Ámós 5:15-ben. Manapság ezt nem könnyű megtenni, hiszen ahogyan azt a Biblia is megjövendölte, az emberek többségére jellemző, hogy „önmagukat szeretők . . . , pénzszeretők, önteltek, gőgösek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, illojálisak, természetes vonzalom nélküliek, olyanok, akik nem készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók, önuralom nélküliek, vadak, a jóságot nem szeretők . . . , inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők” (2Timóteusz 3:1–4). Éppen ezért az 5. vers ezt írja: „ezektől fordulj el.”

Hogyan fordulhatsz el az olyan emberektől, akikre az előbb felsorolt tulajdonságok jellemzők? Nyilvánvalóan nem elég, ha nem vagy a társaságukban. Azokat a termékeket is kerülnöd kell, melyekben az ő istentelen viselkedésmódjuk tükröződik (Efézus 4:25, 29, 31). De ez akkor azt jelenti, hogy alig van választási lehetőséged? Egyáltalán nem!

Legyél nyitott!

Sok családban a szülők és a gyermekek élvezettel fedezik fel egymás zenei világát. Lena ezt mondja: „A 13 éves lányom megmutatta a kedvenc zenéit, és most már én is szívesen hallgatom ezeket.” A 16 éves Heather és a szülei szeretnek belehallgatni egymás zenéibe, és gyakran kölcsönadják egymásnak a CD-iket.

Világszerte több millió Jehova Tanúja mindenféle korosztályból és kultúrából sokféle zenét hallgat, beleértve azokat a kellemes melódiákat is, melyek az Énekeljünk Jehovának című énekeskönyvben találhatók. * Még azokon a helyeken is szívesen hallgatják ezeket a dallamokat, ahol egészen más stílusú zenék a közkedveltek.

Akár szülő vagy, akár fiatal, ha szeretnél megvenni egy albumot vagy letölteni valamilyen zenét, kérdezd meg magadtól: „Kinek köszönhetem, hogy élvezni tudom a zenét? Vajon nem a Teremtőmnek, Jehova Istennek? Hogyan mutathatom ki, hogy valóban értékelem ezt az ajándékot? Nem azzal, ha mindig figyelembe veszem, hogy az ő alapelvei szerint mi helyes, mi helytelen, mi bölcs, és mi nem az?” Ha elgondolkodsz ilyen kérdéseken, az segít, hogy bölcsen válassz zenét. Ez neked is örömödre lesz, és a Teremtő szívét is meg fogja örvendeztetni (Példabeszédek 27:11).

[Lábjegyzetek]

^ 2. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.

^ 17. bek. Ezek a dallamok ingyenesen letölthetők a www.pr418.com honlapról.

[Oldalidézet a 7. oldalon]

Néhány zenei műfaj arról ismert, hogy züllöttséget hirdet

[Oldalidézet a 8. oldalon]

Rengeteg zene van, amit élvezettel hallgathatsz

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Miért változtattam?

„Tizenévesen az alkoholról, a kábítószerről és az erőszakról szólt az életem – meséli a 24 éves Ashley. – Ezt az életformát a heavy metal és a rap táplálta. A trágár, gyűlölettel átitatott dalszövegektől és a hangos, ütemes zenétől erősnek éreztem magam. A zene a drogos barátaimmal is összekötött. Rapperek és heavy metal zenészek voltak a példaképeink.

Kis idő elteltével teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. 17 évesen majdnem meghaltam kábítószer-túladagolásban. Amikor magamhoz tértem, Istenhez imádkoztam segítségért. Egy fiú egyszer azt mondta, hogy Isten neve Jehova. Erről a névről Jehova Tanúi jutottak eszembe. Megnéztem hát a telefonkönyvet, felhívtam a Tanúkat, és elkezdtem velük tanulmányozni a Bibliát.

Felhagytam a rossz szokásaimmal, és megszabadultam a zenéimtől. Amikor kidobtam a szemétbe a CD-imet, egy darabig csak álltam és bámultam őket. Sajgott a szívem. De aztán emlékeztettem magam, hogy ezek a zenék és a rossz szokásaim teljesen tönkretettek. Sarkon fordultam, és elmentem.

Most, évekkel később még mindig vonzódom a heavy metalhoz és a raphez. Éppen emiatt kerülöm őket, mintha csak kábítószerekről lenne szó. Ma már nagyon sokféle zenét hallgatok: balladákat, lágyabb rock zenét és klasszikusokat is. De legjobban annak örülök, hogy ura vagyok az életemnek.”

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

Hasznos tanácsok a szülőknek

A zene, amelyet a gyermeked hallgat, aggodalomra ad okot? Hogyan segíthetsz neki anélkül, hogy vitát szítanál? Gondold át a következő javaslatokat:

Légy jól tájékozott. Mielőtt bármit is mondanál, ismerd meg a tényeket. Hallgass bele a zenébe, figyeld meg a dalszöveget, és nézd meg a CD borítóját, vagy menj fel az előadó honlapjára, és nézz bele a klipjeibe. Kérdezd meg magadtól: „Tényleg aggódnom kell, vagy túl merev vagyok?” A Biblia ezt írja: „Az okos emberek gondolkodnak, mielőtt beszélnek, így a szavaik meggyőzőbbek lesznek” (Példabeszédek 16:23, Today’s English Version).

Légy éleslátó. A zenén keresztül betekintést kapsz a gyermeked érzésvilágába, és abba is, hogy mi járhat a fejében. Tapintatosan próbáld felszínre hozni az érzéseit. Kérdezd meg tőle: „Miért szereted ezt a zenét? Olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek téged is foglalkoztatnak?” Ezután figyelmesen hallgasd meg a válaszát. A Példabeszédek 20:5 ezt írja: „Mély víz az ember szívének gondolata, de a tisztán látó ember felszínre hozza azt.”

Légy jó tanító. Ne pusztán az legyen a célod, hogy a gyermeked kidobja az elfogadhatatlan zenét tartalmazó CD-it. Inkább az, hogy eddzed az ’érzékelőképességét’, hogy különbséget tudjon tenni a helyes és a helytelen között. Így önállóan is bölcs döntéseket tud majd hozni (Héberek 5:14). Éppen ezért adj át neki valamit, aminek egy életen át hasznát fogja venni: tanítsd meg, hogyan kell kutatni, és a bibliai alapelvekkel összhangban gondolkodni. Így segítesz neki gondolkodóképességre és Istentől származó bölcsességre szert tenni, ami sokkal többet ér a világ összes aranyánál (Példabeszédek 2:10–14; 3:13, 14).

Légy határozott, könyörületes és kedves. „Öltsétek magatokra a könyörület gyöngéd vonzalmát, a kedvességet, az alázatosságot, a szelídséget és a hosszútűrést” – tanácsolja a Biblia (Kolosszé 3:12). Amikor a gyermekeddel beszélgetsz, ne légy dogmatikus vagy vitatkozó. Ne feledd, hogy te is voltál fiatal!

[Kép a 8. oldalon]

Legyél igényes abban, hogy milyen zenét hallgatsz