Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nők

Nők

Meghatározás: Felnőtt, nőnemű emberi lények. A nőt jelentő héber ’is·sáʹ szó betű szerinti jelentése: ’női ember’.

Lebecsüli-e vagy alacsonyabb rendűnek tekinti-e a Biblia a nőket?

1Móz 2:18: „Jehova Isten így folytatta: »Nem jó az embernek egyedül, alkotok neki segítőt, mintegy kiegészítőt.«” (Isten itt nem azt mondja a férfiról, hogy különb a nőnél. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nőnek olyan tulajdonságai vannak, amelyek az isteni elrendezés keretén belül kiegészítik a férfi tulajdonságait. A kiegészítő két olyan rész egyikét jelenti, melyek kiegészítik egymást. A nők mint csoport tehát bizonyos tulajdonságokban és képességekben kimagaslóak, míg a férfiak más tekintetben azok. Vesd össze: 1Korintusz 11:11, 12.)

1Móz 3:16: „Az asszonynak ezt mondta [Isten]: ». . . epekedni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.«” (E kijelentés Ádám és Éva bűnbeesése után nem arra vonatkozott, hogy mit kell a férfinak tennie, hanem arra, hogy mit fognak tenni a férfiak, amit Jehova előre látott, hiszen ezt követően az önzés az emberi élet velejárója lett. Több bibliai beszámoló feltár igen sajnálatos helyzeteket, amelyek a férfiak önző uralkodásából adódtak. A Biblia azonban egyetlen szóval sem említi, hogy Isten egyetértett az ilyen viselkedéssel, vagy hogy mások számára ez lenne a követendő példa.)

Megalázó-e a nőkre nézve a férfiakra ruházott főség?

Vezetés alatt állni önmagában nem megalázó. Vezetéssel olajozottabban szabályozhatók az ügyek, Jehova pedig „nem a zűrzavar Istene, hanem a békéé” (1Kor 14:33). Jézus Krisztus Jehova Isten fősége alatt áll, és nagy megelégedettséget talál ebben a kapcsolatban (Ján 5:19, 20; 8:29; 1Kor 15:27, 28).

A férfi is kapott viszonylagos főséget, mely különösen a családban és a keresztény gyülekezetben érvényesül. Isten nem adott a férfinak korlátlan hatalmat a nő felett; arról, hogy miként gyakorolja főségét, számot kell adnia saját fejének, Jézus Krisztusnak, és Istennek is (1Kor 11:3). Sőt, a férjek kötelesek ’szeretni feleségüket, mint a saját testüket’, és ’tiszteletet adni’ nekik (Ef 5:28; 1Pét 3:7). A házasság isteni intézményében a férfi nem tekintheti fontosabbnak saját szexuális szükségletének kielégítését, mint a feleségéét (1Kor 7:3, 4). A derék feleség szerepének bibliai leírása hangsúlyozza, mennyire értékes a nő a családban és a közösségben. Tág teret enged kezdeményezőkészségének kibontakoztatására, miközben elismeri férje főségét (Péld 31:10–31). A Biblia megparancsolja a gyermekeknek, hogy ne csak az apjukat, hanem az anyjukat is tiszteljék (Ef 6:1–3). Különös figyelmet fordít az özvegyasszonyok szükségleteinek kielégítésére (Jak 1:27). Az igaz keresztények között tehát nagy biztonságban érezhetik magukat a nők; mint egyének, őszinte elismerésben részesülnek, és tevékenységük megelégedést eredményez számukra.

A nő helyzetének méltóságára utal Isten elrendezésében az a tény is, hogy lojális szellemteremtményeiből álló szervezetét Jehova asszonynak, feleségnek, fiai anyjának nevezi (Gal 4:26; Jel 12:1). És Jézus Krisztus szellemmel felkent gyülekezetéről is azt olvashatjuk, hogy az az ő menyasszonya (Jel 19:7; 21:2, 9). Szellemi téren nincs különbség férfiak és nők között azok esetében, akiket elhívtak, hogy Krisztussal legyenek az égi Királyságban (Gal 3:26–28).

Lehetnek-e Isten szolgái nők?

A Biblia leírása szerint a gyülekezet felvigyázásával megbízottak férfiak. Jézus Krisztus 12 apostola kivétel nélkül férfi volt, és később is férfiak voltak a keresztény gyülekezet kinevezett vénei és kisegítőszolgái (Máté 10:1–4; 1Tim 3:2, 12). A nők azt a tanácsot kapják, hogy a gyülekezeti összejöveteleken ’csendben tanuljanak, önmaguk teljes alávetésével’, és ne tegyenek fel kihívó kérdéseket a gyülekezetben lévő férfiaknak. Az ilyen összejöveteleken a nők ’ne szóljanak’, ha mondanivalójuk az alárendeltség hiányáról tanúskodna (1Tim 2:11, 12; 1Kor 14:33, 34). Tehát bár a gyülekezet tevékenysége szempontjából értékes, amit a nők tesznek, nem az ő feladatuk az elnöklés vagy a gyülekezet oktatása általi irányítás, ha vannak jelen képesített férfiak.

De a gyülekezeti összejöveteleken kívül lehetnek-e nők a jó hír prédikálói, hirdetői, szolgái? I. sz. 33 pünkösdjén a férfiakra és a nőkre egyaránt kitöltetett a szent szellem. Az esemény magyarázatára Péter apostol a Jóel 2:28, 29-et idézte: „»És az utolsó napokban — ezt mondja az Isten — kitöltök az én szellememből mindenfajta testre, és fiaitok meg leányaitok prófétálni fognak, ifjaitok látomásokat látnak, és véneitek álmokat álmodnak; és még rabszolgáimra és rabszolganőimre is kitöltök szellememből azokban a napokban, és prófétálni fognak«” (Csel 2:17, 18). Ma is teljesen helyénvaló, hogy a nők részt vegyenek a keresztény szolgálatban, tehát házról házra prédikáljanak, és házi bibliatanulmányozásokat vezessenek. (Lásd még: Zsoltárok 68:11; Filippi 4:2, 3.)

Miért fedik be a fejüket bizonyos alkalmakkor a keresztény nők?

1Kor 11:3–10: „minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje pedig a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten . . . ; minden asszony pedig, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, megszégyeníti a fejét . . . Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége; de az asszony a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból; s mi több, nem a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. Ezért kell az asszonynak hatalmi jelet viselnie a fején az angyalok miatt.” (Ha a keresztény nő bizonyos körülmények között befedi a fejét, ezzel azt fejezi ki, hogy tiszteletben tartja a főség Isten által bevezetett elrendezését. Krisztus tiszteletben tartja a teokratikus főséget; a férfiaknak és a nőknek egyaránt kötelességük ugyanígy tenni. Az első embert, Ádámot nem asszony szülte, hanem Isten teremtette. Éva megteremtéséhez Isten Ádám egyik bordáját használta fel alapként, és azt mondta, hogy segítőül adja őt Ádám mellé. Így az elsőnek megteremtett férfira ruházta a főség viselését. A férfi tehát nem fedi be a fejét akkor, amikor „imádkozik vagy prófétál”, mert főségi helyzetéből adódóan „Isten képmása” ő, és a családot érintő dolgokban nincs földi főnek alárendelve. Ha azonban a nő fedetlen fővel ’imádkozna vagy prófétálna’, tiszteletlenséget mutatna a férfi Isten által meghatározott helyzetével szemben, és megszégyenítené őt. Még az angyalok is — akik Jehova feleségszerű égi szervezetének a tagjai — látják a „hatalmi jelet” viselő hűséges keresztény nőket, ami arra emlékezteti őket, hogy maguk is alá vannak rendelve Jehovának.)

Mikor kell a nőnek befednie a fejét?

Ha „imádkozik vagy prófétál” — jelenti ki az 1Korintusz 11:5. Ez nem jelenti azt, hogy be kell fednie a fejét, ha magában imádkozik, vagy ha másokkal bibliai próféciákról beszél. Ha azonban olyan imádattal kapcsolatos feladatot lát el, amelyet általában a férje vagy más férfi szokott végezni, akkor be kell fednie a fejét, mert ezzel teszi nyilvánvalóvá a férfi fősége iránti tiszteletét. Ha hangosan imádkozik önmagáért és másokért, vagy kötött formájú bibliatanulmányozást vezet, tehát ezáltal tanít a férje jelenlétében, akkor be kell fednie a fejét, még akkor is, ha a férje nincs egy hiten vele. Mivel gyermekei tanítására Istentől kapott felhatalmazást, nem kell befednie a fejét, ha az Istennek nem átadott gyermekeivel együtt imádkozik vagy tanulmányoz férje távollétében. Ha kivételes esetben a gyülekezet egyik önátadott férfitestvére van jelen, vagy utazófelvigyázó jelenlétében előre megbeszélt bibliatanulmányozást vezet, be kell fednie a fejét, az imát pedig a férfitestvérnek kell mondania.

Illik-e a nőknek szépítőszereket használniuk vagy ékszert viselniük?

1Pét 3:3, 4: „Ékességetek pedig ne a külsőséges hajfonogatásból és aranydíszek felrakásából vagy felsőruhák viseléséből álljon, hanem legyen az a szív rejtett embere a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében; ennek a szellemnek nagy értéke van az Isten szemében.” (Azt jelenti ez, hogy a nőknek nem szabad ékszert viselniük? Semmiképpen sem; mint ahogyan nyilvánvalóan azt sem jelenti, hogy felsőruhát sem hordhatnak. E szöveg azonban arra buzdítja őket, hogy legyenek kiegyensúlyozottak a testápolásban és az öltözködésben; a hangsúly elsősorban a szellemi ékességen legyen.)

1Tim 2:9, 10: „Az asszonyoktól . . . azt kívánom, hogy jól rendezett ruhában, szerénységgel és józan gondolkodással ékesítsék magukat, nem különféle hajfonatokkal, meg arannyal vagy gyöngyökkel vagy nagyon drága ruhaneművel, hanem úgy, ahogy a magukat istentisztelőnek valló asszonyokhoz illik, nevezetesen jó cselekedetekkel.” (Mi számít igazán Istennél? A külső megjelenés vagy a szívállapot? Tetszene Istennek az, ha egy nő semmiféle szépítőszert nem használna, és semmilyen ékszert nem viselne, ugyanakkor viszont erkölcstelenül élne? Vagy azt helyeselné inkább, ha szerényen és józan gondolkodással használna szépítőszereket és viselne ékszereket, és elsősorban Istennek tetsző tulajdonságokkal és keresztényi viselkedéssel ékesítené magát? Jehova ezt mondta: „nem úgy lát az Isten, ahogy az ember lát. Az ember ugyanis azt nézi, amit a szeme lát, Jehova ellenben azt nézi, hogy milyen a szív” [1Sám 16:7].)

Péld 31:30: „Csalárd lehet a báj, és hiábavaló lehet a szépség; amely asszony azonban féli Jehovát, az szerez dicséretet magának.”