Miután Jézus elítéli a farizeusokat a saját érdekeiket szolgáló hagyományaik miatt, továbbindul a tanítványaival. A föníciai Tírusz és Szidón vidéke felé veszi az irányt, mely sok-sok kilométerrel távolabb, északnyugaton terül el.

Jézus megszáll egy házban a környéken, de nem szeretné, ha kiderülne, hogy ott van. Az emberek mégis tudomást szereznek róla. Egy görög származású asszony, aki ezen a vidéken született, rátalál Jézusra, és így kérleli: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Lányomat rettenetesen gyötri a démon” (Máté 15:22; Márk 7:26).

Egy idő után a tanítványok unszolni kezdik Jézust: „Küldd el őt, mert utánunk kiáltozik.” Jézus a válaszában elmondja, miért nem vesz tudomást az asszonyról: „Isten nem mindenkihez küldött engem, csak Izrael népének elveszett juhaihoz.” Ám az asszony nem adja fel. Amikor odaér Jézushoz, térdre esik, és így könyörög hozzá: „Uram, segíts rajtam!” (Máté 15:23–25).

Jézus nyilvánvalóan próbára akarja tenni az asszony hitét, ezért utalva a zsidók más nemzetiségűek iránti előítéletére, ezt mondja: „Nem helyes a gyermekek kenyerét elvenni, és a kiskutyáknak odadobni” (Máté 15:26). A kiskutyák kifejezéssel kimutatja, hogy gyengéd érzéseket táplál a nem zsidók iránt. Biztos, hogy az arckifejezése és a hangja is ezeket az érzéseket tükrözi.

Az asszony nem sértődik meg, hanem folytatva Jézus gondolatmenetét alázatosan megjegyzi: „Igaz, Uram, de hát a kiskutyák is esznek a gazdájuk asztaláról lehulló morzsákból.” Jézus felismeri, hogy az asszony mennyire őszinte szívű: „Ó, asszony, nagy a te hited! Legyen úgy, ahogy szeretnéd” (Máté 15:27, 28). És valóban úgy is történik, noha a lány nincs ott velük! Hazaérve az asszony az ágyon fekve találja gyermekét teljesen egészségesen. A démon már kiment belőle! (Márk 7:30).

Most Fönícia vidékéről Jézus a tanítványaival a Felső-Jordán irányába utazik. Elérve a folyót, valahol a Galileai-tengertől északra, átkelnek, és továbbmennek Dekapolisz vidékére. Felmennek egy hegyre, de a tömeg itt is rájuk talál. Jézushoz viszik a sántákat, nyomorékokat, vakokat és némákat. A lába elé fektetik a betegeket, ő pedig meggyógyítja őket. Mindez lenyűgözi az embereket, ezért dicsőítik Izrael Istenét.

Jézus felfigyel egy férfira, aki siket, és nehezen beszél. Könnyű elképzelni, mennyire kellemetlenül érezheti magát ez a férfi a nagy tömegben. Zavartságát talán Jézus is észreveszi, ezért egy kicsit távolabb viszi őt a sokaságtól. Amikor kettesben maradnak, Jézus a tudtára adja, mit fog tenni. A férfi fülébe teszi az ujját, majd miután köp, megérinti annak nyelvét. Ezután az égre tekint, és egy sémi kifejezést mond, ami azt jelenti: „Nyílj meg!” Ekkor a férfi füle meggyógyul, és rendesen kezd beszélni. Jézus nem szeretné, hogy ez a csoda széles körben elterjedjen. Inkább azt akarja, hogy az emberek az alapján higgyenek benne, amit saját maguk látnak és hallanak (Márk 7:32–36).

Jézus gyógyító hatalma nagy hatással van az emberekre, akik módfelett ámulnak. Ezt mondják: „Mindent jól cselekedett. Még a siketeket is hallóvá teszi, a némákat pedig beszélővé” (Márk 7:37).