Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan állhatok ellen a kísértéseknek?

Hogyan állhatok ellen a kísértéseknek?

9. FEJEZET

Hogyan állhatok ellen a kísértéseknek?

Még tíz perce sincs, hogy Karen megérkezett a házibuliba, és máris jön két fiú hatalmas papírzacskókkal a kezükben. Nem kell találgatnia, hogy mi van bennük. Korábban hallotta őket arról beszélgetni, hogy a bulin „jó sok pia” lesz.

Egyszer csak egy ismerős hangot hall a háta mögül. „Mit álldogálsz itt, te ünneprontó?” Karen megfordul. A barátnője, Jessica kezében két frissen bontott sör van. Az egyiket odanyújtja Karennek: „Nehogy azt mondd, hogy túl fiatal vagy egy kis bulizáshoz!”

Karen nem akarja elfogadni a sört, de a nyomás nagyobb, mint gondolta. Jessica a barátnője, és tényleg nem akar ünneprontó lenni. És Jessica rendes lány, úgyhogy ha ő is iszik, akkor nem lehet olyan nagy ügy. „Ez csak egy sör – mondogatja magának Karen. – Nem kábítószerezni fogok, vagy lefeküdni valakivel.”

EGY fiatal életében sokféle kísértés van. A másik nem iránti vonzalom különösen gyakori kísértés. „A suliban a lányok rámenősek – mondja a 17 éves Ramon. – Direkt megérintenek, és kíváncsiak, hogy meddig mehetnek el. Nem érdekli őket, ha nemet mondasz!” Deanna egyidős Ramonnal, és ő is egyetért vele. „Az egyik fiú odajött hozzám, és átkarolt – meséli. – Rácsaptam a karjára, és rákiabáltam: »Mit képzelsz?! Nem is ismerlek!«”

A te életedben is lehetnek kísértések, és úgy érezheted, hogy soha nincs vége, mindig jön egy újabb. Ahogy egy keresztény fogalmazott, „a kísértés olyan, mint amikor valaki állandóan kopogtat az ajtódon, hiába rakod ki a »Kérlek, ne zavarj!« táblát”. Hozzád is többször kopog be a kísértés, mint szeretnéd? Kísértést érzel például ezek közül valamelyikre?

□ Dohányzás

□ Pornográfia nézése

□ Alkoholfogyasztás

□ Erkölcstelen nemi kapcsolat

□ Kábítószerezés

□ Egyéb: ․․․․․

Ha tettél ✔-t valamelyik kísértés mellé, ne könyveld el magadról, hogy soha nem lesz belőled jó keresztény. Meg tudsz tanulni uralkodni a helytelen vágyaidon, és ellenállni a kísértéseknek. Hogyan? Segíteni fog, ha tudod, hogy egyáltalán miért érez az ember kísértést a rosszra. Nézzünk meg három tényezőt.

1. Gyarlóság. Senki sem tökéletes, ennélfogva mindenki hajlik a rosszra. Még Pál apostol is őszintén beismerte – pedig ő már érett keresztény volt –, hogy ’amikor azt akarja tenni, ami helyes, a rossz van meg nála’ (Róma 7:21). Vagyis még a legerkölcsösebb személy is szembesül időnként ’a test és a szem kívánságával’ (1János 2:16). De ha valaki elidőzik a rossz gondolatokon, csak még nagyobb lesz a kísértés, mert ahogy a Biblia írja: „Mikor . . . a kívánság megfogant, bűnt szül” (Jakab 1:15).

2. Környezet. Mindenhonnan kísértések érik az embert. „Az iskolában és a munkahelyen egyfolytában a szexről beszélnek – mondja Trudy. – A tévében és a mozifilmekben mindig olyan izgalmasnak és varázslatosnak van beállítva. A következményekről szinte soha nem beszélnek.” Trudy saját tapasztalatból tudja, hogy mennyire befolyásolhat valakit a média és a társai. „Amikor 16 éves voltam, azt hittem, szerelmes vagyok – meséli. – Anya leült beszélgetni velem, és azt mondta, hogy ha ez így megy tovább, teherbe fogok esni. Fel voltam háborodva, hogy anya ilyenekre gondol! Két hónappal később terhes lettem.”

3. ’A fiatalkorral járó kívánságok’ (2Timóteusz 2:22). Ez lehet bármi, amire fiatalkorunkban különösen vágyunk. Például hogy elfogadjanak, vagy hogy önálló személynek tekintsenek. Ezek a vágyak önmagukban még nem rosszak, de ha nem uralkodsz felettük, nehezebb lesz ellenállnod a kísértéseknek. Ha például túlságosan vágysz az önállóságra, lehet, hogy végül ellene fordulsz annak a kiváló értékrendnek, mely szerint felneveltek. Ez történt Steve-vel is 17 éves korában. „Fellázadtam a szüleim ellen, és kipróbáltam a létező összes dolgot, amiről azt tanították, hogy ne tegyem, és mindezt nem sokkal azután, hogy megkeresztelkedtem” – mondja.

Hogyan tudsz ellenállni a kísértéseknek?

El kell ismerni, hogy az előbb említett tényezők nagyon nagy hatással vannak az emberre. De ellen tudsz állni a kísértésnek! Lássuk, hogyan.

● Először is állapítsd meg, hogy melyik kísértésnek a legnehezebb ellenállnod. (Ezt talán már meg is tetted a 65. oldalon.)

● Azután gondold át, hogy mikor kell számítanod leginkább erre a kísértésre. Tegyél egy ✔-t valamelyik mellé:

□ Az iskolában

□ Amikor egyedül vagyok

□ A munkahelyen

□ Máskor: ․․․․․

Ha tudod, hogy mikor számíthatsz kísértésre, akkor talán egy az egyben el is tudod kerülni. Gondolj például arra a történetre, amit a fejezet elején olvastál. Mi figyelmeztethette volna Karent arra, hogy vigyázzon, mert baj lesz a házibulin?

․․․․․

Hogyan tudta volna elejét venni annak, hogy kísértésbe essen?

․․․․․

● Most, hogy tudod, mi a kísértés, és hogy mikor számíts rá, tudsz is tenni ellene. Először is azt kell kitalálnod, hogy hogyan tudnál a lehető legkevesebbszer szembe kerülni a kísértéssel, vagy teljesen elkerülni. Írd le, mit fogsz tenni.

․․․․․

(Példák: Ha tanítás után rendszeresen összefutsz azokkal az osztálytársaiddal, akik rá akarnak venni a dohányzásra, talán mehetnél másfelé, hogy ne találkozz velük. Ha gyakran kapsz pornográf anyagokat az interneten, gondold át, hogy nem lenne-e jó feltelepíteni a számítógépedre egy szűrőprogramot, amely blokkolja ezeket az üzeneteket, és minden hasonló tartalmú weboldalt. Ezzel együtt az is segíthet, ha konkrétabb kifejezéseket írsz be a keresőablakba.)

Persze nem tudsz minden kísértés elől kitérni. Előbb vagy utóbb valószínűleg szembe fogod találni magad egy különösen nagy kísértéssel, méghozzá akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Mit tehetsz ellene?

Állj készen

Amikor ’Sátán megkísértette’ Jézust, ő azonnal elutasította az ajánlatait (Márk 1:13). Miért volt képes megtenni ezt Jézus? Mert tudta, milyen állásponton van azokban a kérdésekben, amelyek felmerültek. Már előre eldöntötte, hogy minden körülmény között engedelmeskedni fog az Atyjának (János 8:28, 29). Jézus azt mondta, hogy ’nem azért szállt alá az égből, hogy a maga akaratát cselekedje, hanem annak akaratát, aki küldte őt’, és ezt komolyan is gondolta (János 6:38).

Írj le két okot, hogy miért kell ellenállnod annak a kísértésnek, amellyel a legtöbbször szembekerülsz, és két ötletet is, hogy mit fogsz tenni, hogy ellenállj a kísértésnek.

Ezért kell ellenállnom a kísértésnek:

1. ․․․․․

2. ․․․․․

Ezt fogom tenni, hogy ellenálljak a kísértésnek:

1. ․․․․․

2. ․․․․․

Ne feledd, ha engedsz a kísértésnek, a vágyaid rabszolgájává válsz (Titusz 3:3). Miért engednéd át a vágyaidnak az irányítást? Légy érett: uralkodj a vágyaidon, és ne engedd, hogy azok uralkodjanak feletted (Kolosszé 3:5). És imádkozz azért, hogy ki tudj tartani ebben (Máté 6:13). *

OLVASS MÉG A TÉMÁRÓL A KÖNYV MÁSODIK KÖTETÉNEK 15. FEJEZETÉBEN

A KÖVETKEZŐ FEJEZETBŐL:

Mostanában le vagy lassulva? Olvass arról, hogy hogyan lehet jobb az egészséged, és hogyan nyerheted vissza az erődet.

[Lábjegyzet]

^ 43. bek. Lásd még a 33. és 34. fejezetet ebben a könyvben.

KULCSFONTOSSÁGÚ BIBLIAVERS

„Hű az Isten, és nem hagy titeket azon felül kísérteni, amit el tudtok viselni, hanem a kísértéssel együtt a kivezető utat is elkészíti, hogy kitartóan tudjátok tűrni” (1Korintusz 10:13)

EGY JÓ TANÁCS

Ha valaki megpróbál rávenni, hogy valami rosszat tegyél, használd a könyv 2. kötetének 132. és 133. oldalán található „A stratégiám” című részt. Ez segíteni fog felkészülnöd arra, hogy mit mondj.

TUDTAD . . . ?

Isten megjövendölte, hogy Jézus hűséges lesz. De ez nem azt jelentette, hogy Jézus olyan volt, mint egy robot, ami engedelmességre van beprogramozva. Jézus maga hozta meg a döntéseit. Ő döntött úgy, hogy hűséges lesz, nem volt minden már eleve elrendelve. Ezért is imádkozott próba alatt nagyon buzgón (Héberek 5:7).

A HADITERVEM

Ezt fogom tenni, hogy erősebb legyen az elhatározásom, hogy ellenállok a kísértésnek: ․․․․․

Ezeket a személyeket, helyeket és helyzeteket kell kerülnöm: ․․․․․

Amit meg szeretnék kérdezni a szüleimtől: ․․․․․

TE MIT GONDOLSZ?

● Tökéletes teremtmények is eshetnek kísértésbe? (1Mózes 6:1–3; János 8:44).

● Milyen hatással lesz másokra az, ha hűséges maradsz, és ellenállsz a kísértésnek? (Példabeszédek 27:11; 1Timóteusz 4:12).

[Oldalidézet a 68. oldalon]

„Sokat segít az a tudat, hogy a világegyetem leghatalmasabb személye támogat, és hogy bármikor kérhetem a segítségét” (Christopher)

[Kiemelt rész/​kép a 67. oldalon]

Próbáld ki!

Fogj egy iránytűt, és várd meg, hogy beálljon északi irányba. Aztán tegyél mellé egy mágnest. Mi történik? A tű elmozdul a mágnes irányába, és már nem mutat pontosan észak felé.

A lelkiismereted is olyan, mint az iránytű. Ha jól képzett, akkor a helyes irányba fog mutatni, azaz segít bölcs döntéseket hoznod. A rossz társaság azonban olyan, mint a mágnes. Ereje van, és eltorzíthatja a jó erkölcsi ítélőképességedet. Mi a tanulság? Kerüld azokat az embereket és helyzeteket, amelyek megzavarhatják az erkölcsi érzékedet (Példabeszédek 13:20).

[Kép a 69. oldalon]

Ha engedsz a kísértésnek, a vágyaid rabszolgájává válsz