Gyermeknevelés a kisgyermekkor és a kamaszkor között

„A gyermekek ötéves korukig az otthon biztonságos melegét élvezik, és ilyenkor könnyebb fejleszteni a jó tulajdonságaikat. De ahogy elkezdenek iskolába járni, már sokféle viselkedésmódot látnak, és sokféle beszédstílust hallanak” (Valter, Olaszország).

AHOGY a gyermekek növekszenek, kitágul a világuk. Egyre több emberrel kerülnek kapcsolatba: játszótársakkal, iskolatársakkal, távolabbi rokonokkal. Valter fenti megjegyzésével összhangban már nemcsak te befolyásolod a gyermekedet, úgy, mint amikor kicsi volt. Ezért elengedhetetlen, hogy ezekben az években megtanítsd neki, milyen fontos az engedelmesség és a jó modor, valamint hogy mi helyes, és mi helytelen.

Ezeken a területeken ne számíts gyors és automatikus fejlődésre. Nagy valószínűséggel szükség lesz rá, hogy „feddj, dorgálj, buzdíts, teljes hosszútűréssel és a tanítás művészetével” (2Timóteusz 4:2). Az izraelita szülők a következő parancsot kapták Isten törvényeivel kapcsolatban: „vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz” (5Mózes 6:6, 7). Eszerint létfontosságú, hogy szüntelenül oktasd a gyermekedet.

A gyermeknevelés felelőssége számos feladat elé állítja a szülőket. Vizsgáljunk meg néhányat ezek közül.

Ideje van a hallgatásnak

A Biblia szerint ideje van a szólásnak, és „ideje a hallgatásnak” (Prédikátor 3:7). Hogyan taníthatod meg a gyermekednek, hogy hallgasson, amikor valaki más beszél, mondjuk te? Egyebek közt úgy, hogy jó példával jársz elöl. Te oda szoktál figyelni másokra, beleértve a gyermekedet is?

A gyermek figyelme könnyen elterelődhet, és ez biztosan próbára teszi a türelmedet, ha beszélni akarsz vele. Minden gyermek más, ezért figyeld meg a gyermekedet, és próbálj rájönni, hogy nála milyen módszer válik be leginkább. David például, aki Nagy-Britanniában él, ezt mondja: „Meg szoktam kérni a lányunkat, hogy a saját szavaival ismételje el, amit mondtam. Így ahogy nagyobb lesz, egyre jobban odafigyel ránk.”

Amikor Jézus a tanítványait oktatta, így szólt hozzájuk: „Ügyeljetek tehát arra, hogy miként figyeltek” (Lukács 8:18). Ha a felnőtteknek ügyelniük kell erre, mennyivel inkább a gyermekeknek!

„Bocsássatok meg egymásnak készséggel”

„Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen” – buzdít a Biblia (Kolosszé 3:13). A gyermekeknek meg lehet tanítani, hogy megbocsátók legyenek. Hogyan?

 Ugyanúgy, ahogy mások meghallgatásában, ebben is fontos, hogy jó példa légy. A gyermekednek azt kell látnia, hogy kész vagy megbocsátani másoknak. Egy oroszországi anyuka, Marina erre törekszik. „Próbálunk jó példát mutatni a gyermekeinknek a megbocsátásban, abban, hogy rugalmasak vagyunk, és nem sértődünk meg” – mondja. Majd hozzáteszi: „Ha valamit rosszul csináltam, bocsánatot kérek a gyermekeimtől. Szeretném, ha megtanulnák, hogy ők is így bánjanak másokkal.”

Felnőttkorban mindenképpen szükség van arra a képességre, hogy elsimítsuk a nézeteltéréseket, és megbocsássunk. Ezért már most tanítsd meg a gyermekednek, hogy legyen tekintettel másokra, és vállalja a felelősséget a hibáiért. Így olyan értékes ajándékot adsz neki, amely később is nagy hasznára lesz.

„Bizonyuljatok hálásnak”

Ezekben a „nehezen elviselhető, válságos” időkben sokan „önmagukat szeretők” (2Timóteusz 3:1, 2). Amíg még kicsi a gyermeked, addig kell kifejlesztened benne a hálás szemléletmódot. „Bizonyuljatok hálásnak” – írta Pál apostol (Kolosszé 3:15).

A gyermekek már kicsi korban képesek megtanulni a jó modort és a figyelmességet. De hogyan? „Úgy lehet leginkább kialakítani a hálás magatartást, ha a szülő folyton gyakorolja otthon” – jelenti ki dr. Kyle Pruett a Parents című újságban. Szerinte „ez azt jelenti, hogy rendszeresen elmondja, mennyire értékeli a kapott segítséget vagy más figyelmességeket . . . Ezt bizony gyakorolni kell.”

Richard, egy Nagy-Britanniában élő apuka így törekszik erre: „A feleségemmel megmutatjuk, hogyan kell köszönetet mondani azoknak, akik kedvesen bántak velünk, például a tanároknak vagy a nagyszülőknek. Ha egy család meghív minket egy étkezésre, mindig írunk egy köszönőkártyát, és az összes gyermekünk aláírja vagy rajzol rá valamit.” A jóindulat és a hálás magatartás megkönnyíti majd a gyermekednek, hogy később szoros és tartós kapcsolatokat alakítson ki.

„Ne tagadd meg . . . a fegyelmezést”

A gyermekednek meg kell tanulnia, hogy a tettei következményekkel járnak. A gyermekek már kicsiként is felelősségre vonhatók, nemcsak otthon, hanem az iskolában és máshol is. Segíts hát a gyermekednek, hogy megértse azt az alapelvet, hogy amit vetünk, azt fogjuk aratni is (Galácia 6:7). Hogyan taníthatod ezt meg neki?

A Biblia tanácsa így szól: „Ne tagadd meg . . . a fegyelmezést” (Példabeszédek 23:13). Ha világosan elmondtad, hogy egy bizonyos helytelen tett milyen következményt von maga után, ne vonakodj tartani magad az ígéretedhez. Norma, aki Argentínában él, így fogalmaz: „A következetesség nagyon fontos. A következetlenség felbátorítja a gyermeket, hogy addig ügyeskedjen, amíg el nem éri, amit akar.”

Ha a szülők el akarják kerülni, hogy örökösen veszekedni kelljen a gyermekükkel, miután az rosszul viselkedett, már előre értésére kell adniuk, hogy mi lesz a szófogadatlanság következménye. Kevésbé valószínű, hogy egy gyermek rendetlenkedni fog, ha ismeri a szabályokat, tudja, mire számíthat, ha megszegi őket, és okkal hiheti, hogy a büntetés nem marad el.

 A fegyelmezés természetesen csak akkor hatásos, ha nem méregből történik. A Biblia arra int, hogy „minden rosszindulatú keserűség, harag, indulat, ordítozás és becsmérlő beszéd távolíttassék el” tőlünk (Efézus 4:31). A fegyelmezés soha ne legyen kegyetlen büntetés, és ne foglaljon magában durva testi vagy érzelmi bántalmazást.

De hogyan uralkodj magadon, amikor a gyermeked a türelmed határait feszegeti? „Nem mindig könnyű – ismeri el Peter, egy új-zélandi apuka –, de a gyermekeknek meg kell tanulniuk, hogy a fegyelmezés a tetteik következménye, nem pedig a szülő dühkitörése.”

Ő és a felesége igyekeznek megértetni a gyermekeikkel, hogy a fenyítés hosszú távon a javukra válik. „Még ha valamivel nagyon felbosszantanak, akkor is inkább arról beszélgetünk el velük, hogy milyennek kellene lenniük, nem arról, hogy mennyire megbántottak” – mondja Peter.

„Ésszerűségetek legyen ismertté”

Amikor Isten arra készült, hogy helyreigazítsa a népét, ezt mondta: „megfenyítelek megfelelő mértékben” (Jeremiás 46:28). Akkor érheted el a legjobb eredményt, ha igazságosan fegyelmezed a gyermekedet, és ahhoz szabod a büntetést, hogy mennyire viselkedett rosszul. „Ésszerűségetek legyen ismertté” – írta Pál a keresztényeknek (Filippi 4:5).

Az ésszerűséghez hozzátartozik, hogy miközben a gyermekeidet fegyelmezed, megőrzöd a méltóságukat. Santi, egy olaszországi apuka így beszél erről: „Soha nem becsmérlem a gyermekeimet. Inkább megpróbálok rájönni, hogy mi van a háttérben, és azzal foglalkozom. Nem fegyelmezem őket mások előtt – ha lehet, még egymás előtt sem. És soha nem gúnyolódom a hibáikon sem otthon, sem máshol.”

Richard, akinek a szavait már idéztük, szintén úgy gondolja, hogy ésszerűnek kell lenni. „Soha ne hagyjuk felgyűlni a dolgokat, tehát ne egyszerre büntessük meg a gyermeket több csínytevésért – mondja. – Ha valamiért már megkapta a büntetést, akkor felejtsük el az ügyet, ne hozzuk fel újra meg újra, hogy mit követett el.”

A gyermeknevelés nehéz feladat, mely önfeláldozást követel a szülőktől, de egyszersmind sok örömmel is jár. Jelena, egy Oroszországban élő anyuka is megerősíti ezt: „Részidős munkát vállaltam, hogy többet lehessek a fiammal. Ehhez áldozatot kell hoznom, és anyagilag is kevesebbel kell beérnünk. De megéri, mert látom, mennyire örül a fiam, és a kapcsolatunk is szorosabbá vált.”

[Kép a 11. oldalon]

A gyermekek képesek megtanulni, hogy figyelmesen bánjanak másokkal

[Kép a 12. oldalon]

Miközben a gyermekeidet fegyelmezed, őrizd meg a méltóságukat