Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Domesday Book – Az utolsó ítélet könyve

Domesday Book – Az utolsó ítélet könyve

Domesday Book – Az utolsó ítélet könyve

Vilmos, a franciaországi Normandia hercege 1066-ban leigázta Angliát. 19 évvel később úgy határozott, hogy készíttet egy összeírást a birodalmában lévő birtokokról. Az összeírásról készült gyűjtemény Domesday Book, vagyis Az utolsó ítélet könyve címen vált ismertté. Miért tekinthető ez a mai napig Anglia egyik legfontosabb történelmi feljegyzésének?

VILMOS Hastings közelében szállt partra 1066 szeptemberében, és október 14-én vereséget mért az angol Harold király seregére, aki a csatában életét vesztette. 1066 karácsonyán Vilmos, aki később Hódító Vilmosként vált híressé, a londoni Westminster-apátságban királlyá koronáztatta magát. De mi lett Anglia népével az új király uralma alatt?

A nagy összeírás

Hódító Vilmos feldúlta Anglia északi részét. Emiatt hatalmas területek néptelenedtek el. „Az, amit északon művelt (1068–1070), még a kor viszonylag barbár módszereit tekintve is kegyetlennek mondható” – jegyzi meg Trevor Rowley, az Oxfordi Egyetem egykori tanára. Vilmosnak folyamatosan szembe kellett néznie felkelésekkel. A hadserege, mely alig 10 000 főt számlált, körülbelül kétmilliónyi ellenséges érzületű ember között élt. A normannok végül több mint 500 erődöt építettek szerte az országban, melyek közül a leghíresebb a londoni Tower.

1085 decemberében, 19 évvel Anglia meghódítása után Vilmos Gloucesterben az udvari tisztviselőivel öt nap alatt kidolgozott egy tervet, mely szerint London és Winchester kivételével összeírást végeznek az országban. A következő év elején mind a hét tartományba egy időben királyi küldöttek mentek ki, hogy kikérdezzék a grófságok megbízottjait, és felmérjék az ország vagyonát.

A királynak pénzre volt szüksége, hogy fenn tudja tartani a hadseregét. Ezenkívül a felmerülő birtokvitákat is rendeznie kellett. Tudta, hogy ha eléri ezeket a célokat, a normannok és Franciaország más részeiről származók is letelepedhetnek Angliában, és így a normannok továbbra is megőrizhetik vezető pozíciójukat.

„Az utolsó ítélet”

Az Anglia felett aratott győzelme után nem sokkal Vilmos az angol nemesek birtokait normann báróknak adta. Az összeírásából kiderült, hogy Anglia birtokainak az értékét tekintve, az ország vagyonának a fele alig 200 férfi kezében volt, akik közül csupán ketten voltak angolok. A körülbelül 6000 angol hűbéres nagy részének nem volt más választása, mint bérleti díjat fizetni azért a földért, amely 1066 előtt a jog szerint az övé volt. A szegényeknek és a kisemmizetteknek pedig úgy kellett boldogulniuk, ahogy tudtak.

Az összeírással tulajdonképpen legalizálták a normannok földkobzását, valamint újra megállapították a földekre, az épületekre, az erdőkre és a mezőkre kirótt adókat. Az összeírásba minden egyes állat, minden ökör, tehén és disznó is bekerült. Az elnyomott angolok egyáltalán nem örültek ezeknek a változásoknak, de tudták, hogy nem tehetnek semmit. A nagy összeírást „az ítélet napjához” hasonlították, ezért nevezték el később a belőle készült feljegyzést Domesday Booknak, vagyis Az utolsó ítélet könyvének.

Ez a latin nyelven, pergamenre íródott könyv két kötetből állt. A nagyobb méretű kötet, a Nagy Domesday 413 oldalas, a kisebb méretű Kis Domesday pedig 475 oldalas volt. * Amikor 1087-ben Vilmos meghalt, az utóbbit már nem fejezték be. Hogyan tudták ezt a nagy összeírást egy év leforgása alatt elvégezni?

A normannok olyan hivatalos feljegyzéseket örököltek az angoloktól, melyekben már valamelyest részletezve voltak a birtokosok és a bérlők, valamint a kincstári vagyon és az adófizetés rendje. A normannok ezt vették alapul, amikor újra felmérték az adóköteles javakat, kiküldve a hivatalnokokat minden egyes grófságba, hogy végezzék el az összeírást.

A könyv napjainkban

A középkorban a Domesday Bookot gyakran magával vitte a királyi család az utazásai során. Elsősorban arra használták, hogy elrendezzék a birtokvitákat, ám a XVIII. században a híres angol jogtudós, Sir William Blackstone a könyv alapján állapította meg azt is, hogy bizonyos hűbérurak kaphatnak-e szavazati jogot. A könyvnek több helye is volt már az idők folyamán, de jelenleg az Egyesült Királyság állami levéltárában őrzik.

A könyvet 1986-ban, elkészültének 900. évfordulóján öt kötetben újrakötötték. A tudósok és a történészek számára pedig ma már elérhető a könyv szövegének angol nyelvű, átdolgozott fordítása. A BBC „az állami levéltár alapító okiratának” nevezte, amely „a mai napig bizonyítékul szolgál a tulajdonosi jogviszonyok megállapítására”. 1958-ban a Domesday Book alapján tisztázták, hogy egy bizonyos ókori városnak volt-e joga vásárt tartani.

A régészek ennek a könyvnek a segítségével próbálják feltárni a középkori angol és normann településeket. Igen, a Domesday Book értékes információforrás, mely lefektette az angol nemzet fejlődésének alapjait.

[Lábjegyzet]

^ 11. bek. A Nagy Domesday rendszerezett listákat tartalmazott adóköteles birtokokról, a Kis Domesdayben lévő adatokat azonban nem rendszerezték, és ezt a kötetet nem csatolták a nagyobbhoz.

[Kiemelt rész/kép a 23. oldalon]

HÓDÍTÓ VILMOS KERESZTES HADJÁRATA

Vilmos indítványozta, hogy a pápa nyilvánítsa keresztes hadjárattá Anglia megszállását, ő pedig cserébe azt ígérte, hogy a pápának nagyobb befolyása lesz az eltévelyedett angol egyház felett. A pápa könnyen belement az egyezségbe. Ez Vilmos számára „diplomáciai győzelem” volt, írja David C. Douglas professzor. Egy másik neves történész a könyvében így fogalmaz: „A pápa zászlaja és áldása hasznos eszköz volt Vilmos kezében, hogy végrehajtson valamit, ami sokkal inkább fegyveres rablásnak tűnt, semmint keresztes hadjáratnak” (George M. Trevelyan: History of England).

[Forrásjelzés]

© The Bridgeman Art Library

[Térkép a 22. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ANGLIA

LONDON

Hastings

La Manche csatorna

NORMANDIA

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

Könyv: Mary Evans/​The National Archives, London, England