Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hét bölcs gondolat

Hét bölcs gondolat

Hét bölcs gondolat

AZ ITT olvasható gondolatok egy ókori könyvből származnak, mely tele van gyakorlatias, időszerű tanácsokkal. Nézzük meg, hogyan segíthetnek ezek a gondolatok, hogy ügyesebben tudjunk bánni a pénzünkkel.

1. „Az ezüstöt szerető ember nem elégszik meg az ezüsttel, sem a vagyont szerető a jövedelemmel” (Prédikátor 5:10). Ezt nem egy szegény, irigy ember írta, hanem Izrael királya, Salamon, aki a valaha élt egyik leggazdagabb ember volt. Szavait személyes tapasztalataira és megfigyeléseire alapozta. Gazdag emberek ma is hasonló gondolatokat fogalmaznak meg.

2. „Ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel. Akiknek azonban elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek, azok kísértésbe . . . esnek” (1Timóteusz 6:8, 9). Ezek Pál apostol szavai, akiről tudjuk, hogy fényes karrierről mondott le, hogy Jézus Krisztus követője lehessen. Sok mai vallási vezetővel ellentétben Pál soha nem lett volna képes hasznot húzni a társaiból vagy azokból, akiket tanított. Őszintén jelenthette ki a következőket: „Senkinek az ezüstjét vagy aranyát vagy öltözetét nem kívántam mohón. Magatok is tudjátok, hogy ezek a kezek elégítették ki a magam és a velem levők szükségleteit” (Cselekedetek 20:33, 34).

3. „Ki az közületek, aki, ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, és nem számítja ki a költségeket, hogy lássa, telik-e neki arra, hogy elkészüljön vele?” (Lukács 14:28). Jézus szemléltetése jól alkalmazható a következő helyzetben: Amikor vásárolni akarunk valamit – különösen, ha hitelkártyával fizetnénk –, gondolkodás nélkül megvesszük, vagy önuralmat gyakorlunk, és felmérjük a költségeket? Átgondoljuk, hogy valóban szükségünk van rá, és ha igen, meg is engedhetjük magunknak?

4. „A kölcsönkérő szolgája a kölcsönadónak” (Példabeszédek 22:7). A gazdasági világválság bebizonyította, hogy mekkora veszélyeket rejt a hitelkártya, vagy az, ha más módon verjük magunkat adósságba. Bizonyos országokban „manapság megszokott dolog, hogy az embereknek átlagosan 9000 dollárnyi adósságuk van, melyet négy vagy annál is több hitelkártyán halmoztak fel”, írja Michael Wagner a 2009-ben megjelent könyvében (Your Money, Day One).

5. „Kölcsönkér a gonosz, és nem adja meg, de aki igazságos, az kegyes és adakozó” (Zsoltárok 37:21). Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha csődöt jelentenek, akkor egyszerűen elkerülhetik, hogy meg kelljen adniuk a tartozásaikat. Ám azok, akik nagyra értékelik az Istennel ápolt kapcsolatukat, ha csak egy mód van rá, lelkiismeretesen visszafizetik, amivel tartoznak, és emellett nagylelkűen másoknak is adnak abból, amijük van.

6. „Ifjú voltam, meg is öregedtem, de nem láttam az igazságost teljesen elhagyatva, sem utódját kenyeret kéregetni” (Zsoltárok 37:25). Ezek a szavak egy olyan férfitól származnak, akit sok igazságtalanság ért. Éveken át száműzött volt, olykor barlangokban húzta meg magát, vagy egy idegen országba menekült. Ez a férfi, Dávid később az ókori Izrael királya lett. Élete során a saját bőrén tapasztalta, hogy mennyire igazak a fenti szavak.

7. „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Ezt a valaha élt legnagyobb ember, Jézus mondta. Ő „az eléje helyezett örömért” azzal töltötte földi életét, hogy másokat szolgált. Ma már halhatatlan szellemteremtményként az égben él „a boldog Isten”, Jehova jobbján (Héberek 12:2; 1Timóteusz 1:11).

Nem is lehetne annál nemesebb életcélunk, mint hogy kövessük Jézust, méghozzá úgy, hogy megteszünk mindent, hogy másokat tudjunk szolgálni. Biztosan mindannyian egyetértünk azzal, hogy jobb megfontoltan takarékoskodni, és nagylelkűen adni másoknak, mint önző módon költekezni.