Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

11. FEJEZET

A viselkedési normákat érintő finomítások Isten szentségét bizonyítják

A viselkedési normákat érintő finomítások Isten szentségét bizonyítják

A FEJEZET TÉMÁJA:

Hogyan tanította meg a Király az alattvalóinak, hogy tiszteljék Isten magas irányadó mértékeit?

Képzeld el, hogy belépsz a kapun, mely Jehova nagy szellemi templomának külső udvarába vezet!

1. Milyen lenyűgöző élményben volt része Ezékielnek?

 MILYEN hatással lenne rád, ha olyan élményben lenne részed, amilyenben Ezékiel prófétának volt mintegy 2500 évvel ezelőtt? Képzeld el, hogy egy ragyogó, több épületből álló óriási templom felé tartasz, és egy hatalmas angyal vár rád, hogy megmutassa neked ezt a csodálatos helyet! Felmész a hét lépcsőfokon, melyek a három kapu egyikéhez vezetnek. A bejáratok egyszerűen lenyűgöznek. Körülbelül 30 méter a magasságuk. A templom bejáratában állva az őrszobákat látod. Finoman kidolgozott pálmaábrázolások díszítik az oszlopokat (Ez 40:1–4, 10, 14, 16, 22; 41:20).

2. a) Mit jelképez a látomásbeli templom? (Lásd a széljegyzetet is.) b) Mit tanulhatunk a templom jellegzetességeiből?

2 Ezékiel a szellemi templomról kapott látomást. A beszámolója olyan részletes, hogy prófétai könyvének a 40–48-ig terjedő fejezetei erről szólnak. A templom Jehova igaz imádatát jelképezi. Minden jellegzetességének megvan a megfelelője ezekben az utolsó napokban. a Mit jelképeznek a magas kapuk? Arra emlékeztetnek minket, hogy azoknak, akik szeretnének Jehova tiszta imádatában részt venni, Isten magas és igazságos irányadó mértékei szerint kell élniük. A pálmaábrázolásoknak is hasonló a jelentése, mivel a Bibliában a pálmák helyenként az igazságosságot jelképezik (Zsolt 92:12). És mit mondhatunk az őrszobákról? Arra hívják fel a figyelmünket, hogy azokat, akik nem veszik figyelembe Isten irányadó mértékeit, nem engedik be a templomba, vagyis nem vehetnek részt az életadó tiszta imádatban (Ez 44:9).

3. Miért volt szükségük Krisztus követőinek kiigazításokra?

3 Hogyan teljesedik Ezékiel látomása? Ahogy ennek a könyvnek a 2. fejezetében olvashattuk, Jehova az 1914-től 1919 elejéig tartó időszakban megtisztította a népét Krisztus által. Vajon ezzel véget ért a megtisztításuk? Korántsem! Az elmúlt évszázad során Krisztus továbbra is kiállt Jehova viselkedésre vonatkozó szent irányadó mértékei mellett. Ezért a követőinek többször is szükségük volt kiigazításra. Miért mondhatjuk ezt? Egyrészt, mert Krisztus az erkölcsileg romlott világból gyűjti be a követőit, másrészt, mert Sátán kitartóan azon igyekszik, hogy visszarántsa őket az erkölcstelenség mocsarába. (Olvassátok fel: 2Péter 2:20–22.) Nézzünk meg három területet, ahol az igaz keresztényeknek kiigazításokra volt szükségük. Először viselkedési normákat érintő kiigazításokat vizsgálunk meg, majd egy fontos intézkedést, amely tisztán tartja a gyülekezetet, végül pedig olyan változtatásokat, melyek a családi életet érintik.

Viselkedési normákat érintő kiigazítások az évek során

4–5. Milyen módszert használ Sátán már régóta, és milyen eredménnyel?

4 Jehova népe mindig is fontosnak tartotta, hogy helyesen, erkölcsösen viselkedjen. Idővel egyre világosabban értették az ezzel kapcsolatos útmutatásokat. Vizsgáljunk meg erre néhány példát.

5 Szexuális erkölcstelenség. Jehova azt szeretné, hogy a házastársak közötti szexuális kapcsolat az öröm forrása legyen, és semmi se szennyezze be azt. Sátán viszont élvezetét leli abban, ha el tudja érni, hogy Jehova szolgái szégyenletes módon éljenek ezzel az értékes ajándékkal, és így elveszítsék Isten kegyét. Sajnos Sátán sikeresen használta ezt a módszerét Bálám napjaiban, és ezekben az utolsó napokban még fokozottabban veti be ezt a fegyverét (4Móz 25:1–3, 9; Jel 2:14).

6. Milyen fogadalom jelent meg Az Őrtoronyban, és hogyan fogadták sokan? De végül miért hagytak fel vele? (Lásd a széljegyzetet is.)

6 Az Őrtorony 1908. június 15-ei angol számában megjelent egy fogadalom azzal a céllal, hogy ellensúlyozza Sátán erőfeszítéseit. Egyebek között ez állt benne: „Mindig és mindenhol úgy fogok viselkedni a másik nem tagjaival, mint ahogy a nyilvánosság előtt tenném.” b Noha nem volt követelmény, sokan elmondták ezt a fogadalmat, és hozzájárultak ahhoz, hogy a nevük megjelenjen a Sioni Őrtoronyban. Évekkel később bebizonyosodott, hogy bár ez a fogadalom a maga idejében sokaknak hasznos volt, idővel kezdett merő formasággá válni, ezért felhagytak vele. Ám a benne megfogalmazott magas erkölcsi alapelvekhez továbbra is ragaszkodtak.

7. Milyen problémáról beszélt Az Őrtorony 1935-ben, és milyen alapelvre hívta fel a figyelmet?

7 Sátán támadásai csak fokozódtak. Az Őrtorony 1935. májusi száma nyíltan beszélt egy olyan problémáról, mely egyre súlyosabb gondot jelentett Isten népe körében. Egyesek kétségkívül úgy gondolták, hogy a szolgálatban való részvétel valamelyest felmenti őket az alól, hogy Jehova erkölcsi irányadó mértékeihez ragaszkodjanak a magánéletükben. Az Őrtorony világosan kijelentette: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csupán az a feladatunk, hogy részt vegyünk a tanúskodómunkában. Jehova Tanúi Isten képviselői, és kötelességük méltó módon képviselni Jehovát és a Királyságát.” Majd a cikk egyértelmű tanácsokat adott a házassággal és az erkölccsel kapcsolatban, hogy segítsen Isten népének megfogadni a következő felszólítást: „Meneküljetek a paráznaságtól” (1Kor 6:18).

8. Miért emelte ki Az Őrtorony újra meg újra, hogy mi a pontos jelentése a szexuális erkölcstelenségnek fordított görög szónak?

8 Az utóbbi évtizedekben Az Őrtorony újra meg újra kiemelte, hogy mi a pontos jelentése a por·neiʹa szónak, melyet „paráznaság”-nak fordítanak a Görög Iratokban. Ez a szó nem csak a nemi aktusra utal. Magában foglal sokféle erkölcstelen cselekedetet, általánosságban véve minden olyan buja tettet, amelyet a bordélyházakban gyakorolnak. Ez a többszöri emlékeztetés megvédi Krisztus követőit az elferdült szexuális szokásoktól, melyek napjainkban olyannyira elterjedtek. (Olvassátok fel: Efézus 4:17–19.)

9–10. a) Milyen másik problémáról írt Az Őrtorony 1935-ben? b) Mi a Biblia kiegyensúlyozott nézete az alkoholfogyasztásról?

9 Túlzott alkoholfogyasztás. Az Őrtorony 1935. májusi száma egy másik problémáról is írt: „Azt is megfigyeltük, hogy néhányan úgy vesznek részt a szántóföldi szolgálatban, és más feladatokat is úgy látnak el a szervezetben, hogy alkohol befolyása alatt állnak. Mikor lehet bort fogyasztani a Szentírás szerint? Vajon helyes, ha valaki annyi bort fogyaszt, hogy az már hatással van az Úr szervezetében végzett szolgálatára?”

10 Válaszként a cikk ismertette Isten Szavának kiegyensúlyozott nézetét az alkoholfogyasztásról. A Biblia nem helyteleníti a bor és más szeszes italok mértékletes fogyasztását, viszont határozottan elítéli a részegséget (Zsolt 104:14, 15; 1Kor 6:9, 10). Az Áron fiairól szóló beszámolót hozták fel példaként arra, hogy Isten szolgái részt vehetnek-e a szent szolgálatban alkohol hatása alatt. Isten kivégezte Áron fiait, mert törvénytelen tüzet ajánlottak fel az oltárán. A beszámoló rámutat, hogy mi vezethetett ahhoz, hogy helytelenséget követtek el. Áron fiainak halála után nem sokkal Isten adott egy törvényt, mely megtiltotta a papoknak, hogy alkoholt fogyasszanak a szent feladataik végzése közben (3Móz 10:1, 2, 8–11). Napjainkban Krisztus követői figyelembe veszik az e mögött a törvény mögött meghúzódó alapelvet, ezért kerülik, hogy alkohol hatása alatt legyenek, miközben a szent szolgálatukat végzik.

11. Hogyan vált Isten népének a javára, hogy pontosabban megértette, mi az alkoholizmus?

11 Az utóbbi évtizedekben Krisztus követői pontosabban megértették, hogy akkor beszélhetünk alkoholizmusról, ha valaki rendszeresen alkoholt fogyaszt, és emiatt a rabjává válik. Az időszerű szellemi tápláléknak köszönhetően sokan ki tudtak szabadulni az alkohol rabságából, és újból saját maguk irányítják az életüket. És még ennél is többen vannak azok, akik egyáltalán nem estek bele az alkoholizmus csapdájába. Senkinek sem lenne szabad engednie, hogy az alkoholizmus megfossza a méltóságától, a családjától és legfőképpen attól a megtiszteltetéstől, hogy részt vehet Jehova tiszta imádatában.

„Elképzelhetetlen, hogy az Urunk dohányszagot árasztana magából, vagy bármilyen szennyező dolgot a szájába tenne” (C. T. Russell)

12. Hogyan tekintették Krisztus szolgái a dohány használatát már az utolsó napok kezdete előtt?

12 A dohány használata. Krisztus szolgái már azelőtt helytelenítették a dohány használatát, hogy elkezdődtek az utolsó napok. Sok évvel ezelőtt egy idős testvér, Charles Capen visszaemlékezett a Russell testvérrel való első találkozására a XIX. század végén. A 13 éves Charles három testvérével az Alleghenyben (Pennsylvania) levő Bibliaház lépcsőházában volt. Amikor Russell testvér elment mellettük, ezt kérdezte tőlük: „Fiúk, ti dohányoztok? Dohányszagot érzek.” A három fiú biztosította őt arról, hogy nem dohányoznak. Ezek után nem volt kérdéses számukra, hogy mit gondol Russell testvér a dohányzásról. Az Őrtorony 1895. augusztus 1-jei angol számában Russell testvér ezt a magyarázatot fűzte a 2Korintusz 7:1-hez: „Nem tudom, hogyan válna Isten dicsőségére, vagy hogyan szolgálná bármelyik keresztény javát, ha bármilyen formában dohányt fogyasztana . . . Elképzelhetetlen, hogy az Urunk dohányszagot árasztana magából, vagy bármilyen szennyező dolgot a szájába tenne.”

13. Milyen kiigazításra került sor 1973-ban?

13 Az Őrtorony 1935-ben „szennyes gyomnak” nevezte a dohányt, és megjegyezte, hogy ha valaki dohányzik vagy dohányt rág, akkor nem maradhat a Bétel-család tagja, illetve nem képviselheti Isten szervezetét mint úttörő vagy utazófelvigyázó. 1973-ban további kiigazításra került sor. Az Őrtorony június 1-jei száma kijelentette, hogy ha egy Jehova Tanúja ezt a halált okozó, szennyező és másokra ártalmas szokást gyakorolja, elveszíti a jó hírnevét a gyülekezetben. Azokat, akik nem voltak hajlandók felhagyni a dohány használatával, ki kellett közösíteni. c Krisztus ezzel egy másik fontos lépést tett azért, hogy megtisztítsa a követőit.

14. Mi Isten álláspontja a vérről, és hogyan vált általános gyakorlattá a vérátömlesztés?

14 A vér helytelen használata. Noé napjaiban Isten kijelentette, hogy nem szabad vért fogyasztani. Az Izrael nemzetének adott Törvényben megerősítette ezt az álláspontját, és a keresztény gyülekezet tagjainak is azt az utasítást adta, hogy „tartózkodjanak. . . a vértől” (Csel 15:20, 29; 1Móz 9:4; 3Móz 7:26). Ám Sátán megtalálta a módját annak, hogy a modern korban hogyan vegyen rá sokakat arra, hogy megszegjék Isten vérre vonatkozó irányadó mértékét. A XIX. században az orvosok próbálkoztak vérátömlesztéssel, de csak a vércsoportok felfedezése után vált elterjedtebbé ez a gyakorlat. 1937-től elkezdték a vért összegyűjteni és vérbankokban tárolni. A II. világháború óriási lendületet adott a vérátömlesztés alkalmazásának, majd hamarosan az egész világon általánossá vált ez az orvosi eljárás.

15–16. a) Mi Jehova Tanúi álláspontja a vérátömlesztésről? b) Milyen segítséget kaptak Krisztus követői, és mi lett az eredménye?

15 Az Őrtorony már 1944-ben rámutatott, hogy ha valaki vérátömlesztést kap, az gyakorlatilag olyan, mintha vért fogyasztana. A következő évben a Szentírásnak ez az álláspontja megerősítést nyert, és pontosítva lett. 1951-ben egy kérdéseket és válaszokat tartalmazó cikk jelent meg, hogy segítsen Isten szolgáinak abban, hogy mit mondhatnak az egészségügyi szakembereknek. Krisztus hűséges követői az egész világon bátran kiálltak az álláspontjuk mellett, bár gyakran gúnyolódással, ellenségeskedéssel, sőt nyílt üldözéssel kellett szembenézniük. Krisztus viszont a szervezete által továbbra is támogatta a követőit: Füzetek és cikkek jelentek meg, melyek részletesen írtak a vérről, és melyek kiadását alapos kutatás előzte meg.

16 1979-től több vén is felkereste a kórházakat, hogy segítsen az orvosoknak jobban megérteni, milyen szentírási okok miatt nem fogadunk el vért, és milyen alternatív kezelési módok vannak. 1980-ban az Egyesült Államok 39 városában a vének különleges képzésben részesültek. Idővel a vezetőtestület engedélyezte, hogy kórházi összekötő bizottságok jöjjenek létre az egész világon. Milyen eredményei lettek ezeknek az erőfeszítéseknek az évek során? Ma már egészségügyi szakemberek tízezrei – többek között orvosok, sebészek, aneszteziológusok – működnek együtt a Tanú-betegekkel, és tartják tiszteletben, hogy nem fogadunk el vért. Egyre több kórházban lehet vér nélküli kezelést választani, és sok kórház még azt is elismeri, hogy ez a legmagasabb színvonalú orvosi kezelés. Vajon nem lenyűgöző, ahogy Krisztus megvédi a követőit Sátán azon erőfeszítéseitől, hogy beszennyezze őket? (Olvassátok fel: Efézus 5:25–27.)

Egyre több kórházban lehet vér nélküli kezelést választani, és sok kórház még azt is elismeri, hogy ez a legmagasabb színvonalú orvosi kezelés

17. Hogyan mutathatjuk ki, hogy értékeljük azt, ahogyan Krisztus megtisztítja a követőit?

17 Tegyük fel a kérdést: „Értékeljük azt, ahogyan Krisztus megtisztítja a követőit, és képzést nyújt nekik, hogy ragaszkodni tudjanak Jehova magas irányadó mértékeihez?” Ne felejtsük el, Sátán folyamatosan próbál eltávolítani minket Jehovától és Jézustól, mégpedig úgy, hogy aláássa az Isten irányadó mértékei iránti tiszteletünket. Jehova szervezete szeretetteljes emlékeztetőkről és figyelmeztetésekről gondoskodik, hogy ellen tudjunk állni Sátán romboló befolyásának. Továbbra is figyeljünk oda ezekre a hasznos tanácsokra, és készségesen fogadjuk meg őket (Péld 19:20).

A gyülekezet tisztaságának megőrzése

18. Mire emlékeztet minket Ezékiel látomása azokkal kapcsolatban, akik szándékosan fellázadnak Isten irányadó mértékei ellen?

18 Egy másik terület, ahol kiigazítások történtek, a gyülekezet tisztaságának megőrzésével van kapcsolatban. Azok közül, akik elfogadják Jehova viselkedésre vonatkozó normáit, és átadják magukat Istennek, sajnos nem mindenki ragaszkodik a döntéséhez. Vannak olyanok, akiknek idővel megváltozik a szívállapota, és szándékosan fellázadnak Isten irányadó mértékei ellen. Mit kell tenni az ilyenekkel? Ezékiel látomása a szellemi templomról, melyről a bevezetőben olvashattunk, segít választ kapnunk. Gondoljunk a magas kapukra. A bejáratokon túl őrszobák voltak. Az őrök megvédték a templomot, hogy senki se léphessen be, „aki körülmetéletlen szívű” (Ez 44:9). Ez arra emlékeztet minket, hogy az igaz imádatban nem mindenki vehet részt, csak azok, akik igyekeznek Jehova tiszta viselkedésre vonatkozó normái szerint élni. Tehát ma sem vehet részt mindenki az imádatban a többi kereszténnyel együtt.

19–20. a) Hogyan segített Krisztus a követőinek egyre tisztábban látni, hogyan járjanak el súlyos helytelenséget magukban foglaló ügyekben? b) Mely három okból közösítik ki a megbánást nem tanúsító személyeket?

19 1892-ben Az Őrtorony megjegyezte, hogy „kötelességünk kiközösíteni azokat [a keresztényeket], akik kimondva vagy kimondatlanul, elutasítják azt a tanítást, hogy Krisztus váltságul [megfelelő árként] ajánlotta fel magát mindenkiért”. (Olvassátok fel: 2János 10.) 1904-ben Az új teremtés (The New Creation) című könyv elismerte, hogy akik nem hagynak fel a helytelen viselkedéssel, valós veszélyt jelentenek a gyülekezetre. Akkoriban az egész gyülekezet részt vett az „egyházi tárgyalásokon”, ahol komoly helytelenségeket vizsgáltak ki, bár ilyen tárgyalásokra nem sűrűn került sor. 1944-ben Az Őrtorony rávilágított, hogy csak a felelős testvérek foglalkozhatnak ilyen ügyekkel. 1952-ben Az Őrtorony arról írt, hogy a Biblia szerint hogyan kell eljárni a bírói ügyekben. Emellett kiemelte, hogy az egyik alapvető oka annak, hogy kiközösítik a megbánást nem tanúsító személyeket, a gyülekezet tisztaságának megőrzése.

20 A későbbi évtizedekben Krisztus segített a követőinek tisztábban látni, hogyan járjanak el súlyos helytelenséget magukban foglaló ügyekben. A keresztény felvigyázók alapos képzést kapnak arra, hogy hogyan tudnak Jehovának tetszően, vagyis az igazságosságot és az irgalmat egyensúlyban tartva, eljárni a bírói ügyekben. Napjainkban tisztán látjuk, hogy legalább három oka van annak, hogy a vének kiközösítik a gyülekezetből a megbánást nem tanúsító személyeket: 1. Jehova nevét ne érje gyalázat, 2. megvédjék a gyülekezetet a súlyos bűn szennyező hatásaitól, 3. ha lehetséges, megbánásra indítsák a helytelenül cselekvőt.

21. Hogyan válik Isten népének a javára a kiközösítés?

21 Látod, hogyan válik Krisztus követőinek a javára a kiközösítés? Az ókori Izraelben a helytelenül cselekvők romboló hatással voltak a nemzetre, sőt időnként többen voltak, mint azok, akik igyekeztek azt tenni, ami helyes, és szerették Jehovát. Emiatt a nemzet gyakran szégyent hozott Jehova nevére, és elvesztette Isten kegyét (Jer 7:23–28). Napjainkban Jehova népe szellemi gondolkodású férfiakból és nőkből áll. Mivel kiközösítik azokat, akik nem tanúsítanak megbánást, ezért Sátán nem tudja őket felhasználni arra, hogy további kárt okozzanak a gyülekezetben, és beszennyezzék azt. Így a kiközösítettek a lehető legkisebb mértékben tudnak hatást gyakorolni a gyülekezetre. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy mint csoport megőrizzük Jehova helyeslését. Ne felejtsük el Jehova ígéretét: „Egyetlen ellened készült fegyver sem lesz sikeres” (Ézs 54:17). Hűségesen támogatjuk a véneket, akiknek az a súlyos felelősség nyugszik a vállán, hogy bírói ügyekben járnak el?

Dicsőséget adunk Istennek, akinek minden család a nevét köszönheti

22–23. Miért vagyunk hálásak a XX. század elején élt hittársainknak, de mi mutatja, hogy kiegyensúlyozottabbnak kellett volna lenniük?

22 A harmadik terület, melyen Krisztus követőinek a javára válnak a kiigazítások, a családi élet. Vajon az elmúlt évek kiigazításainak köszönhetően megváltozott a családról alkotott nézetünk? Igen. Például, amikor Istennek a XX. század elején élt szolgáiról olvasunk, lenyűgöz minket, sőt meglep az önfeláldozásuk. Végtelenül hálásak vagyunk azért, hogy mindennél fontosabb volt nekik a szent szolgálat. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy kiegyensúlyozottabbnak kellett volna lenniük. Miért?

23 Nem volt szokatlan, hogy amikor a testvérek elvállaltak egy megbízatást a szolgálatban vagy az utazómunkában, több hónapot távol voltak a családjuktól. A házasságkötést időnként jobban ellenezték, mint ahogy arra az Írások alapot adnak, viszont arról kevés szó esett, hogy hogyan erősítheti meg a férj és a feleség a kapcsolatát egymással. Vajon napjainkban is ez jellemző Krisztus követőire? Nem.

A teokratikus feladatok ellátása nem mehet a családi kötelezettségek rovására

24. Hogyan segít Krisztus a népének, hogy kiegyensúlyozottabb nézete legyen a családi életről?

24 A teokratikus feladatok ellátása nem mehet a családi kötelezettségek rovására. (Olvassátok fel: 1Timóteusz 5:8.) Krisztus gondoskodik arról, hogy a hűséges követői a földön folyamatosan hasznos, kiegyensúlyozott tanácsokat kapjanak a családi életre vonatkozóan (Ef 3:14, 15). 1978-ban megjelent a Tedd családi életedet boldoggá! című könyv. Mintegy 18 évvel később pedig közreadták A családi boldogság titka című könyvet. Emellett Az Őrtoronyban számos cikk jelent meg, hogy segítséget nyújtson a házaspároknak a szentírási alapelvek alkalmazásában.

25–27. Hogyan kaptak egyre több segítséget a különböző korú gyermekek az évek folyamán?

25 És milyen segítséget kapnak a fiatalok? Az évek során egyre több figyelmet fordítottak rájuk. Jehova szervezete már régóta gondoskodik hasznos ajándékokról a különböző korú gyermekeknek. Míg kezdetben csak kevés kiadvány készült nekik, addig ma már bőven van miből válogatniuk. Például 1919 és 1921 között megjelent egy rovat az Aranykorszakban „Ifjúsági bibliatanulmányozás” címmel. Ezután 1920-ban kiadták az Aranykorszak ABC című füzetet, majd 1941-ben a Gyermekek (Children) című könyvet. Az 1970-es években közreadták a Hallgass a Nagy Tanítóra!, az Ifjúságodat tedd eredményessé! és Az én könyvem bibliai történetekről című könyveket. 1982-ben az Ébredjetek! című folyóiratban új rovatot indítottak „Fiatalok kérdezik” címmel. Ez a rovat szolgált az 1989-ben kiadott Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv alapjául.

Nagy örömmel fogadták a Bibliai mondókák című füzetet ezen a németországi kongresszuson

26 Ma már két átdolgozott kötet is van a Fiatalok kérdései című könyvből, illetve a könyv folytatásaként megtalálható a jw.org honlapunkon a Fiatalok kérdezik rovat. Ezenkívül megjelent a Tanulj a nagy Tanítótól! című könyv is. A honlapunk sok érdekes dolgot tartalmaz a fiatalok számára, például bibliai kártyákat, bibliai feladatokat tizenéveseknek és kisebb gyerekeknek, videókat és képregényeket, valamint bibliai mondókákat a három év alatti gyermekeknek. Egyértelmű, hogy Krisztus ma is ugyanúgy gondolkodik a fiatalokról, mint amikor az első században a karjába vette a gyermekeket (Márk 10:13–16). Szeretné, ha a fiatalok éreznék, hogy szeretik őket, és minden segítséget megkapnának ahhoz, hogy jó kapcsolatuk legyen Istennel.

27 Emellett Jézus szeretné megvédeni a gyermekeket a bajtól. Ahogy a világ egyre züllöttebbé válik, úgy egyre gyakoribb a gyermekek bántalmazása és megbecstelenítése. Ezért olyan kiadványok és cikkek jelennek meg, melyek egyértelmű és nyílt tanácsokat tartalmaznak, hogy segítsenek a szülőknek megóvni a gyermekeiket a rájuk leselkedő veszélyektől. d

28. a) Mi szükséges ahhoz, hogy részt vehessünk a tiszta imádatban, ahogyan azt a templomról szóló látomás is szemlélteti? b) Mit határoztál el?

28 Milyen izgalmas megvizsgálni, hogy hogyan tisztítja meg Krisztus a követőit, arra oktatva őket, hogy tiszteljék, tartsák be és fordítsák javukra Jehova magas irányadó mértékeit! Gondoljunk ismét az Ezékiel látomásában szereplő templomra és annak magas kapuira. Annak ellenére, hogy itt nem fizikai helyről van szó, hanem szellemiről, valóságosnak tekintjük? Ha elmegyünk a Királyság-terembe, ha kinyitjuk a Bibliát, vagy ha megnyomjuk a csengőt a szolgálatban, az még nem jelenti azt, hogy be is léptünk a szellemi templomba. Egy képmutató személy is megteheti mindezt formaságból, de ezzel még nem lép be Jehova templomába. Ám ha Jehova magas irányadó mértékei szerint élünk, és helyes szívállapottal veszünk részt a tiszta imádatban, akkor beléptünk a legszentebb helyre, Jehova Isten tiszta imádatába, hogy szolgálatot végezzünk ott. Tartsuk mindig nagy becsben ezt az értékes ajándékot! Továbbra is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy visszatükrözzük Jehova szentségét azáltal, hogy ragaszkodunk az igazságos irányadó mértékeihez!

a Az 1932-ben megjelent Igazolás (Vindication) című könyv II. kötete fejtette ki először, hogy az Isten népének visszatéréséről szóló bibliai próféciáknak van modern kori beteljesedésük is, melyek nem a test szerinti Izraelre, hanem a szellemi Izraelre vonatkoznak. Ezek a próféciák a tiszta imádat helyreállítására mutatnak előre. Az Őrtorony 1999. március 1-jei száma elmagyarázta, hogy Ezékiel templomról szóló látomása szintén a tiszta imádat helyreállításával kapcsolatos prófécia, és teljesedik az utolsó napokban is.

b A fogadalom szerint egy férfi és egy nő, akik nem házastársak vagy nem közeli rokonok, nem lehetnek egyedül egy szobában, csak akkor ha kitárják az ajtót. Néhány évig mindennap elismételték a fogadalmat a Bételben, a reggeli imádat keretében.

c A dohány helytelen használata magában foglalja a dohányzást, a dohány rágását vagy ilyen célokból való termesztését.

d Például lásd a Tanulj a nagy Tanítótól! című könyv 32. fejezetét, valamint az Ébredjetek! 2007. októberi számában a „Védd meg a gyermekedet!” című cikksorozatot.