Mit mondanak más szülők?

Ha a gyermeked még nem iskoláskorú, vélhetően adódnak gondok a nevelésével. Például mit tegyél, ha hisztizik? Hogyan taníthatod meg neki, hogy mi helyes, és mi helytelen, és hogyan fegyelmezheted kiegyensúlyozottan? Figyeld meg, hogyan birkóztak meg más szülők ezekkel a nehézségekkel.

HISZTI

„A hisztis korszakban a gyermek elvárja, hogy mindent megkapjon, amit akar. A fiunk is így volt vele. Ha nem teljesült a kívánsága, földhöz vágott valamit. Ő volt az első gyermekünk, szóval még tapasztalatlanok voltunk. Valahogy nem vigasztalt, amikor mások azt mondták, hogy ez normális viselkedés ebben a korban” (Susan, Kenya).

„A kislányunk kétéves korában gyakran földhöz vágta magát, sikítozott, kiabált, rúgkapált . . . Nagyon idegesítő volt! Ha ilyenkor beszélni akartunk vele, nem mentünk sokra. Általában beküldtük a szobájába, és nyugodt hangon közöltük vele, hogy ha jobban lesz, kijöhet, és beszélhetünk a dologról. Amikor lehiggadt, az egyikőnk bement hozzá, és segített neki megérteni, hogy így nem lehet viselkedni. Ez a módszer bevált. Egyszer azt is hallottuk, hogy imádkozik, és bocsánatot kér Istentől. Később egyre kevesebbszer hisztizett, aztán teljesen leszokott róla” (Yolanda, Spanyolország).

„A kicsik szoktak kísérletezni azzal, hogy meddig mehetnek el. Ha a szülő megengedi a gyermekének, amit egyszer már egyértelműen megtiltott, azzal csak összezavarja. Azt tapasztaltuk, hogy amikor határozottak és következetesek voltunk, a gyermekeink lassanként megtanulták, hogy sikítozással nem fogják elérni, amit akarnak” (Neil, Nagy-Britannia).

FEGYELMEZÉS

„Az ötévesnél kisebb gyermekeknél nehéz megállapítani, hogy odafigyeltek-e arra, amit mondtál. A lényeg az ismétlés. Újra meg újra el kell mondanod ugyanazt, akár százszor is, határozott hangon, a gesztusaiddal is megerősítve a mondandódat” (Serge, Franciaország).

„Noha mind a négy gyermekünk ugyanabban a környezetben nőtt fel, mindegyik más volt. Az egyik elsírta magát, ha rájött, hogy csalódást okozott nekünk, a másik meg mindenfélével próbálkozott, hogy lássa, meddig mehet el. Olykor elég volt egy szigorú pillantás vagy egy határozott szó, máskor viszont kézzelfoghatóbb büntetésre volt szükség” (Nathan, Kanada).

„Fontos, hogy a szülő ne alkudjon meg, de azért ne legyen fölényes, és merev se. Ha látjuk, hogy a gyermekünk megbánta, amit tett, úgy érezzük, ésszerűbb enyhíteni a megígért büntetésen” (Matthieu, Franciaország).

 „Igyekszem nem túl sok szabályt felállítani, de a meglevőkhöz szigorúan ragaszkodni. A hároméves fiam tisztában van a szófogadatlanság következményeivel, és ez segít, hogy rendesebben viselkedjen. Bevallom, amikor fáradt vagyok, könnyebb lenne elnézni a rosszalkodását, de a következetesség kedvéért erőt veszek magamon. Igen, szerintem a következetesség a lényeg” (Natalie, Kanada).

KÖVETKEZETESSÉG

„Olyan, mintha a kicsiknek lenne valamiféle memóriakártyájuk, melyen a szülők következetlenségeit tárolják” (Milton, Bolívia).

„A fiunk néha többféleképpen kérdezi meg ugyanazt, mert kíváncsi rá, hogy ugyanúgy válaszolunk-e. Ha pedig mást mondok, mint az anyukája, abban kibúvót lát, és megpróbálja kihasználni” (Ángel, Spanyolország).

„Ha jó kedvem volt, sokszor nem vettem tudomást a fiam rosszalkodásáról, de ha rossz hangulatban voltam, keményen megbüntettem. Ez csak rontott a viselkedésén” (Cshongok, Korea).

„Fontos, hogy a kisgyermekek megértsék, hogy ha egy bizonyos viselkedés ma helytelen, akkor mindig is az lesz” (Antonio, Brazília).

„Ha a szülők nem következetesek, a gyermek azt fogja hinni, hogy apa és anya kiszámíthatatlanok, és csak a hangulatuktól függ, hogyan döntenek. De ha a szülők ragaszkodnak az elveikhez, a gyermek tudni fogja, hogy ami rossz, az mindig rossz. Ez biztonságérzetet ad neki, és érezni fogja, hogy a szülei szeretik” (Gilmar, Brazília).

„A gyermekek kihasználják az olyan helyzeteket, amikor a szülőknek nincs más választásuk, mint hogy teljesítsék a kérésüket – például amikor mások is jelen vannak. Ha nemet mondok, ahhoz kezdettől fogva ragaszkodom, és értésére adom a fiamnak, hogy bármennyit könyörög is, nem adom be a derekam” (Csangszok, Korea).

„A szülők legyenek egységes állásponton. Ha a feleségemmel eltérő véleményen vagyunk, magunk között megbeszéljük a dolgot. A gyermekek rájönnek, ha a szüleik nem értenek egyet, és megpróbálják kihasználni a helyzetet” (Jesús, Spanyolország).

„Ha egy gyermek tudja, hogy a szülei egységesek, és nem lehet őket befolyásolni, akkor biztonságban érzi magát. Tudja, mire számítson, ha szót fogad, és mire, ha nem” (Damaris, Németország).

„Számunkra a következetesség azt is jelenti, hogy álljuk a szavunkat, amikor valami jót ígértünk a lányunknak. Így megtanulja, hogy bízhat bennünk” (Hendrick, Németország).

„Bosszantó lenne, ha a főnököm folyton változtatgatná az elvárásait. A gyermekekkel hasonló a helyzet. Biztonságérzetet ad nekik, ha ismerik a szabályokat, és tudják, hogy azok nem változnak. Azt is tudniuk kell, hogy mivel jár az engedetlenség, és hogy ez sem változik” (Glenn, Kanada).

[Oldalidézet a 8. oldalon]

„Legyen a ti igenetek igen, a nemetek pedig nem” (Jakab 5:12)

 [Kiemelt rész/​képek a 9. oldalon]

ÉLETBŐL VETT TÖRTÉNET

Nem tervezett baba – Hogyan alkalmazkodtunk az új helyzethez?

Tom és Yoonhee Han elmondása alapján

Tom: Még csak hat hónapja voltunk házasok, amikor kiderült, hogy a feleségem, Yoonhee terhes. Nyugodtnak próbáltam látszani, mert azt akartam éreztetni vele, hogy számíthat rám, ha vigaszra és erőre van szüksége. De valójában nagyon megijedtem!

Yoonhee: Le voltam sújtva, és halálra rémültem! Folyton csak sírtam. Nem éreztem magam felkészültnek és alkalmasnak arra, hogy anya legyek.

Tom: Én pedig nem voltam rá felkészülve, hogy apa legyek. De aztán beszélgettünk más szülőkkel, és kiderült, hogy sokkal többen járnak hasonló cipőben, mint gondoltuk. Az is segített, hogy beszéltek az örömeikről, melyeket szülőkként éltek át. A félelmet és a bizonytalanságot lassan felváltotta a várakozás.

Yoonhee: Amanda születése után addig ismeretlen nehézségeink támadtak. A baba sokat sírt, és hetekig nem aludtam. Nem volt étvágyam, és rettenetesen legyengültem. Először nem akartam emberek közé menni, de aztán rájöttem, hogy nem jó elszigetelődni. Kezdtem összejárni más újdonsült anyukákkal, és kicseréltük a tapasztalatainkat. Ráébredtem, hogy nemcsak nekem vannak gondjaim.

Tom: Igyekeztem megőrizni a rendszert a családunk mindennapjaiban. Például Jehova Tanúi lévén elhatároztuk, hogy rendszeresek maradunk a szolgálatban, és mindig elmegyünk a keresztény összejövetelekre. A gyermeknevelés több kiadással is jár, és az ember nem látja előre, hogy mi mindenre kell költeni. Törekedtünk rá, hogy jól beosszuk a pénzünket, és ne keveredjünk adósságba, mert az csak még több feszültséget szülne.

Yoonhee: Eleinte úgy gondoltam, hogy nem lenne jó elmenni a szolgálatba, mert a baba megzavarná a beszélgetést. De azt tapasztaltam, hogy az emberek szeretik a kisbabákat, így tevékeny tudtam maradni, és megláttam a jó oldalát annak, hogy van gyermekem.

Tom: A Biblia szerint a gyermek „Jehovától kapott örökség” és „jutalom” (Zsoltárok 127:3). Ebből megértettem, hogy a gyermek értékes ajándék. Akárcsak egy örökséggel, bánhatunk vele bölcsen, de el is tékozolhatjuk. Kezdem átlátni, hogy a gyermek minden egyes életszakasza páratlan a maga nemében, és fontos, hogy mindig része legyek a lányom életének, mivel az elmúló éveket nem hozhatom vissza.

Yoonhee: Az élet néha tartogat meglepetéseket. Egy nem tervezett babát nem neveznék kellemetlen meglepetésnek. Amanda most hatéves, és el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.

[Kép]

Tom és Yoonhee a lányukkal, Amandával