Kapernaum egyik zsinagógájában Jézus arról beszél a hallgatóinak, hogy ő az igazi kenyér az égből. Nyilván azt a témát folytatja, amelyről azoknak beszélt, akik visszamentek hozzá a Galileai-tenger keleti partjáról. Ezeket az embereket vendégelte meg hallal és kenyérrel.

Folytatásképpen ezt mondja: „Ősapáitok a mannát ették a pusztában, és mégis meghaltak.” Majd rávilágít az ellentétre: „Én vagyok az az élő kenyér, mely az égből jött le. Ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog. És bizony a kenyér a testem, melyet azért adok, hogy a világ élhessen” (János 6:48–51).

I. sz. 30 tavaszán Jézus elmondta Nikodémusznak, hogy Isten annyira szerette a világot, hogy a Fiát adta, hogy az emberek megmentője legyen. Jézus most azt hangsúlyozza, hogy a testét kell enni, vagyis hinni kell az áldozatában, amit a jövőben fog meghozni. Csak így nyerhet valaki örök életet.

Ám az emberek zokon veszik, amit Jézus mond. Ezt kérdezik: „Hogyan adhatja nekünk a testét, hogy azt együk?” (János 6:52). Jézus azt szeretné, ha a hallgatói megértenék, hogy nem szó szerint, hanem jelképesen kell érteni a szavait. Amit ezután mond, azzal is ezt szeretné megerősíteni.

„Ha nem eszitek az Emberfiának a testét, és nem isszátok a vérét, nem fogtok örök életet kapni. Aki a testemet eszi és a véremet issza, annak örök élete van. . . Mert a testem igazi étel és a vérem igazi ital. Aki a testemet eszi és a véremet issza, egységben marad velem” (János 6:53–56).

Képzelhetjük, mennyire visszatetszően hangzanak ezek a szavak zsidóknak! Azt gondolhatják, hogy Jézus kannibalizmusra ösztönzi őket, és arra, hogy szegjék meg a vér fogyasztását tiltó törvényt (1Mózes 9:4; 3Mózes 17:10, 11). Pedig Jézus mindezt nem szó szerint érti. Inkább arra utal, hogy aki örök életet szeretne kapni, annak hinnie kell az áldozatában. Ugyanis fel fogja áldozni a tökéletes testét, és vérét fogja adni az emberekért. Ám ez a tanítás még sok tanítványának is felfoghatatlan. Ezt mondják: „Botrányos, amiket mond. Ki képes ezt hallgatni?” (János 6:60).

Mikor Jézus látja, hogy a tanítványai közül sokan zúgolódnak, ezt kérdezi: „Titeket ez megbotránkoztat? Mi lesz majd, ha látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol azelőtt volt? . . . Amiket mondtam nektek, a szent szellemtől van, és életet ad. De vannak köztetek néhányan, akik nem hisznek.” Ezután sok tanítványa elmegy, és felhagy a követésével (János 6:61–64).

Jézus a 12 apostolához fordulva ezt kérdezi: „Ti is el akartok menni?” Péter így válaszol: „Uram, kihez mennénk? A szavaid örök élethez vezetnek. Mi pedig elhittük és megtudtuk, hogy te vagy az Isten szentje” (János 6:67–69). Micsoda hűségről tanúskodnak ezek a szavak, jóllehet Péter és a többi apostol most még nem érti teljesen Jézusnak ezt a tanítását.

Jézus örül, hogy Péter így válaszol, de megjegyzi: „Hát nem én választottam ki mind a tizenkettőtöket? Egy közületek mégis rágalmazó” (János 6:70). Jézus Iskariót Júdásról beszél. Talán ekkor már látja, hogy Júdásban helytelen vágyak kezdenek meggyökerezni.

Bizonyára elégedettséggel tölti el Jézust az a tény, hogy Péter és a többi apostol nem hagynak fel a követésével. Továbbra is buzgón részt vesznek vele az életmentő munkában.