Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bal oldali kép: Egy testvérnő Alabamában (USA) Rutherford testvér egyik előadását játssza le gramofonon az 1930-as évek végén. Jobb oldali kép: Svájc

1. RÉSZ

A Királysággal kapcsolatos igazságok – A szellemi táplálék kiosztása

A Királysággal kapcsolatos igazságok – A szellemi táplálék kiosztása

LÁTOD, amint felcsillan a bibliatanulmányozód szeme, amikor megérti azt a bibliaverset, melyet az imént együtt olvastatok el. Majd kisvártatva ezt kérdezi: „Úgy érted, hogy a Biblia azt tanítja, hogy örökké élhetünk paradicsomi körülmények között, itt a földön?” A társad, akivel együtt vagytok a szolgálatban, mosolyogva ezt mondja: „Nos, mit olvastál a Bibliában?” A tanulmányozó meglepődve csóválja a fejét, és ezt mondja: „Hihetetlen, hogy ezt nekem még soha senki nem mondta!” Majd eszedbe jut, hogy csupán néhány héttel korábban ugyanígy reagált, amikor először hallott arról, hogy Isten neve Jehova.

Isten népéből már sokaknak volt ilyen élményben része. Kevés dolog van, ami ennyire élénken emlékeztet minket arra, hogy milyen értékes ajándékot kaptunk: megismerhettük az igazságot! De gondolkodtál már azon, hogy miként jutott el hozzád ez az ismeret? Ebben a részben erről fogunk tanulni. Az, ahogyan Isten népére egyre nagyobb szellemi világosság árad, meggyőzően bizonyítja, hogy Isten Királysága valóságos. A Királyság királya, Jézus Krisztus már egy évszázada gondoskodik arról, hogy Isten népének megtanítsák az igazságot.

EBBEN A RÉSZBEN

3. FEJEZET

Jehova feltárja a szándékát

Vajon a Királyság eredetileg is része volt Isten szándékának? Hogyan árasztott fényt Jézus a Királyságra?

4. FEJEZET

Jehova felmagasztalja a nevét

Mit tett a Királyság azért, hogy Isten neve felmagasztaltasson? Hogyan lehet részed Jehova nevének megszentelésében?

5. FEJEZET

A Király fényt áraszt a Királyságra

Ismerd meg Isten Királyságát, hogy kik az uralkodói és az alattvalói, és hogy mit jelent lojálisnak lenni hozzá.