Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

44. FEJEZET

Fontos, hogy a barátaink szeressék Istent

Fontos, hogy a barátaink szeressék Istent

BARÁTAINKNAK azokat nevezzük, akikkel szeretünk beszélgetni és együtt lenni. De fontos, hogy megfelelő barátaink legyenek. Szerinted ki a lehető legjobb barátunk? (. . .) Úgy van, Jehova Isten.

Csakugyan Isten barátai lehetünk? (. . .) A Bibliában azt olvashatjuk, hogy Ábrahám, aki réges-régen élt, ’Jehova barátja’ volt (Jakab 2:23). Tudod-e, miért? (. . .) A Biblia szerint azért, mert engedelmeskedett Istennek, még akkor is, amikor Jehova valami nehezet kért tőle. Tehát ha Jehova barátai szeretnénk lenni, azt kell tennünk, ami neki tetszik. Ábrahám és a nagy Tanító mindig így viselkedett (1Mózes 22:1–14; János 8:28, 29; Héberek 11:8, 17–19).

Miért lehetett Ábrahám ’Jehova barátja’?

Jézus ezt mondta az apostolainak: „Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek” (János 15:14). Mivel minden, amit Jézus az embereknek mondott, Jehovától származott, Jézus arra gondolt, hogy azok a barátai, akik engedelmeskednek Istennek. Igen, az összes barátja szerette Istent.

A nagy Tanító legjobb barátai közé tartoztak az apostolai, akikről könyvünk 75. oldalán találhatsz képeket. Vele utaztak, és segítettek neki a prédikálómunka végzésében. Jézus sok időt töltött velük. Együtt ettek, beszélgettek Istenről, és más dolgokat is tettek közösen. De Jézusnak számos más barátja is volt. Gyakran meglátogatta őket, és jól érezték magukat egymás társaságában.

Élt egy család a kis Betániában, Jeruzsálem, a nagy város mellett, és Jézus szívesen tartózkodott náluk. Emlékszel rá, kik tartoztak ehhez a családhoz? (. . .) Mária, Márta és a testvérük, Lázár. Jézus a barátjának nevezte Lázárt (János 11:1, 5, 11). Azért szerette őket, és azért élvezte a társaságukat, mert szerették és szolgálták Jehovát.

Miért tartózkodott Jézus gyakran ennél a családnál, amikor Jeruzsálembe ment? Tudod, hogy hívják a család tagjait?

Ez nem jelenti azt, hogy Jézus nem viselkedett kedvesen azokkal, akik nem szolgálták Istent. Hozzájuk is kedves volt, sőt meglátogatta őket, és együtt evett velük. Emiatt némelyek azt állították, hogy Jézus az „adószedők és bűnösök barátja” (Máté 11:19). Pedig Jézus nem azért ment el hozzájuk, mert tetszett neki, ahogyan éltek, hanem azért, mert így tudott nekik beszélni Jehováról. Megpróbált segíteni nekik, hogy hagyjanak fel gonosz tetteikkel, és szolgálják Istent.

Miért mászott fel Zákeus erre a fára?

Képzeljük el, ami egy napon Jerikó városában történt: Jézus éppen Jeruzsálembe tart, és útja Jerikón át visz. Nagy tömeg veszi körül, és van ott egy Zákeus nevű férfi is, aki szeretné látni Jézust. De kis növésű, és a sok ember mögül nem lát ki. Ezért előreszalad az úton, és felmászik egy fára, hogy jól láthassa Jézust, amint ott elhalad.

Amikor Jézus odaér, felnéz a fára, és így szól: ’Siess, szállj le, mert ma meglátogatlak.’ Zákeus gazdag ember, és sok helytelenséget követett már el. Miért akar Jézus elmenni egy ilyen emberhez? (. . .)

Nem azért, mert tetszik neki, ahogy Zákeus él. Azért látogatja meg, hogy beszélgessen vele Istenről. Észreveszi, hogy Zákeus mennyire igyekszik látni őt, és ebből arra következtet, hogy valószínűleg hallgat majd rá. Jó alkalom kínálkozik, hogy beszéljen vele arról, hogy mit vár el Isten az emberektől.

Miért megy el Jézus Zákeushoz, és mit ígér meg Zákeus?

Mi lesz ennek az eredménye? (. . .) Zákeusnak tetszik az, amit Jézus tanít. Nagyon bánja már, hogy becsapta az embereket, és megígéri, hogy visszaadja azt a pénzt, amit nem lett volna joga elvenni másoktól. Jézus követőjévé válik. Jézus és Zákeus csak ekkor kötnek barátságot (Lukács 19:1–10).

Ha követjük a nagy Tanító példáját, akkor vajon elmegyünk olyanokhoz, akik nem a barátaink? (. . .) El. De nem azért látogatjuk meg őket, mert tetszik nekünk, ahogyan élnek, és nem teszünk velük együtt helytelen dolgokat. Azért megyünk el hozzájuk, hogy beszélgessünk velük Istenről.

A jó barátainkkal különösen szívesen vagyunk együtt. Akkor mondhatjuk, hogy jól választottunk barátokat, ha a barátaink olyanok, akiket Isten kedvel. Vannak, akik azt sem tudják, kicsoda Jehova. De ha szeretnének tanulni róla, segíthetünk nekik. És ha már úgy szeretik Jehovát, ahogy mi, akkor szoros barátságot alakíthatunk ki velük.

Valami más alapján is eldöntheted, hogy valakiből jó barát lenne-e. Figyeld meg, hogyan viselkedik! Csúnya dolgokat tesz másokkal, aztán nevet rajta? Ez nem helyes, ugye? (. . .) Mindig bajba keveredik? Ugye mi nem akarunk vele együtt bajba keveredni? (. . .) Vagy szándékosan rosszat tesz, aztán ügyesnek tartja magát, mivel nem kapták rajta? Még ha nem csípték is el, Isten látta, amit tett, nem igaz? (. . .) Szerinted jó lenne, ha ilyen valaki lenne a barátunk? (. . .)

Légy szíves, vedd elő a Bibliádat. Nézzük, mit ír arról, hogy milyen hatással lehetnek ránk a társaink. Keressük ki a korintusziaknak írt első levél 15. fejezetének a 33. versét! Megtaláltad? (. . .) Így szól: „Ne vezessenek félre titeket. Rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat.” Ez azt jelenti, hogy ha rossz emberekkel töltünk időt, mi is rosszá válhatunk. És az is igaz, hogy a jó társak segítenek nekünk jó szokásokat kialakítani.

Soha ne felejtsük el, hogy Jehova a legfontosabb Személy az életünkben. Ugye nem szeretnénk tönkretenni a hozzá fűződő barátságunkat? (. . .) Akkor figyeljünk arra, hogy csak olyanokkal barátkozzunk, akik szeretik Istent.

A Zsoltárok 119:115-ben, a Példabeszédek 13:20-ban, a 2Timóteusz 2:22-ben és az 1János 2:15-ben arról olvashatunk, hogy milyen fontos megfelelő társakat választanunk.