Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

47. FEJEZET

Honnan tudjuk, hogy közel van Armageddon?

Honnan tudjuk, hogy közel van Armageddon?

TUDOD, mit nevezünk jelnek? (. . .) A 46. fejezetben olvastunk arról a jelről, melyet Isten adott, hogy megerősítse: nem fogja még egyszer özönvíz által elpusztítani a világot. Az apostolok is jelt kértek, hogy meg tudják állapítani, mikor tér vissza Jézus, és mikor van már közel a világ vége (Máté 24:3).

Mivel Jézus az égben van, és láthatatlan, szükség volt egy látható jelre, mely megmutatja, hogy elkezdett uralkodni. Jézus ezért elmondta a tanítványainak, hogy mit figyeljenek itt, a földön. Amikor ezek az események megtörténtek, az azt jelentette, hogy Jézus visszatért, és uralkodni kezdett az égben mint Király.

Jézus így tanította meg a tanítványainak, hogy milyen fontos az éberség: „Nézzétek meg a fügefát és az összes többi fát: amikor már rügyeznek, megfigyelve ezt, ti magatok is tudjátok, hogy már közel a nyár.” Te is meg tudod mondani, hogy mikor van közel a nyár. Ugyanígy, ha látod azokat az eseményeket, amelyekről Jézus beszélt, azt is meg tudod mondani, hogy közel van Armageddon (Lukács 21:29, 30).

Mit tanított Jézus, amikor a fügefáról beszélt?

Ezen és a következő oldalon a képek olyan eseményeket ábrázolnak, amelyek Jézus szavai szerint részei lesznek annak a jelnek, mely arra utal, hogy Isten Királysága közel van. Amikor mindezek bekövetkeznek, Isten Királysága, amelynek Krisztus az Uralkodója, szétzúzza az összes többi kormányzatot, ahogyan a 46. fejezetben olvastuk.

Most nézd meg jól az előző két oldalon található képeket, és beszéljünk róluk! A Máté 24:6–14-ben és a Lukács 21:9–11-ben arról olvashatunk, amit a képeken láthatunk. Figyeld meg, hogy mindegyik képen van egy kis szám! Ugyanez a szám jelöli azt a bekezdést, amely arról a képről ír. Lássuk hát, hogy teljesedik-e ma a sok részből álló jel, amelyet Jézus adott.

1. „Hallani fogtok háborúkról és háborús hírekről . . . nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen” – jelentette ki Jézus. Hallottál már háborús hírekről? (. . .) Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott, aztán 1939-től 1945-ig a második világháború tombolt. Korábban sosem voltak világháborúk. Most a világ sok részén vannak háborúk. A tévében, a rádióban és az újságban szinte mindennap hallunk vagy olvasunk háborúkról.

2. Jézus ezt is megmondta: „lesznek élelmiszerhiányok . . . egyik hely után a másikon.” Biztosan tudod, hogy nincs mindenkinek elég ennivalója. Mindennap több ezer ember hal meg amiatt, hogy nem tud eleget enni.

3. Jézus hozzátette még: „lesznek . . . egyik hely után a másikon járványos betegségek.” Tudod, mi a járvány? (. . .) Olyan betegség, amely sok embert sújt, és ha komolyabb betegségről van szó, az emberek halálát okozza. A spanyolnáthának nevezett nagy járvány körülbelül egy év alatt mintegy 20 millió ember életét oltotta ki. A mi időnkben valószínűleg még ennél is többen fognak meghalni AIDS-ben. A rák, a szívbetegségek és más betegségek is sok ezer embert ölnek meg minden évben.

4. A jel egy további részletét Jézus így határozta meg: „lesznek . . . földrengések egyik hely után a másikon.” Tudod-e, milyen a földrengés? (. . .) Földrengéskor rázkódik a talaj az ember lába alatt. Házak dőlnek össze, és gyakran halálos áldozatok is vannak. 1914 óta minden évben számos földrengés volt. Hallottál már földrengésekről? (. . .)

5. Jézus a jel egyik részeként említette, hogy egyre nagyobb lesz a gonoszság. Ezért történik olyan sok lopás és erőszakos cselekedet. Az emberek mindenhol attól félnek, hogy valaki be fog törni hozzájuk. Még soha nem volt annyi bűnözés és erőszak a világ minden részén, mint most.

6. A jelnek egy nagyon fontos részletét Jézus így írta körül: „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég” (Máté 24:14). Ha hiszel ’ebben a jó hírben’, beszélj róla másoknak. Így te is részt vehetsz a jel ezen részletének a beteljesítésében.

Némelyek azt mondhatják, hogy mindig is történtek olyan események, amelyekről Jézus jövendölt. De soha nem volt olyan, hogy mindez ilyen sok helyen és ráadásul egyszerre történt volna. Érted már, hogy mit jelent a jel? (. . .) Azt, hogy amikor látjuk megtörténni mindezeket az eseményeket, akkor közel van az az idő, amikor Isten új világa váltja fel ezt a gonosz világot.

Amikor Jézus a jelről beszélt, megemlített egy évszakot. „Imádkozzatok, hogy menekülésetek ne télidőben legyen” – mondta (Máté 24:20). Szerinted mire gondolt ezzel? (. . .)

Nos, mi történhet, ha valakinek télen kell menekülnie valamilyen katasztrófa elől, amikor az időjárás miatt nagyon nehéz, sőt veszélyes utazni? (. . .) Még ha sikerül is megmenekülnie, ez csak nagy nehézségek árán lehetséges. Ugye milyen szomorú lenne, ha valaki csak azért halna meg egy téli viharban, mert túlságosan lekötötték őt a teendői, és ezért nem kelt útra idejében? (. . .)

Mit tanulhatunk abból, amit Jézus arról mondott, hogy valaki télen próbál menekülni?

Látod már, hogy mi volt a lényege Jézus azon szavainak, hogy ne várjunk a meneküléssel télig? (. . .) Azt akarta ezzel mondani, hogy mivel tudjuk, hogy Armageddon közel van, ne késlekedjünk a szolgálatunkkal bebizonyítani, hogy szeretjük Istent. Ha késlekedünk, talán már túl késő lesz. Így olyanok lennénk, mint akik az Özönvíz előtt hallották ugyan Noé figyelmeztetését, mégsem mentek be a bárkába.

Legközelebb beszélgessünk arról, hogy milyen lesz az élet a nagy armageddoni háború után. Megtudjuk majd, hogy mit tartogat Isten mindannyiunknak, akik szeretjük és szolgáljuk őt.

A következő bibliaversekből is kitűnik, hogy Armageddon közel van: 2Timóteusz 3:1–5 és 2Péter 3:3, 4.