VOLT már olyan, hogy valaki rosszul bánt veled? (. . .) Megütött vagy nyersen beszélt hozzád? (. . .) Vajon neked is ugyanolyan nyersen kellene bánnod vele, ahogy ő tette veled? (. . .)

Sok ember, ha megbántják, igyekszik viszonozni a sértést. Jézus azonban azt tanította, hogy bocsássunk meg azoknak, akik rosszat tesznek velünk (Máté 6:12). Mi van olyankor, ha valaki sokszor viselkedik velünk durván? Hányszor bocsássunk meg neki? (. . .)

Péter is éppen erre volt kíváncsi. Ezért egyszer megkérdezte Jézustól: ’Még hétszer is meg kell bocsátanom neki?’ Nem elég hétszer. Jézus azt mondta, hogy hetvenhétszer is meg kell bocsátania, ha valaki ennyiszer vétkezne ellene.

Ez aztán jó sok! Ugye, ilyen sok sértésre már nem is emlékeznénk? Pontosan ezt akarta Jézus mondani: Ne próbáljuk számon tartani, hogy hányszor tettek velünk rosszat mások. Ha bocsánatot kérnek, bocsássunk meg nekik.

Jézus meg akarta értetni a tanítványaival, hogy mennyire fontos megbocsátónak lenni. Ezért, miután válaszolt Péter kérdésére, elmondott a tanítványainak egy történetet. Szeretnéd hallani? (. . .)

 Volt egyszer egy nagyon jóindulatú király. Még pénzt is adott kölcsön a rabszolgáinak, ha rászorultak. De eljött a nap, amikor a király megkövetelte a rabszolgáitól, akik tartoztak neki, hogy fizessék vissza a kölcsönt. Az egyik rabszolga, akit a király elé hoztak, 60 millió dénárral tartozott neki. Ez bizony rengeteg pénz!

 Ámde ez a rabszolga elköltötte az összes pénzt, amit a királytól kapott, és nem tudta megadni a tartozását. A király ezért megparancsolta, hogy adják el a rabszolgát, valamint annak feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van. Így az eladásból befolyt pénzzel ki lehetne fizetni a királyt. Szerinted mit érezhetett a rabszolga? (. . .)

Letérdelt a király előtt, és így könyörgött: ’Adj még időt, kérlek, és minden adósságomat visszafizetem neked!’ Mit tettél volna a rabszolgával a király helyében? (. . .) A király megsajnálta a rabszolgáját, és elengedte annak adósságát. Azt mondta, hogy egyáltalán nem kell visszafizetnie a pénzt, egyetlen dénárt sem a 60 millióból. Mennyire örülhetett ennek a rabszolga!

De vajon mit tett ezután ez a rabszolga? Elment, és találkozott egy másik rabszolgával, aki tartozott neki, de csupán száz dénárral. Megragadta ezt a rabszolgatársát, fojtogatni kezdte, és közben ezt mondta: ’Fizesd vissza azt a száz dénárt, amivel tartozol!’ El tudod képzelni, hogy valaki így tesz, főleg, miután neki a király olyan nagy adósságot engedett el? (. . .)

Az a rabszolga, amelyik csak száz dénárral tartozott, szegény volt. Nem tudta azonnal visszafizetni a pénzt. Ezért rabszolgatársának a lábához borult, és így esedezett: ’Adj még időt, kérlek, és visszafizetem neked az adósságomat!’ Vajon kellett volna időt adnia neki? (. . .) Te mit tettél volna? (. . .)

Ez a férfi a királlyal ellentétben nem volt jóindulatú. Azonnal meg akarta kapni a pénzét. De mivel a rabszolgatársa nem tudott fizetni, börtönbe záratta. Más rabszolgák látták a történteket, és nem tetszett nekik. Sajnálták a rabszolgát, aki börtönbe került. Elmentek hát a királyhoz, és elmondták neki, mi történt.

 A királynak sem tetszett a dolog. Nagyon mérges lett arra a rabszolgára, aki nem engedte el az adósságot. Ezért magához hívatta, és így szólt hozzá: ’Te gonosz rabszolga, hát nem engedtem-e el a te adósságodat? Akkor hát nem kellett volna neked is elengedned a rabszolgatársad adósságát?’

A rabszolgának, aki nem engedte el a társa tartozását, tanulnia kellett volna a jó király példájából. De ő nem tanult. Ezért aztán a király börtönbe vitette, és ott kellett maradnia, amíg vissza nem tudja fizetni a 60 millió dénárt. A börtönben persze nem keresett pénzt, így nem tudott fizetni a királynak, úgyhogy élete végéig ott kellett maradnia.

Jézus a történet végén ezt mondta követőinek: „Hasonlóképpen fog bánni az én égi Atyám is veletek, ha ki-ki közületek meg nem bocsát szívéből a testvérének” (Máté 18:21–35).

 Tudod, mi mindannyian nagyon sok mindent köszönhetünk Istennek. Hiszen maga az életünk is Istentől származik! Ahhoz képest tehát, amivel mi adósai vagyunk Istennek, mások csak kevéssel tartoznak nekünk. Az, amivel adósaink, olyan, mint az a száz dénár, amellyel az egyik rabszolga tartozott a másiknak. De a vétkeink miatt a mi Isten iránti tartozásunk olyan, mint az a 60 millió dénár, amellyel a rabszolga a királynak adósa volt.

Isten nagyon jóindulatú. Bár teszünk helytelen dolgokat, ő megbocsát nekünk. Nem fogja úgy behajtani rajtunk az adósságot, hogy örökre elveszi az életünket. De a következő igazságot nem szabad elfelejtenünk: Isten csak akkor bocsát meg nekünk, ha mi megbocsátunk azoknak, akik rosszat tesznek velünk. Ez igazán elgondolkodtató, ugye? (. . .)

Szóval ha valaki csúnyán bánik veled, de aztán bocsánatot kér, mit fogsz tenni? Megbocsátasz neki? (. . .) És mi van akkor, ha ez sokszor fordul elő? Akkor is megbocsátasz neki? (. . .)

Ha mi kérnénk bocsánatot valakitől, szeretnénk, ha megbocsátana nekünk, nem igaz? (. . .) Akkor hát nekünk is ugyanezt kell tennünk vele. Ne csak mondjuk, hogy megbocsátunk, hanem szívből bocsássunk is meg. Ezzel azt fejezzük ki, hogy valóban szeretnénk a nagy Tanító követői lenni.