1—3. Hogyan fogadták Jézus tanítását az egykori szomszédai, és mit nem ismertek fel vele kapcsolatban?

A HALLGATÓSÁG döbbenten figyelt. Jézus fiatalemberként ott állt előttük a zsinagógában, és tanított. Nem volt idegen számukra, hiszen ott nőtt föl a városukban, és évekig dolgozott közöttük ácsként. Lehet, hogy néhányan közülük olyan házban laktak, amelynek a megépítésében Jézus is részt vett, vagy olyan ekéket és jármokat használtak a földjük műveléséhez, amelyeket Jézus a saját kezével készített. * De vajon hogyan fogadják majd a volt ács tanítását?

² A hallgatók nagy része elámult, és megkérdezte: „Honnan vette ez az ember ezt a bölcsességet?” De azt is megjegyezték, hogy „az ács ez, Mária fia” (Máté 13:54–58; Márk 6:1–3). Jézus egykori szomszédai sajnálatos módon így érveltek: „Ez az ács is csak ugyanolyan idevalósi ember, mint mi magunk.” Hiába beszélt bölcsen, mégis elvetették. Nemigen voltak vele tisztában, hogy nem a saját bölcsességét osztja meg velük.

³ Honnan is vette Jézus a bölcsességét? Ő így nyilatkozott: „Amit tanítok, az nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem” (János 7:16). Pál apostol kifejtette, hogy Jézus „Istentől való bölcsesség lett nekünk” (1Korintus 1:30). Magának Jehovának a bölcsességét tárta fel a Fia, Jézus. Ez olyannyira igaz volt, hogy Jézus elmondhatta: „Én és az Atya egyek vagyunk” (János 10:30). Vizsgáljunk meg három területet, amelyen Jézus kinyilvánította az „Istentől való bölcsességet”.

4. a) Mi volt Jézus üzenetének a témája, és miért volt az igen lényeges? b) Miért állapíthatjuk meg, hogy Jézus tanácsait mindig lehetett alkalmazni, és mindig javára voltak a hallgatóinak?

⁴ Először nézzük, mit tanított Jézus. Üzenetének a témája ’a Királyság jó híre’ volt (Lukács 4:43). Ez igen lényeges téma, ha figyelembe vesszük, milyen szerepe van a Királyságnak Jehova szuverenitásának az igazolásában és az emberiség maradandó megáldásában. Jézus ezenkívül bölcs tanácsokat adott a mindennapi életre vonatkozóan, amikor tanított. Ő volt a megjövendölt „Csodálatos Tanácsadó” (Ézsaiás 9:5, Kat. [9:6]). Hogyne lenne csodálatos a tanácsa! Alaposan ismerte Isten Szavát és akaratát, jól megértette az emberi természetet, és mélységesen szerette az embereket. Ennélfogva a tanácsait mindig lehetett alkalmazni, és mindig javára voltak a hallgatóinak. Jézus az „örök élet beszédeit” mondta el. Bizony, ha követjük a tanácsait, az megmentést eredményez (János 6:68).

5. Egyebek között milyen témákat érintett Jézus a hegyi beszédben?

⁵ A hegyi beszéd kitűnő példa arra, hogy milyen páratlan bölcsesség rejlik Jézus tanításaiban. Ezt a beszédet abban a formában, ahogy a Máté 5:3—7:27-ben van feljegyezve, valószínűleg mindössze húsz perc alatt el lehetne mondani. A benne levő tanácsok azonban mindig időszerűek — napjainkban éppen úgy, mint amikor először elhangzottak. Jézus sokféle témát érintett; beszélt például arról, hogy miként javíthatunk emberi kapcsolatainkon (5:23–26, 38–42; 7:1–5, 12), hogyan maradhatunk erkölcsileg tiszták (5:27–32), és hogyan éljünk értelmes életet (6:19–24; 7:24–27). Jézus nemcsak elmondta hallgatóinak, hogy mi a bölcs eljárásmód, hanem ki is fejtette: megmagyarázta az állításait, érvelt, és bizonyítékokat hozott fel.

6—8. a) Milyen nyomós indokokat sorol fel Jézus amellett, hogy ne aggódjunk? b) Mi bizonyítja, hogy Jézus tanácsai felülről jövő bölcsességet tükröznek?

 ⁶ Vizsgáljuk meg például Jézusnak a Máté 6. fejezetében feljegyzett bölcs tanácsát azzal kapcsolatban, hogy miként küzdhetünk meg az anyagiak miatti aggodalmainkkal. „Ne aggódjatok tovább a lelketek miatt, hogy mit fogtok enni, vagy mit fogtok inni, vagy a testetek miatt, hogy mit fogtok viselni” — tanácsolja nekünk Jézus (25. vers). Az élelem és a ruházat alapszükséglet, és teljesen természetes, hogy az embert foglalkoztatja ezek megszerzése. Jézus mégis azt mondja, hogy ’ne aggódjunk * tovább’ az ilyesmi miatt. Miért?

⁷ Figyeljünk csak Jézus meggyőző érveire! Életünket és testünket Jehovától kaptuk. Akkor ő ne lenne képes ruháról gondoskodni a testünk számára és élelemről, hogy fenntartsa életünket? (25. vers). Ha Isten a madarakat is ellátja ennivalóval, és gyönyörűen felöltözteti a virágokat, mennyivel inkább gondoskodik az emberekről, akik őt imádják! (26. és 28–30. vers). A túlzott aggodalmaskodásnak nincs is értelme, hisz töredékével sem tudja meghosszabbítani az életünket (27. vers). * Hogyan kerülhetjük el az aggodalmaskodást? Jézus azt tanácsolja, hogy továbbra is biztosítsunk elsőbbséget életünkben Isten imádatának. Akik ezt teszik, biztosak lehetnek benne, hogy égi Atyjuk megadja nekik „ráadásként” mindazt, amire a mindennapokban szükségük van (33. vers). Jézus végül egy igen gyakorlatias javaslatot tesz: egyszerre csak egy nappal foglalkozzunk. Miért növelnénk a mai nap aggodalmait a holnapéival? (34. vers). És miért aggódnánk túlságosan olyasmi miatt, amire  talán soha nem is kerül sor? Ennek a bölcs tanácsnak az alkalmazásával sok bánatot elkerülhetünk ebben a feszültségekkel teli világban.

⁸ Nyilvánvaló, hogy Jézus tanácsai ma éppoly hasznosak, mint amikor az ő szájából hangzottak el közel kétezer évvel ezelőtt. Mi ez, ha nem a felülről jövő bölcsesség bizonyítéka? Az emberi tanácsadóktól származó legjobb tanács is elavul, és nem sokkal később átfogalmazzák, illetve valami újat találnak ki. Jézus tanításai azonban kiállták az idő próbáját, amin nem kell meglepődnünk, mert ez a Csodálatos Tanácsadó „az Isten beszédeit” szólta (János 3:34).

9. Mit jelentett ki néhány hivatalszolga Jézus tanításáról, és miért mondhatjuk, hogy nem túloztak?

⁹ Jézus egy másik területen is visszatükrözte Isten bölcsességét, mégpedig azzal, ahogyan tanított. Egyszer elküldtek néhány hivatalszolgát, hogy tartóztassák le Jézust, de ők nélküle tértek vissza, és ezt mondták: „Soha nem szólt még ember úgy, mint ez” (János 7:45, 46). Nem túloztak. A valaha élt összes ember közül a „felülről” való Jézusnak volt a legtöbb ismerete és tapasztalata, amelyből meríthetett (János 8:23). Valóban úgy tanított, ahogy más ember nem tudott tanítani. Vegyünk szemügyre csupán két olyan módszert, melyet ez a bölcs Tanító alkalmazott.

10—11. a) Mi az oka, hogy csak csodálni tudjuk azt, ahogy Jézus a szemléltetéseket használta? b) Mit nevezünk példázatnak, és melyik történet világít rá, hogy miért tudott Jézus olyan eredményesen tanítani a példázataival?

¹⁰ Eredményesen használt szemléltetéseket. „Jézus . . . szemléltetésekben [beszélt] a sokaságnak — olvashatjuk. — Szemléltetés nélkül nem is beszélt nekik” (Máté 13:34). Csak csodálni tudjuk azt az egyedülálló képességét, hogy mindennapi dolgok segítségével mély igazságokat tudott megtanítani. Magokat szóró földművesek, kenyérsütéshez készülődő asszonyok,  piacon játszadozó gyermekek, hálóikat felhúzó halászok, elveszett juhukat kereső pásztorok — ilyen jeleneteket számtalanszor láttak már a hallgatói. Ha megszokott dolgokkal kötnek össze fontos igazságokat, azok gyorsan és mélyen bevésődnek az ember szívébe és elméjébe (Máté 11:16–19; 13:3–8, 33, 47–50; 18:12–14).

¹¹ Jézus gyakran mondott példázatokat, más szóval olyan rövid történeteket, amelyekből erkölcsi vagy szellemi tanulságok vonhatók le. A történeteket könnyebb megérteni, és könnyebb rájuk emlékezni is, mint az elvont gondolatokra, ezért a példázatok emlékezetessé tették Jézus tanítását. Jézus sok példázatában olyan élénk szóképekkel festette le az Atyját, melyeket nem felejt el egyhamar az ember. Ki ne fogná fel például, hogy mi a lényege a tékozló fiúról szóló példázatnak? A tanulság az, hogy ha egy eltévelyedett ember őszinte megbánást tanúsít, Jehova megszánja, és gyengéden visszafogadja őt (Lukács 15:11–32).

12. a) Hogyan tanított Jézus a kérdéseivel? b) Hogyan hallgattatta el Jézus azokat, akik kétségbe vonták a hatalmát?

¹² Ügyesen tett fel kérdéseket. Jézus a kérdéseivel azt akarta elérni, hogy a hallgatói maguk jussanak el egy bizonyos következtetésre, megvizsgálják az indítékaikat, vagy meghozzanak valamilyen döntést (Máté 12:24–30; 17:24–27; 22:41–46). Amikor a vallási vezetők kétségbe vonták, hogy Jézus a hatalmát Istentől kapta, ő így válaszolt: „A János általi keresztség égből volt, vagy emberektől?” Meglepődve a kérdésen, így okoskodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »Égből«, azt fogja mondani nekünk: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha viszont azt mondjuk: »Emberektől«, félnünk kell a sokaságtól, hisz mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Végül aztán így feleltek: „Nem tudjuk” (Márk 11:27–33; Máté 21:23–27). Jézus egy egyszerű kérdéssel elhallgattatta őket, és leleplezte szívük csalárdságát.

13—15. Hogyan tükröződik Jézus bölcsessége az irgalmas szamaritánusról szóló példázatban?

¹³ Jézus olykor ötvözte a két módszert, és gondolatébresztő kérdéseket szőtt bele a szemléltetéseibe. Amikor egy zsidó  törvénytudó megkérdezte tőle, hogy mit kell tennie, ha örök életet szeretne nyerni, Jézus a Mózesi Törvényre hivatkozott, mely megparancsolja, hogy szeressük Istent és felebarátainkat. A férfi igazolni akarva magát, megkérdezte: „Ki valójában a felebarátom?” Jézus egy történettel válaszolt. A benne szereplő zsidó férfi egyedül utazott, amikor rablók támadták meg, és félholtan magára hagyták. Két zsidó is járt arra, először egy pap, majd egy lévita, de mindketten továbbmentek, ügyet sem vetve a férfira. Aztán egy szamáriai ember érkezett oda, és megszánva a férfit, gyöngéden ellátta a sebeit, és kedvesen elvitte egy fogadóba, ahol biztonságban volt, és felépülhetett. A történet végén Jézus választás elé állította kérdezőjét: „Hogy látod, e három közül melyik bizonyult a rablók kezébe esett ember felebarátjának?” A férfi nem mondhatott mást, csak azt, hogy „amelyik irgalmasan cselekedett vele” (Lukács 10:25–37).

¹⁴ Hogyan tükröződik Jézus bölcsessége ebben a példázatban? Jézus napjaiban a zsidók csak azokat nevezték „felebarátaiknak”, akik megtartották az ő hagyományaikat, és ez persze nem volt igaz a szamaritánusokra (János 4:9). Vajon sikerült volna eloszlatni az előítéletet, ha Jézus történetében szamaritánus lett volna az áldozat, és egy zsidó segített volna rajta? Jézus bölcsen úgy alakította a történetet, hogy egy szamaritánus gondoskodjon gyöngéden egy zsidóról. Figyeljük meg azt is, hogy mit kérdezett Jézus a történet végén! A „felebarát” kifejezést egy másik szempontból világította meg. A törvénytudó lényegében azt kérdezte, hogy ki iránt kell felebaráti szeretetet mutatnia. Jézus ellenben így tette fel a kérdést: ’e három közül melyik bizonyult felebarátnak?’ Tehát nem azt emelte ki, hogy ki részesült kedves bánásmódban, vagyis nem az áldozatot, hanem azt, aki kedvességet mutatott, ez pedig a szamáriai férfi volt. Az igazi felebarát kezdeményező a szeretet kimutatásában, és nem számít neki, hogy a másik ember milyen népcsoporthoz tartozik. Jézus nem is választhatott volna ennél eredményesebb módszert ennek a gondolatnak a megtanítására.

 ¹⁵ Nem csoda, hogy az emberek ámultak Jézus „tanítási módján”, és vonzódtak hozzá (Máté 7:28, 29). Egyszer három napig maradt vele egy „nagy sokaság”, pedig nem volt mit enniük! (Márk 8:1, 2).

16. Hogyan ’bizonyította’ Jézus, hogy isteni bölcsesség vezette őt?

¹⁶ Jézus egy harmadik területen is visszatükrözte Jehova bölcsességét: azzal, ahogyan élt. A bölcsesség a gyakorlatban mutatkozik meg; mindig beválik. „Van köztetek bölcs?” — tette fel a kérdést Jakab tanítvány. Majd válaszolt is a kérdésére: „Azt a helyes életmódból fakadó . . . cselekedetei bizonyítsák” (Jakab 3:13, Kat.). Jézus viselkedése ’bizonyította’, hogy isteni bölcsesség vezette őt. Nézzük, hogyan mutatott józan ítélőképességet mind az életvitelében, mind a másokkal való bánásmódjában.

17. Mi jelzi, hogy Jézus tökéletesen kiegyensúlyozott életet élt?

¹⁷ Megfigyelted, hogy azok az emberek, akiknek nincs józan ítélőképességük, gyakran a végletekbe esnek? A kiegyensúlyozottsághoz bizony bölcsességre van szükség. Jézus, aki az isteni bölcsességet tükrözte vissza, tökéletesen kiegyensúlyozott volt. A szellemi dolgoknak első helyet biztosított az életében, minden más csak utána következett. Buzgón végezte a jó hír hirdetésének munkáját. „Ebből a célból jöttem” — mondta (Márk 1:38). Az anyagiakat korántsem tartotta a legfontosabbnak; amennyire tudjuk, alig volt valamije (Máté 8:20). De nem volt aszkéta. Atyjához, „a boldog Istenhez” hasonlóan Jézus tudott örülni, és másoknak is örömet szerzett (1Timóteus 1:11; 6:15). Egyszer meghívták egy menyegzői lakomára — ahol általában zenélnek, énekelnek és örvendeznek az emberek —, és ő egyáltalán nem rontotta el a hangulatot. Amikor elfogyott a bor, finom borrá változtatta a vizet; a borról pedig tudjuk, hogy „megvidámítja a halandónak szívét” (Zsoltárok 104:15; János 2:1–11). Jézus sokszor elfogadott étkezésekre szóló meghívásokat, és gyakran használta fel tanításra ezeket az alkalmakat (Lukács 10:38–42; 14:1–6).

18. Hogyan tett bizonyságot Jézus hibátlan ítélőképességről a tanítványaival való bánásmódjában?

 ¹⁸ Jézus hibátlan ítélőképességről tett bizonyságot a másokkal való bánásmódjában. Mivel jól ismerte az emberi természetet, a maguk valóságában látta tanítványait. Tudta jól, hogy nem tökéletesek, de észrevette a jó tulajdonságaikat is. Meglátta a lehetőségeket ezekben az emberekben, akiket Jehova vonzott (János 6:44). Hibáik ellenére Jézus kész volt megbízni bennük. Bizalmát azáltal mutatta meg, hogy komoly felelősséget ruházott tanítványaira. Meghagyta nekik, hogy prédikálják a jó hírt, és közben bízott abban, hogy képesek teljesíteni ezt a feladatot (Máté 28:19, 20). A Cselekedetek könyve igazolja, hogy hűségesen elvégezték a munkát, amelyre parancsot kaptak (Cselekedetek 2:41, 42; 4:33; 5:27–32). Nyilvánvaló tehát, hogy Jézus bölcs volt, amikor megbízott bennük.

19. Hogyan mutatta ki Jézus, hogy „szelíd érzületű és alázatos szívű”?

¹⁹ A 20. fejezetben megjegyeztük, hogy a Biblia az alázatosságot és a szelídséget összekapcsolja a bölcsességgel. Természetesen Jehova mutatja a legjobb példát ebből a szempontból. És mit mondhatunk Jézusról? Bátorító megfigyelni, milyen alázatosan bánt a tanítványaival. Tökéletes ember lévén felettük  állt, mégsem nézte le őket. Soha nem próbált kisebbségi érzést kelteni bennük, sem olyan érzést, hogy nem alkalmasak valamire. Ellenkezőleg: figyelembe vette korlátaikat, és türelmesen viselte a gyengeségeiket (Márk 14:34–38; János 16:12). Érdemes megjegyezni, hogy még a gyermekek is felszabadultak voltak Jézus társaságában. Biztosan vonzódtak hozzá, mert érezték, hogy „szelíd érzületű és alázatos szívű” (Máté 11:29; Márk 10:13–16).

20. Hogyan nyilvánított ki ésszerűséget Jézus az iránt a nem zsidó asszony iránt, akinek a lányát démon gyötörte?

²⁰ Jézus egy másik fontos területen szintén isteni alázatosságot mutatott fel. Ésszerű, vagyis rugalmas volt, amikor az irgalom ezt lehetővé tette. Idézzük fel például azt az esetet, amikor egy nem zsidó asszony arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg a lányát, akit rettenetesen gyötört egy démon. Jézus először három ízben is kifejezte, hogy nem segít neki: először nem is válaszolt, másodszor úgy, hogy konkrétan kijelentette, hogy nem a más nemzetbeliekhez, hanem a zsidókhoz küldetett, harmadszor pedig egy szemléltetéssel érzékeltette finoman ugyanezt. Az asszony azonban kitartó volt, és nem mindennapi hitnek adta tanújelét. Vajon mit tett Jézus ezeket a kivételes körülményeket figyelembe véve? Pontosan azt, amiről megmondta, hogy nem fogja megtenni: meggyógyította az asszony lányát (Máté 15:21–28). Rendkívül alázatosan viselkedett, igaz? És ne feledjük, hogy az alázatosság elengedhetetlen az igazi bölcsességhez.

21. Miért kell törekednünk arra, hogy utánozzuk Jézus személyiségét, beszédét és eljárásmódját?

²¹ Mennyire hálásak lehetünk, hogy az evangéliumokból megismerhetjük a valaha élt legbölcsebb ember szavait és tetteit! Ne felejtsük el, hogy Jézus tökéletes tükörképe volt az Atyjának. Jézus személyiségét, beszédét és eljárásmódját utánozva a felülről jövő bölcsességet ápoljuk. A következő fejezetből megtudhatjuk, hogyan vihetjük át a gyakorlatba az isteni bölcsességet a saját életünkben.