Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

7. TÖRTÉNET

Egy bátor ember

Egy bátor ember

AZ EMBEREK száma nőttön-nőtt a földön, és a legtöbbjük Káinhoz hasonlóan gonosztetteket követett el. De egy férfi, aki itt látható, más volt, mint a többiek. Énóknak hívták, és bátor ember volt. A körülötte élő emberek mindnyájan nagyon gonosz dolgokat műveltek, Énók mégis kitartott Isten szolgálatában.

Tudod-e, miért tettek annyi gonoszságot az emberek akkoriban? Gondolkodj csak! Ki vette rá Ádámot és Évát, hogy ne engedelmeskedjenek Istennek, és egyenek a gyümölcsből, amelyről Isten azt mondta, hogy ne egyenek belőle? Igen, egy gonosz angyal, akit a Biblia Sátánnak nevez. Sátán igyekszik mindenkit megrontani.

Egyszer Jehova Isten olyasmit üzent Énókkal az embereknek, amiről hallani sem akartak. Az üzenet így szólt: Isten egy napon elpusztítja az összes gonosz embert. Az emberek alighanem nagyon mérgesek lettek, amikor ezt meghallották. Talán még arra is kísérletet tettek, hogy megöljék Énókot. Énóknak tehát roppant bátornak kellett lennie, hogy bejelentse az embereknek, mit fog tenni Isten.

Isten nem engedte, hogy Énók sokáig éljen a gonosz emberek között, ezért csak 365 évig élt. Miért mondjuk, hogy „csak 365 évig”? Azért, mert azokban a napokban az emberek sokkal erősebbek voltak, mint most, és jóval tovább éltek. Énók fia, Metusélah például 969 éves koráig élt!

Miután Énók meghalt, az emberek egyre gonoszabbak lettek. A Biblia azt mondja, hogy „minden gondolatuk szüntelen csak rossz volt, és megtelt a föld erőszakkal”.

Tudod-e, mi volt az egyik oka annak, hogy akkoriban olyan sok baj volt a földön? Az, hogy Sátán egy új módszerrel próbálta rávenni az embereket a rosszra. A következő történetből megtudjuk, mi volt ez.