Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Példakép – József

Példakép – József

Példakép – József

József nehéz helyzetben van. Az urának a felesége újra meg újra könyörög neki, hogy feküdjön le vele. Most megint próbálkozik! De József nem esik kísértésbe. Ellenkezőleg, határozottan válaszol: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” A nő nem tágít, sőt megragadja Józsefet. De József nem szégyell elmenekülni. Kirohan a házból! József ezzel megmutatja, hogy erkölcsileg feddhetetlen férfi (1Mózes 39:7–12).

Veled is megtörténhet, hogy valaki szeretne rávenni, hogy engedj a nemi vágyaidnak. Nemcsak akaraterő kérdése, hogy ellen tudsz-e állni. Először arra van szükség, hogy a Teremtőd, Jehova Isten kedvében akarj járni. Józsefnek is voltak nemi vágyai, akárcsak neked. De elképzelhetetlen volt számára, hogy olyan módon elégítse ki ezeket a vágyakat, hogy azzal megsértse a Teremtőjét. Ugyanígy neked is a meggyőződésednek kell lennie, hogy az erkölcsi tisztátalanság sérti Istent, és hogy hosszú távon csak bánatot okoz. Ezért dolgozz azon, hogy erkölcsileg ugyanolyan feddhetetlen légy, mint amilyen József volt, és az is maradj.