Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

27. FEJEZET

Máté elhívása

Máté elhívása

MÁTÉ 9:9–13 MÁRK 2:13–17 LUKÁCS 5:27–32

  • JÉZUS ELHÍVJA MÁTÉT, AZ ADÓSZEDŐT

  • KRISZTUS BŰNÖSÖK TÁRSASÁGÁBAN VAN, HOGY SEGÍTSEN NEKIK

A béna férfi meggyógyítása után Jézus még egy rövid ideig Kapernaum környékén marad a Galileai-tengernél. Ismét tömegek jönnek hozzá, ő pedig tanítani kezdi őket. Később egy adószedő helyen meglátja Mátét, akit Lévinek is hívnak. Jézus csodálatos megtiszteltetésben részesíti őt, így szól hozzá: „Légy a követőm!” (Máté 9:9).

Máté valószínűleg már hallott Jézus tanításairól és csodáiról, mint ahogy Péter, András, Jakab és János is hallott, amikor őket hívta el. Hozzájuk hasonlóan Máté is azonnal válaszol a meghívásra. Így ír erről az evangéliumában: „Erre az [maga Máté] felkelt, és követte őt” (Máté 9:9). Máté otthagyja adószedői munkáját, és Jézus tanítványa lesz.

Később Máté nagy lakomát rendez a házában, talán így fejezve ki a háláját, hogy Jézus elhívta őt. Kiket hív meg a házába Jézuson és a tanítványokon kívül? Nos, sok korábbi társát és más adószedőket. Az adószedők a gyűlölt római hatóságoknak szednek adót például a kikötőbe érkező hajóktól, a főutakon haladó karavánoktól, valamint vámot szednek a behozott áruk után is. Hogyan tekintik általában a zsidók ezeket az adószedőket? Megvetik őket, mert becstelenül több pénzt csikarnak ki az emberektől, mint amennyi a rendes adó összege. Bűnösök is vannak a lakomán, olyan személyek, akik rossz hírben állnak (Lukács 7:37–39).

Az önelégült farizeusok látva, hogy Jézus ilyen emberek társaságában van, ezt kérdezik a tanítványaitól: „Miért eszik a tanítótok adószedőkkel és bűnösökkel?” (Máté 9:11). Jézus meghallja, és így válaszol: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, a betegeknek viszont igen. Menjetek hát, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.« Mert nem azért jöttem, hogy az igazságosakat hívjam el, hanem hogy a bűnösöket” (Máté 9:12, 13; Hóseás 6:6). A farizeusok nem őszinték, amikor Jézust tanítónak mondják, pedig lenne mit tanulniuk tőle.

Máté valószínűleg azért hívott meg adószedőket és bűnösöket az otthonába, hogy hallgassák Jézust, és jelképes értelemben gyógyuljanak, ugyanis „sokan voltak közülük, akik követték őt” (Márk 2:15). Jézus segíteni akar nekik, hogy helyreálljon a kapcsolatuk Istennel. Az önelégült farizeusokkal ellentétben Jézus nem veti meg ezeket az embereket. Könyörületre és irgalomra indul irántuk, hiszen ő azoknak is orvosa, akik jelképes értelemben betegek.

Jézus irgalommal bánik az adószedőkkel és a bűnösökkel. De nem azért, mintha elnézné a bűneiket, hanem mert ugyanolyan gyengéd érzéseket mutat irántuk, mint a szó szerinti betegek iránt. Emlékezzünk csak, milyen könyörületes volt, amikor megérintette a leprás férfit, és ezt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” (Máté 8:3). Vajon nekünk nem kellene ugyanilyen irgalommal tekintenünk a szükségben lévőkre, és segíteni nekik, főleg abban, hogy megismerjék Jehovát?