Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Meg lehet menteni őket a kihalástól?

Meg lehet menteni őket a kihalástól?

Meg lehet menteni őket a kihalástól?

AZ ENSZ 2002-ben bejelentette, hogy az évtized végére csökkenteni akarja a fajok kihalásának ütemét és az ökoszisztémák károsodásának mértékét. Ezzel a céllal összhangban 2010-et a Biodiverzitás Nemzetközi Évének nyilvánították.

De sajnos azt kell mondanunk, hogy távolról sem sikerült megvalósítani a terveket erre az évre. A BBC szerint „az emberi tevékenység közvetlen következményeként a fajok a természetesnél ezerszer gyorsabban halnak ki”. A The New Zealand Herald című újság így részletezi a helyzetet: „A növény- és az emlősfajok ötödét, a madárfajok hetedét és a kétéltű fajok harmadát globális szinten kihalás fenyegeti.” Kiderül, hogy egyebek között mi vezetett ide, ha egy kicsit szemügyre vesszük, mi történt az évszázadok folyamán Új-Zélandon.

Biológiai sokféleség Új-Zélandon

Új-Zélandot buja növényzet és gazdag állatvilág jellemezte, mielőtt emberek költöztek oda. Sajnos az első betelepülők olyan fajokat vittek magukkal, melyek tönkretették az eredeti vadvilágot. A maorik például kutyákat vittek be a Csendes-óceánon túlról, és feltehetően ők telepítették be a polinéz patkányt is, melyet táplálékként fogyasztottak.

Aztán a XVII. és XVIII. században európaiak érkeztek erre a területre, és velük együtt patkányok, egerek és házimacskák is. Ez utóbbi hamar elvadult. Az európaiak ezenkívül kecskéket, disznókat és szarvasokat engedtek szabadon, hogy később legyen élelmük. A XIX. században hozták be az erszényes rókát és az üregi nyulat – mindkettőt a húsáért és a bundájáért –, de nem gondoltak arra, hogy ezek a fajok milyen hatással lesznek a fákra, a madarakra és a növényzetre általában.

A nyúlpopuláció az 1860-as években teljesen elburjánzott, ezért betelepítették a hermelint. Ez a kisragadozó azonban a sokkal lassabb és gyengébb őshonos madarakat tizedelte meg, miközben a nyulak tovább szaporodtak.

Mára az emlősök okozta csapás halmozott következményei miatt Új-Zéland Természetvédelmi Minisztériuma arról számol be, hogy a szabadban születő tíz barna kiviből kilenc nem éri meg az egyéves kort. Számos faj már teljesen kihalt: több mint 40 madárfaj, 3 békafaj, 1 denevérfaj, legalább 3 gyíkfaj és jó néhány rovarfaj. Az 5819 őshonos növény- és állatfajnak több mint a felét veszélyeztetettnek nyilvánították, ami azt jelenti, hogy az ország vadvilága a leginkább veszélyeztetettek között van a földön.

Természetvédelmi törekvések

A kormányhivatalok most már tudatosan igyekeznek meggátolni, hogy olyan állat- vagy növényfajok kerüljenek Új-Zélandra, melyek kárt okozhatnak. A Természetvédelmi Minisztérium több programot is szervezett az emlősök okozta csapás megszüntetésére, kivált a kisebb szigeteken. Emellett természetvédelmi területeket hoztak létre.

Az egyik ilyen sziget, Tiritiri Matangi az aucklandi régióhoz tartozó Whangaparaoa nevű félsziget közelében található. A szigeten 1993-ban kiirtották a patkányokat, és 280 000 őshonos fát telepítettek. Most természetvédelmi terület, ahol az odalátogatók újratelepített, őshonos madárfajokat figyelhetnek meg, és hallgathatják éneküket. Ilyen például a nyergesmadár, a takahe, a kokakó, az álcsuszka és az öves maorimadár. A kirándulók gyakran egészen közelről gyönyörködhetnek ezekben a szépséges madarakban, melyek nagyon jól érzik magukat a ragadozóktól mentes környezetben.

A déli sarkkör közelében fekvő Campbell-szigetet 2003-ban, egy kétéves akció végén patkánymentesnek nyilvánították. Azóta kezd helyreállni az őshonos növényzet, és visszatérnek a tengeri madarak. A ritkaságnak számító Campbell-récét is újratelepítették.

Nem olyan régen indult egy nagyobb helyreállító program Rangitoto és Motutapu szigetén, valamint az aucklandi Hauraki-öbölben. A cél a világ legnagyobb délimirtuszerdejének a megőrzése és az újratelepített őshonos fajok védelme. Miután kiirtották többek között a nyulakat, hermelineket, sündisznókat, vadmacskákat, patkányokat és egereket, százéves kihagyás után újra láttak a szigeten kecskepapagájokat és csengőmadarakat.

Ezek a példák jól mutatják, hogy miként lehet megmenteni veszélyeztetett fajokat, és jóvátenni a szűk látókör miatt elkövetett hibákat. A természetbarátok mindenütt örömmel várhatják annak a bibliai ígéretnek a beteljesedését, hogy Jehova Isten, az ég és a föld Alkotója véget vet minden káros tevékenységnek, mely a természetet fenyegeti (Zsoltárok 115:15; Jelenések 21:5).

[Oldalidézet a 25. oldalon]

Tízből kilenc kivi nem éri meg az egyéves kort

[Kiemelt rész a 26. oldalon]

AZ ANYAGI ERŐFORRÁSOK BÖLCS FELHASZNÁLÁSA

Világszerte gondot okoz a természetvédőknek, hogy egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, miközben nincs túl sok pénz a megmentésükre. Ezért azt az elvet alkalmazzák, amelyet a kórházak sürgősségi osztályain szokás világszerte, amikor eldöntik, hogy milyen sorrendben lássák el a betegeket. Úgy próbálják csoportosítani az anyagi forrásokat, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. Ilyen szempontokat vesznek figyelembe: 1. egy faj vagy élőhely eszmei értéke, 2. a javasolt program sikerének esélye és 3. a vele járó költségek. Noha nem mindenki ért egyet ezzel a módszerrel, a támogatói azt mondják, hogy így lehet a legjobban felhasználni a korlátozott anyagi erőforrásokat, azokra a területekre összpontosítva, ahol a legjobb eredményekre lehet számítani.

[Térképek a 26. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ÚJ-ZÉLAND

Hauraki-öböl

Tiritiri Matangi

Rangitoto és Motutapu

Campbell-sziget

[Kép a 25. oldalon]

Barna kivi

[Forrásjelzés]

© S Sailer/​A Sailer/​age fotostock

[Kép a 27. oldalon]

Kifejlett takahe a Tiritiri Matangi szigeten

[Kép a 27. oldalon]

Campbell-sziget

[Képek forrásának jelzése a 27. oldalon]

Takahe: © FLPA/​Terry Whittaker/​age fotostock; Campbell-sziget: © Frans Lanting/​CORBIS