Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

1. FEJEZET

Miért volt Jézus nagy Tanító?

Miért volt Jézus nagy Tanító?

TÖBB mint kétezer évvel ezelőtt egy nagyon különleges kisgyermek született. Amikor felnőtt, ő lett a legkiválóbb ember, aki valaha élt. Akkoriban senkinek sem volt autója, és nem voltak még repülőgépek. Televízió és számítógép sem volt, és nem létezett az internet.

Ennek a kisgyermeknek a Jézus nevet adták. Ő lett a földön valaha élt legbölcsebb ember. Jézus lett a legjobb tanító is. Úgy tudott elmagyarázni nehéz dolgokat, hogy mindenki könnyen megértette.

Jézus mindenhol tanította az embereket, ahol találkozott velük: a tengerparton, a csónakban ülve, az otthonaikban és az utakon. Jézusnak nem volt kocsija, és busszal meg vonattal sem utazhatott. Gyalog járt, és közben tanította az embereket.

Sok mindent tanulunk másoktól. A legfontosabb dolgokat azonban a nagy Tanítótól, Jézustól tudhatjuk meg. Jézus szavai a Bibliában vannak leírva. Amikor ezekre a szavakra figyelünk, olyan, mintha Jézus szólna hozzánk.

Miért volt Jézus ilyen nagy Tanító? Részben azért, mert neki is volt tanítója, úgyhogy tudta, milyen fontos figyelni. De vajon kire figyelt Jézus? Ki tanította őt? (. . .) Az Atyja. Ő pedig nem más, mint Isten.

Jézus az égben élt Istennel, mielőtt emberként a földre jött. Nem olyan volt tehát, mint a többi ember a földön, mert egyetlen ember sem élt az égben a születése előtt. Az égben Jézus engedelmes Fia volt az Atyjának, és figyelt rá. Így meg tudta tanítani az embereket arra, amit Istentől tanult. Azzal, hogy figyelsz az apukádra és az anyukádra, utánozni tudod Jézust.

Jézus azért is volt olyan nagy Tanító, mert szerette az embereket. Segíteni akart nekik, hogy Istenről tanuljanak. Jézus szerette a felnőtteket is, és a gyerekeket is. A gyerekek pedig szívesen voltak Jézussal, mert ő beszélgetett velük, és meghallgatta őket.

Miért szerettek a gyerekek Jézus társaságában lenni?

Egyszer néhányan odavitték a kisgyerekeiket Jézushoz. Jézus barátai azt gondolták, hogy a nagy Tanító nem ér rá beszélgetni a gyerekekkel, ezért el akarták küldeni őket a szüleikkel együtt. De mit mondott erre Jézus? (. . .) Ezt mondta: „Hagyjátok hozzám jönni a kisgyermekeket; ne próbáljátok gátolni őket.” Jézus tehát örült neki, hogy odajöttek hozzá a gyerekek. Bár nagyon bölcs és fontos ember volt, időt szakított arra, hogy tanítsa a kicsiket (Márk 10:13, 14).

Tudod-e, miért tanította Jézus a gyerekeket, és miért hallgatta meg őket? Például azért, mert örömet akart szerezni nekik azzal, hogy Istenről, az ő égi Atyjáról beszél nekik. Te hogyan tudsz örömet szerezni másoknak? (. . .) Úgy, ha elmondod nekik, amit Istenről tanulsz.

Jézus egyszer odahívott magához egy kisgyermeket, hogy valami fontosat tanítson a barátainak. Odaállította őt a tanítványai, vagyis a követői elé, és azt mondta, hogy nekik, felnőtteknek, meg kell változniuk, és olyanokká kell válniuk, mint amilyen egy kisgyermek.

Mit tanulhatnak a nagyobb gyerekek és a felnőttek egy kisgyermektől?

Mire gondolt ezzel Jézus? Tudod-e, hogyan válhat egy felnőtt vagy egy kicsit nagyobb gyerek olyanná, mint amilyen egy kisgyermek? (. . .) Arról van szó, hogy egy kisgyermek nem tud annyit, mint a nála nagyobbak, és szívesen tanul. Jézus tehát arra gondolt, hogy a tanítványainak alázatosnak kell lenniük, olyannak, amilyenek a kisgyermekek. Bizony, mindannyian sok mindent tanulhatunk másoktól. És mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy Jézus tanításai fontosabbak, mint a saját gondolataink (Máté 18:1–5).

Jézus ezenkívül azért volt ilyen nagy Tanító, mert érdekesen tudta elmondani a dolgokat az embereknek. Egyszerűen és világosan magyarázott. Madarakról, virágokról és más hétköznapi témákról beszélt, hogy az emberek könnyebben megértsenek bizonyos kérdéseket Istennel kapcsolatban.

Egy napon, amikor Jézus éppen egy hegyen tartózkodott, sokan gyűltek köréje. Jézus leült, és előadást tartott nekik, vagyis beszélt hozzájuk, ahogy a képen is láthatod. Ezt az előadást hegyi beszédnek nevezik. Jézus ezt mondta: ’Nézzétek meg a madarakat az égen. Nem vetnek magot, és nincsenek raktáraik. Isten, aki az égben van, mégis táplálja őket. Hát nem értek ti többet náluk?’

Mit tanított Jézus akkor, amikor a madarakról és a virágokról beszélt?

Jézus ezt is mondta: ’Tanuljatok a mező liliomaitól. Nem dolgoznak, mégis megnőnek. És nézzétek, milyen szépek! Még a gazdag Salamon király sem volt szebben felöltözve. Nos, ha Isten gondot visel a virágokról, rólatok ne viselne ugyanúgy gondot?’ (Máté 6:25–33).

Érted, hogy mit tanított ezzel Jézus? (. . .) Azt akarta, hogy ne aggódjunk amiatt, hogy honnan lesz ennivalónk vagy ruhánk. Isten tudja, hogy ezekre mind szükségünk van. Jézus nem azt mondta, hogy nem kell megdolgoznunk az ennivalóért és a ruháért, hanem azt, hogy Isten legyen a legfontosabb az életünkben. Ha őt tartjuk a legfontosabbnak, akkor gondoskodni fog róla, hogy legyen mit ennünk, és legyen mit felvennünk. Elhiszed ezt? (. . .)

Mit gondoltak az emberek, amikor Jézus befejezte a beszédét? (. . .) A Biblia szerint csodálkoztak azon, ahogyan tanított. Nagyon érdekes volt hallgatni őt. Amit mondott, az segített nekik, hogy a jót tegyék (Máté 7:28).

Nagyon fontos tehát, hogy tanuljunk Jézustól. Szerinted hogyan figyelhetünk rá? (. . .) Az, amit mondott, le van írva egy könyvben. Tudod-e, melyikben? (. . .) A Szent Bibliában. Ez azt jelenti, hogy úgy tudunk Jézusra figyelni, ha igyekszünk megérteni azokat, amiket a Bibliában olvasunk. A Bibliában van egy érdekes történet, amelyben maga Isten mondja nekünk, hogy figyeljünk Jézusra. Nézzük csak, mi történt!

Egy napon Jézus felvitte három barátját egy hegyre. Jakabnak, Jánosnak és Péternek hívták őket. Később még sok mindent tanulunk róluk, mivel mindhárman Jézus közeli barátai voltak. Ez most egy különleges alkalom volt, és Jézus arca fényesen ragyogni kezdett, a ruhája pedig csak úgy sugárzott, ahogy itt láthatod is.

„Ez az én . . . Fiam . . . ; figyeljetek rá!”

Azután Jézus és a barátai az égből egy hangot hallottak, mely így szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akit helyeslek; figyeljetek rá!” (Máté 17:1–5). Tudod, kinek a hangja volt? (. . .) Istené! Igen, Isten mondta, hogy figyeljenek a Fiára.

Mi a helyzet velünk most? Hajlandóak vagyunk engedelmeskedni Istennek, és figyelni a Fiára, a nagy Tanítóra? (. . .) Mindannyiunknak hajlandónak kell lennünk rá. Emlékszel még, hogyan tudunk figyelni rá? (. . .)

Igen, úgy figyelhetünk Isten Fiára, hogy elolvassuk az életéről szóló történeteket a Bibliában. Sok csodálatos dolgot mond nekünk a nagy Tanító! Tetszeni fog neked, ahogy ezekről tanulsz a Bibliából. És az is örömödre lesz, ha elmondod a barátaidnak azokat a jó gondolatokat, amelyekről tanulsz.

Hogy további áldásokat is megismerjetek, amelyeket úgy lehet elnyerni, ha figyelünk Jézusra, lapozzátok fel a Bibliát, és olvassátok el a János 3:16-ot, a 8:28–30-at és a Cselekedetek 4:12-t.