Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

43. FEJEZET

Kik a testvéreink?

Kik a testvéreink?

EGYSZER a nagy Tanító meglepő dolgot kérdezett: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” (Máté 12:48). Tudnál erre válaszolni? (. . .) Azt biztosan tudod, hogy Jézus anyját Máriának hívták. De tudod-e, hogy hívták a testvéreit? (. . .) Voltak lánytestvérei is? (. . .)

A Biblia elmondja, hogy Jézus fiútestvéreit „Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak” hívták. És akkorra, amikor prédikált, már születtek lánytestvérei is. Mivel Jézus született először, a testvérei mind fiatalabbak voltak nála (Máté 13:55, 56; Lukács 1:34, 35).

Vajon Jézus testvérei a tanítványai is voltak egyben? (. . .) A Biblia azt mondja, hogy először „nem gyakoroltak benne hitet” (János 7:5). Később azonban Jakab és Júdás a tanítványai lettek, sőt a Biblia írásában is részt vettek. Tudod-e, hogy mely részeket írták? (. . .) Úgy van, Jakab és Júdás levelét.

Bár Jézus húgainak a neve nincs benne a Bibliában, tudjuk, hogy legalább két húga volt. De az is lehet, hogy több. Vajon ők Jézus követőivé váltak? (. . .) A Biblia nem beszél erről, úgyhogy nem tudjuk. De szerinted miért kérdezte Jézus, hogy ki az anyja, és kik a testvérei? (. . .) Beszéljük meg!

Jézus éppen a tanítványait oktatta, amikor valaki félbeszakította, és ezt mondta: „Anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus arra használta fel ezt az alkalmat, hogy egy fontos dolgot tanítson. Ezért tette fel ezt a meglepő kérdést: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Kinyújtva a kezét tanítványai felé, megválaszolt a saját kérdésére: „Íme! Az én anyám és az én testvéreim!”

Utána elmagyarázta, mire gondol: „aki cselekszi égi Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Máté 12:47–50). Ez azt mutatja, hogy Jézus nagyon szerette a tanítványait. Azt tanította nekünk, hogy a tanítványai olyanok neki, mint az igazi testvérek és anyák.

Mit mondott Jézus, kik a testvérei?

Abban az időben Jézus testvérei, Jakab, József, Simon és Júdás nem hitték el, hogy Jézus az Isten Fia. Biztosan nem tudták elhinni, amit Gábriel angyal mondott az édesanyjuknak (Lukács 1:30–33). Ezért lehet, hogy csúnyán viselkedtek Jézussal. Aki így viselkedik, az nem igazi testvér. Ismersz valakit, aki csúnyán bánt a testvérével? (. . .)

A Biblia elmondja Ézsau és Jákob történetét, és azt, amikor Ézsau olyan mérges lett, hogy ezt mondta: „megölöm az öcsémet, Jákobot.” Az édesanyjuk, Rebeka annyira megijedt, hogy elküldte Jákobot, nehogy Ézsau meg tudja ölni (1Mózes 27:41–46). Évekkel később azonban Ézsau megváltozott, és akkor megölelte és megcsókolta Jákobot (1Mózes 33:4).

Jákobnak később tizenkét fia született. A nagyobbak nem szerették öccsüket, Józsefet. Féltékenyek voltak rá, mert ő volt az apjuk kedvence. Ezért eladták rabszolga-kereskedőknek, akik Egyiptomba mentek. Az apjuknak pedig azt mondták, hogy Józsefet megölte egy vadállat (1Mózes 37:23–36). Ugye milyen szörnyen viselkedtek? (. . .)

József testvérei később megbánták, amit tettek, ezért József megbocsátott nekik. Látod, hogy miben hasonlított József és Jézus? (. . .) Amikor Jézus bajban volt, az apostolai cserbenhagyták, sőt Péter le is tagadta, hogy ismeri. De Józsefhez hasonlóan Jézus mindannyiuknak megbocsátott.

Mit tanulhatunk abból, amit Káin Ábellel tett?

És most beszéljünk egy másik testvérpárról, Káinról és Ábelről. Az ő példájukból is tanulhatunk. Isten belelátott Káin szívébe, és látta, hogy Káin nem szereti őszintén a testvérét. Figyelmeztette hát, hogy változzon meg. Ha Káin igazán szerette volna Istent, hallgat rá. De nem szerette Istent. Egy napon így szólt Ábelhez: „Menjünk ki a mezőre!” Ábel Káinnal tartott. Amikor egyedül voltak a mezőn, Káin olyan erővel ütötte meg a testvérét, hogy az meghalt (1Mózes 4:2–8).

A Biblia szerint különleges tanulsága van ennek a történetnek számunkra. Tudod, hogy mit tanulhatunk belőle? (. . .) „Az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, az, hogy szeressük egymást; nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól származott.” A testvéreknek tehát szeretniük kell egymást, és nem szabad olyanoknak lenniük, mint Káin (1János 3:11, 12).

Miért ne legyünk olyanok, mint Káin? (. . .) Azért, mert a Biblia azt mondja róla, hogy „a gonosztól származott”, vagyis Sátántól, az Ördögtől. Mivel Káin úgy viselkedett, mint az Ördög, olyan, mintha az Ördög lett volna az atyja.

Érted, hogy miért olyan fontos szeretned a testvéreidet? (. . .) Ha nem szeretnéd őket, kinek a gyermekeit utánoznád? (. . .) Az Ördög gyermekeit. Ugye ezt nem szeretnéd? (. . .) Akkor hogyan bizonyíthatod be, hogy Isten gyermeke szeretnél lenni? (. . .) Úgy, hogy őszintén szereted a testvéreidet.

De mi is a szeretet? (. . .) A szeretet egy mély érzés a bensőnkben, amely arra indít, hogy jót tegyünk másokkal. Akkor mondhatjuk, hogy szeretünk másokat, ha gyengéd érzésekkel vagyunk irántuk, és jót teszünk velük. Kik a testvéreink, akiket szeretnünk kell? (. . .) Emlékezz csak, Jézus azt tanította, hogy azok a testvéreink, akik a nagy keresztény családot alkotják.

Hogyan mutathatod ki, hogy szereted a testvéredet?

Mennyire fontos az, hogy szeressük keresztény testvéreinket? (. . .) A Biblia ezt mondja: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem lát” (1János 4:20). Nem tehetjük hát, hogy a keresztény családnak csak néhány tagját szeretjük; mindegyiküket szeretnünk kell. „Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” – mondta Jézus (János 13:35). Minden testvért szeretsz? (. . .) Ne feledd: ha nem szereted mindegyiküket, akkor nem szeretheted igazán Istent sem.

Hogyan mutathatjuk ki, hogy őszintén szeretjük a testvéreinket? (. . .) Ha szeretjük őket, nem fogunk kerülni senkit azért, mert nem akarunk beszélni vele. Mindegyikükkel barátságosan viselkedünk, mindig jót teszünk velük, és szívesen adunk nekik abból, ami a miénk. És ha bajba kerülnek, segítünk nekik, hiszen mi valóban egy nagy család vagyunk.

Mit bizonyít az, hogy őszintén szeretjük valamennyi testvérünket? (. . .) Azt bizonyítja, hogy Jézusnak, a nagy Tanítónak a tanítványai vagyunk. Éppen ezt szeretnénk, igaz? (. . .)

A testvéreink iránti szeretetről olvashatunk a Galácia 6:10-ben és az 1János 4:8, 21-ben is. Keressétek ki ezeket a verseket, és olvassátok el őket!