A vérátömlesztés kiváló alternatívái

Talán úgy gondolod: ’A vérátömlesztés kockázatos, de van-e valami más kiváló minőségű alternatíva?’ Ez jogos kérdés, és figyeld csak meg a „kiváló” szót.

Mindenki, beleértve Jehova Tanúit is, valóban kiváló orvosi kezelést szeretne. Dr. Grant E. Steffen két fontos tényezőt figyelt meg: „A kiváló orvosi kezelés azon tényezők összessége, amelyek a törvényes orvosi és nem orvosi célok megvalósítását szolgálják” (The Journal of the American Medical Association, 1988. július 1.). A „nem orvosi célok” magukban foglalják az etikai alapelvek megsértésének elkerülését, illetve a beteg Biblián alapuló lelkiismeretének tiszteletben tartását (Cselekedetek 15:28, 29).

Léteznek-e törvényes és hatékony módszerek a komoly orvosi problémák vér nélküli megoldására? Örömünkre, a válasz igen.

Bár a legtöbb sebész kijelentette, hogy csak akkor ad vért, amikor az elkerülhetetlen, az AIDS-járvány terjedése óta jóval kevesebb vért használnak fel. A Mayo Clinic Proceedings (1988. szeptember) egyik vezércikke ezt írta: „A járvány kevés haszna közül az egyik az volt, hogy különböző elképzelések születtek mind a betegek, mind az orvosok részéről a vérátömlesztés elkerülésére.” Az egyik vérbank munkatársa kijelentette: „Ami a változást előidézte, az a hír erőssége, a klinikusok reagálása erre a hírre (a kockázat egyre erőteljesebb észlelése következtében) és az igény az egyéb lehetőségek megfontolására” (Transfusion Medicine Reviews, 1989. október).

Figyeld meg, hogy léteznek egyéb lehetőségek is! Ez akkor válik érthetővé, ha előbb áttekintjük, miért is alkalmaznak vérátömlesztést.

A vörösvértestekben lévő hemoglobin szállítja az élethez, a jó egészséghez szükséges oxigént. Ezért, ha valaki sok vért veszít, logikusnak tűnik annak pótlása. Normális esetben minden 100 köbcentiméter vér körülbelül 14-15 gramm hemoglobint tartalmaz. (A koncentráció másik fokmérője a hematokrit, amelynek értéke általában 45 százalék.) Az általános „gyakorlat” szerint műtét előtt akkor végeztek a betegen vérátömlesztést, ha a hemoglobinszint 10 g/dl (vagy a hematokrit 30%) alatt volt. A svájci Vox Sanguinis (1987. március) című folyóirat beszámolt arról, hogy „(az aneszteziológusok) 65%-ának véleménye szerint akkor szabad elvégezni a műtétet, ha a beteg hemoglobinszint legalább 10 g/dl.”

Az 1988-ban megrendezett, a vérátömlesztéssel foglalkozó konferencián azonban Howard L. Zauder professzor ezt a kérdést tette fel: „Hogyan kaptuk ezt a ’bűvös számot’?” Majd világosan kijelentette: „Annak a követelménynek az eredete, hogy a beteg hemoglobinszintje (Hgb) 10 g/dl legyen, mielőtt érzéstelenítőt kap, a hagyományban gyökerezik, homályba burkolózva, klinikai vagy kísérleti bizonyíték nélkül.” Képzeld el azt a sok ezer beteget, aki homályos és bizonyíték nélküli követelmények miatt kapott vérátömlesztést!

Némelyek szeretnék tudni, vajon miért a 14-es hemoglobinszint a normális, ha sokkal kevesebbel is élhetünk? Nos, ily módon van jelentős tartalékkapacitásod az oxigénszállítás tekintetében, ezért vagy képes edzeni, vagy keményen dolgozni. Anémiás betegek megfigyelésekor az is kiderült, hogy „még olyan alacsony hemoglobin-koncentráció  esetén is nehéz a munkabírás csökkenését észlelni, mint a 7 g/dl. Mások a szervezet alig gyengébb működését tapasztalták” (Contemporary Transfusion Practice, 1987).

A felnőttek szervezete alkalmazkodik az alacsony hemoglobinszinthez. De mi a helyzet a gyerekekkel? Dr. James A. Stockman III ezt mondja: „Kevés kivételtől eltekintve a koraszülött csecsemőknél az első három hónapban a hemoglobinszint csökkenése tapasztalható . . . A vérátömlesztésre vonatkozó javaslat az ápolónői szabályzatban nincs jól meghatározva. Úgy tűnik, valójában sok csecsemő klinikai nehézség nélkül elviseli a meglepően alacsony hemoglobin-koncentrációt” (Pediatric Clinics of North America, 1986. február).

Az ilyen információ nem jelenti azt, hogy semmit sem kell csinálni akkor, ha egy személy sok vért veszít egy baleset következtében, vagy egy műtét során. Ha a vérveszteség gyors és nagymértékű, a vérnyomás erősen csökken, és a beteg sokkot kaphat. A legszükségesebb feladat a vérzés megállítása, és a keringő folyadék mennyiségének visszaállítása a szervezetben. Ez egyrészt a sokk megelőzését szolgálja, másrészt a megmaradt vörösvértestek és más komponensek keringését tartja fenn.

A hiány pótolható teljes vér vagy vérplazma felhasználása nélkül is. * Különböző, vért nem tartalmazó folyadékok jól alkalmazhatók a mennyiség növelésére. A legegyszerűbb a sóoldat, amely nem drága, és anyaga a vérünkkel is összeegyeztethető. Vannak más, különleges tulajdonságú folyadékok is, mint például a dextran, a haemaccel, és a Ringer-laktát oldat. A glikol-oldat (HES) szintén alkalmas a mennyiség növelésére, és „nyugodtan ajánlható azoknak a(z égési sérült) betegeknek, akik ellenzik a vérkészítményeket” (Journal of Burn Care & Rehabilitation, 1989. január—február). Ezeknek a folyadékoknak egyértelmű előnyeik vannak. „A kristályoldatok [például a normál sóoldat, vagy a Ringer-laktát oldat], a dextran és a HES nem mérgezőek, nem drágák, könnyen elérhetőek, szobahőmérsékleten tárolhatók, nem igényelnek előzetes összeférhetőségi tesztet, és mentesek a vérátömlesztéssel átvitt betegségek kockázatától” (Blood Transfusion Therapy — A Physician’s Handbook, 1989).

Felteheted a kérdést: „Miért működnek jól a vért helyettesítő folyadékok, amikor nekem vörösvértestekre van szükségem ahhoz, hogy a szervezetem oxigénellátása zavartalan legyen?” Mint már említettük, vannak tartalékaid az oxigénszállításban. Ha vért vesztesz, beindul egy csodálatos kiegyenlítő mechanizmus. A szíved minden dobbanással több vért pumpál a megszokottnál. Mivel a hiányzó vért megfelelő folyadékkal helyettesítették, a hígított vér könnyebben áramlik még a kis véredényekben is. A kémiai változások következtében a szövetek számára több oxigén szabadul fel. Ez az alkalmazkodás olyan hatásos, hogy ha vörösvértesteidnek csupán a fele marad is meg, az oxigénszállítás a normálisnak még akkor is mintegy 75 százaléka lehet. A beteg nyugalmi állapotban a vérében levő oxigénnek mindössze 25 százalékát használja fel, és a legelterjedtebb altatások csökkentik a test oxigénszükségletét.

HOGYAN SEGÍTHETNEK AZ ORVOSOK?

A gyakorlott orvosok segíthetnek azon, aki vért vesztett, és így kevesebb vörösvérteste van. Ha a folyadék mennyisége visszaállt, adhatnak magas koncentrációjú oxigént. Ez az eljárás több oxigént tesz a szervezet számára elérhetővé, és gyakran figyelemre méltó  eredményeket hoz. Brit orvosok ezt a módszert alkalmazták egy olyan asszonynál, aki igen sok vért veszített, s ezáltal a hemoglobinszint 1,8 gramm/deciliterre csökkent. Eredményesen kezelték . . . magas koncentrációjú oxigén belélegeztetésével és nagy mennyiségű zselatin oldat [Haemaccel] transzfúziójával” (Anaesthesia, 1987. január). A beszámoló elmondja, hogy akut vérveszteség esetén másokat is sikeresen kezeltek túlnyomásos oxigénkamrákban.

Az orvosok azt is elősegíthetik, hogy a beteg szervezete több vörösvértestet termeljen. Hogyan? Úgy, hogy vastartalmú készítményeket adnak neki (izomba vagy vénába), ami segíthet a szervezetnek a normál időnél három-négyszer gyorsabban létrehozni a vörösvértesteket. Újabban létezik egy másik módszer is. A vesék előállítanak egy erythropoietin (EPO) nevű hormont, ami a csontvelőt vörösvértest termelésére serkenti. Ma már van szintetikus (recombinant) EPO. Az orvosok adhatnak ebből anémiás betegeiknek, segítve ezzel a tartalék vörösvértest nagyon gyors termelését.

A gyakorlott, lelkiismeretes sebészek és aneszteziológusok még a műtét alatt is alkalmazhatnak vérmegtartó módszereket. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az olyan precíz műtéti technika, mint amilyen a vérzést minimálisra csökkentő elektrokauterizálás. Bizonyos esetekben a vért a sebbe folyva fel lehet szívni, szűrni és közvetlenül visszajuttatni a keringésbe. *

Azok a betegek, akikre vért nem tartalmazó folyadékkal feltöltött szív—tüdőgépet kapcsoltak, az ebből származó vérhígulás miatt kevesebb vörösvértestet veszítenek.

És a segítségnek még más módjai is vannak. Például a beteg hűtésével csökkenthető a műtét alatti oxigénszükséglet. Létezik alacsony vérnyomáson történő altatás. Vannak a véralvadást kihasználó gyógymódok. Ismert a desmopressin (DDAVP), ami megrövidíti a vérzési időt. Már használják a lézer „szikét”. Meg fogod látni, hogy ez a lista egyre bővül majd, mert az orvosok és az aggódó betegek továbbra is keresik a vérátömlesztés elkerülésének lehetőségeit. Reméljük, hogy soha nem vesztesz nagy mennyiségű vért, de ha  igen, a gyakorlott orvosok valószínűleg akkor is tudnak vérátömlesztés alkalmazása nélkül kezelni, hisz annak oly sok kockázata van.

MŰTÉT: IGEN — DE VÉRÁTÖMLESZTÉS NÉLKÜL

Ma sok ember nem akar vért elfogadni. Ők egészségügyi okokból kérik azt, amit a Tanúk elsősorban vallási megfontolásból: kiváló orvosi ellátást, amely vér nélküli alternatív kezelést kínál. Mint már említettük, ez még súlyos műtéteknél is lehetséges. Ha továbbra is kétségeid vannak, az orvosi szakirodalom más bizonyítékai eloszlathatják azokat.

A „Quadruple Major Joint Replacement in Member of Jehovah’s Witnesses” című cikk (Orthopaedic Review, 1986. augusztus) beszámol egy anémiás betegről, akinek „mindkét térdén és a csípőjén is súlyos elváltozások voltak”. Vastartalmú dextránt kapott a műtét előtt és után, és ez sikeresnek bizonyult. A British Journal of Anaesthesia (1982) beszámol egy 52 éves Tanúról, akinek hemoglobinszintje 10 g/dl alatt volt. Alacsony vényomáson történő altatást alkalmaztak, hogy a vérveszteséget minimalizálják, s így teljes csípő- és vállprotézis beültetést végeztek nála. Egy sebészeti csoport az Arkansasi Egyetemen (USA) ugyanezt a módszert követte Tanúkon végzett száz csípőprotézis műtét során, és valamennyi beteg felépült. Az osztályvezető professzor megjegyezte: „Amit mi ezeknek a (Tanú) betegeknek az esetéből tanultunk, azt most valamennyi olyan betegünknél alkalmazzuk, akiknél csípőműtétre kerül sor.”

Néhány Tanú lelkiismerete megengedi, hogy szervátültetésnek vesse alá magát, ha az vér felhasználása nélkül történik. Egy 13 veseátültetésről szóló beszámoló így fejeződik be: „Az átfogó eredmények azt mutatják, hogy a veseátültetés biztonságosan és eredményesen alkalmazható a legtöbb Jehova Tanújánál” (Transplantation, 1988. június). A vér elutasítása hasonlóképpen nem áll útjában még egy sikeres szívátültetésnek sem.

Bizonyára tudni szeretnéd, vajon elvégezhető-e a többi műtét is vér nélkül. A Medical Hotline (1983. április—május) beszámol néhány olyan esetről, amikor „Jehova Tanúin végeztek nagyobb nőgyógyászati vagy szülészeti műtétet [Wayne állambeli egyetemi kórházban, USA] vérátömlesztés nélkül”. A híradás a következő megjegyzést fűzte a beszámolóhoz: „Ezeknél az asszonyoknál sem volt gyakoribb a haláleset és a komplikáció, mint azoknál, akik hasonló műtéten estek át és vérátömlesztést kaptak. Ennek a tanulmánynak az eredményei minden olyan nő számára indokolttá teszik a vér felhasználásának ismételt átgondolását, aki szülészeti vagy nőgyógyászati műtét előtt áll.”

A Göttingeni Egyetem (Németország) kórházában 30 olyan beteg esett át műtéten, aki elutasította a vért. „Nem lépett fel egyetlen olyan komplikáció sem, ami nem fordulhatott volna elő annál a betegnél, aki elfogadta a vérátömlesztést . . . Nem szabadna túlzott jelentőséget tulajdonítani annak, hogy egy betegnél nem alkalmazható vérátömlesztés, és akkor nem tartózkodnának a szükséges és sebészetileg is indokolt műtéttől” (Risiko in der Chirurgie, 1987).

Több felnőttön és gyermeken még agyműtétet is végeztek vér felhasználása nélkül, például a New York-i Egyetem Orvosi Központjában. Dr. Joseph Ransohoff, az idegsebészeti osztály vezetője 1989-ben ezt írta: „Egyértelmű, hogy a vérkészítmények elkerülése  legtöbbször minimális kockázattal megoldható az olyan betegek esetében, akiknek vallása nem engedi meg ezeknek az alkalmazását. Különösen akkor, ha a műtétet gyorsan és viszonylag rövid műtéti idővel el lehet végezni. Érdekes, mégis tény, hogy gyakran elfeledkezem egészen az elbocsátás pillanatáig arról, hogy a beteg Tanú, amikor is megköszöni nekem, hogy tiszteletben tartottam vallási meggyőződését.”

Akkor tehát végre lehet-e hajtani vér nélkül bonyolult szív- és érműtétet felnőtteken és gyermekeken? Dr. Denton A. Cooley volt ennek a módszernek az egyik úttörője. Amint azt a függelékben található, újra kinyomtatott orvosi cikkben a 27—29. oldalon olvashatod, egy korábbi elemzésre hivatkozva dr. Cooley kijelentette: „A műtéti kockázat a Jehova Tanúinak csoportjához tartozó betegeknél lényegében nem nagyobb, mint másoknál.” Most, 1106 ilyen műtét elvégzése után ezt írja: „A beteggel kötött megállapodást, miszerint ne alkalmazzunk vért, minden esetben betartottuk.”

A sebészek megállapították, hogy a jó hozzállás szintén jellemző Jehova Tanúira. „Ezeknek a betegeknek a magatartása példamutató” — írta dr. Cooley 1989 októberében. „Nem félnek úgy a komplikációktól, sőt még a haláltól sem, miként a legtöbb beteg. Hitük és Istenük iránti hűségük mély és el nem múló.”

Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek a meghaláshoz való jogukra helyezik a hangsúlyt. Valójában a kiváló orvosi ellátást keresik, mert meg akarnak gyógyulni. Meggyőződtek azonban arról, hogy Isten vérre vonatkozó törvényének engedelmeskedni bölcs dolog, s ez a nézet jó hatással van a vér nélküli sebészetre.

Dr. V. Schlosser, a Freiburgi Egyetem (Németország) sebészeti kórházának professzora megjegyezte: „A betegeknek ebben a csoportjában a műtét alatt előforduló veszélyes vérzés nem volt gyakoribb, mint másoknál, kevesebb volt a komplikációk száma, ha egyáltalán volt ilyen. Jehova Tanúinak a betegséggel kapcsolatos nézete különleges, és ennek pozitív hatása volt a műtéti folyamatra” (Herz Kreislauf, 1987. augusztus).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

„Arra kell következtetnünk, hogy pillanatnyilag sok olyan beteg van, aki elfogadja a különböző vérkészítményeket, de a vérátömlesztés nem használ nekik (nincs szükségük a vérre), ellenben a nem kívánt hatások komoly kockázata fenyegeti őket. Egyetlen orvos sem tenné ki betegét tudatosan olyan gyógymódnak, amely nem segít, hanem ártalmas lehet. Pedig pontosan ez történik akkor, amikor szükségtelenül alkalmazzák a vérátömlesztést” („Transfusion-Transmitted Viral Diseases”, 1987).

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

„Néhány szerző azt állítja, hogy a 2—2,5 g/100 ml-es hemoglobinszint elfogadható . . . Egy egészséges ember elviselheti vörösvértest-mennyiségének 50 százalékos csökkenését, és szinte tünetmentes is maradhat, ha ez egy bizonyos időtartam alatt zajlik le” („Techniques of Blood Transfusion”, 1982).

[Kiemelt rész a 15. oldalon]

„Azok a régebbi elképzelések, amelyek az oxigénnek a szövetekhez történő szállításával, a vér sebgyógyító hatásával és ’tápértékével’ kapcsolatosak, ma már nem helytállóak. Jehova Tanúinak kezelése során szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy még a súlyos anémia is túlélhető” („The Annals of Thoracic Surgery”, 1989. március).

[Kiemelt rész a 16. oldalon]

Kisgyermekek is? „Negyvennyolc, úgynevezett lyukas szívvel született gyermeket műtöttek meg vér nélkül, függetlenül az operáció sebészeti bonyolultságától.” A gyermekek átlagosan 4,7 kg súlyúak voltak. „A Jehova Tanúin végzett műtétek sorozatos sikere miatt, valamint azért, mert a vérátömlesztés komoly komplikációk veszélyét hordozza, mi pillanatnyilag a szívműtétet a legtöbb gyereken vérátömlesztés nélkül hajtjuk végre” („Circulation”, 1984. szeptember).

[Kép a 15. oldalon]

A szív—tüdőgép nagy segítség a szívsebészetben, főként azoknál a betegeknél, akik nem fogadnak el vért