Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

4. TÖRTÉNET

Miért veszítették el az otthonukat

Miért veszítették el az otthonukat

NÉZD csak, mi történik itt a képen! Ádámot és Évát kiűzik a gyönyörű Éden-kertből. Tudod-e, miért?

Mert valami nagyon rosszat tettek, ezért Jehova megbünteti őket. Tudod, hogy mi rosszat tett Ádám és Éva?

Olyasmit tettek, amit Isten megtiltott nekik. Azt mondta, hogy ehetnek a kert fáiról, de egy fáról nem, mert különben meghalnak. Ezt a fát Isten a sajátjának tekintette. És ugye tudjuk, hogy helytelen elvenni a másét? Nos, mi történt pontosan?

Egy nap, amikor Éva egyedül volt a kertben, megszólította őt egy kígyó. Képzeld el! Azt mondta Évának, hogy egyen annak a fának a gyümölcséből, amelyről Isten azt mondta nekik, hogy ne egyenek róla. Jehova nem úgy alkotta meg a kígyókat, hogy tudjanak beszélni. Ezért csak arra gondolhatunk, hogy a kígyót valaki más szólaltatta meg. Vajon kicsoda?

Nem Ádám volt az. Akkor csakis azok közül lehetett valaki, akiket Jehova jóval a föld megalkotása előtt teremtett. Ők az angyalok, akiket mi nem láthatunk. Egy angyal nagyon büszkévé vált. Fejébe vette, hogy olyan uralkodó lesz, mint Isten. Azt akarta, hogy az emberek ne Jehovának, hanem neki engedelmeskedjenek. Ez az angyal szólaltatta meg a kígyót.

Sikerült rászednie Évát. Éva elhitte neki, hogy ha eszik a gyümölcsből, olyan lesz, mint Isten. Így hát evett belőle ő is, és Ádám is. Mivel nem hallgattak Istenre, elveszítették az otthonukat, a gyönyörű kertet.

De egyszer Isten majd gondoskodik róla, hogy az egész föld olyan széppé legyen alakítva, mint amilyen az Éden-kert volt. Később megtudjuk, hogyan vehetsz részt ebben a munkában te is. De most nézzük, mi történt Ádámmal és Évával.