Jézus Kapernaum felé veszi útját, miután Cezárea Filippiben elváltozik a tanítványai előtt, illetve meggyógyít egy démontól megszállt fiút. Csak a tanítványai vannak vele, mivel nem szeretné, hogy „bárki is megtudja”, merre utazik (Márk 9:30). Most újabb alkalma nyílik rá, hogy felkészítse a tanítványait a halálára, és a munkára, ami azután vár rájuk. „Az Emberfiát átadják az ellenségeinek, megölik, és a harmadik napon feltámad” – magyarázza nekik Jézus (Máté 17:22, 23).

Ennek a kijelentésének nem kellene újszerűen hangzania a tanítványainak. Már beszélt nekik arról, hogy meg fogják őt ölni, bár Péter ennek még a gondolatát is elutasította (Máté 16:21, 22). Három apostol pedig látta az elváltozását, majd a beszélgetést is hallhatta Jézus „eltávozásáról” (Lukács 9:31). Követői most mégsem értik Jézus szavainak a jelentőségét, és „nagyon bánatosak” (Máté 17:23). De nem mernek több kérdést feltenni neki.

Idővel megérkeznek Kapernaumba. Ez Jézus tevékenységének a központja és számos apostol szülővárosa. Itt a templomi adót szedő férfiak odamennek Péterhez. Talán azzal akarják megvádolni Jézust, hogy nem fizeti meg az adót, ezért ezt kérdezik Pétertől: „A tanítótok nem fizeti a kétdrachmás [templomi] adót?” (Máté 17:24).

„De igen” – válaszolja Péter. Bár Jézus eközben a házban van, mégis tudja, hogy miről beszéltek az adószedők Péterrel. Nem várva meg, hogy Péter hozza fel a dolgot, ezt kérdezi tőle: „Mit gondolsz, Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól vagy az idegenektől?” Péter ezt feleli: „az idegenektől”. Jézus így folytatja: „Akkor hát a fiaknak nem kell adót fizetniük” (Máté 17:25, 26).

Jézus Atyja a világegyetem királya, és őt imádják a templomban. Ezért Isten Fia jogilag nem köteles megfizetni a templomi adót. „De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, dobj be egy horgot. Fogd az első horogra akadó halat, nyisd ki a száját, és találsz benne egy ezüstpénzt [egy státert, vagyis tetradrachmát]. Add oda nekik értem és érted” – mondja Jézus Péternek (Máté 17:27).

A tanítványok nemsokára együtt vannak, és meg akarják kérdezni Jézustól, hogy ki lesz a legnagyobb a királyságában. A közelgő haláláról nemrég még vonakodtak kérdezni Jézust, ám a saját jövőjükről mégsem félnek kérdezni őt. Jézus tudja, hogy mi jár a fejükben. Erről már vitatkoztak az úton, amikor Jézus után jöttek Kapernaumba. Ezt kérdezi tőlük: „Miről vitáztatok az úton?” (Márk 9:33). A tanítványok zavarba jönnek, és elhallgatnak, mert arról vitáztak, hogy ki közülük a legnagyobb. Végül mégis felteszik a kérdést Jézusnak: „Tulajdonképpen ki a legnagyobb az egek királyságában?” (Máté 18:1).

Szinte hihetetlen, hogy a tanítványok ilyesmin vitatkoznak azok után, hogy már majdnem három éve együtt vannak Jézussal, és tanulhatnak tőle. Persze a tanítványok nem tökéletesek. Ráadásul olyan vallási környezetben nőttek fel, ahol a tisztség és a rang nagy hangsúlyt kap. Sőt, Jézus Péternek nem is olyan régen azt ígérte, hogy megkapja majd a királyság „kulcsait”. Vajon ettől felsőbbrendűnek érezheti magát? Jakab és János is hasonlóképpen érezhet, hiszen szemtanúi voltak Jézus elváltozásának.

 Bármi legyen is a háttérben, Jézus kiigazítja a gondolkodásukat. Odahív egy kisfiút, a tanítványai elé állítja, és ezt mondja nekik: „ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be az egek királyságába. Aki tehát alázatos, és úgy gondolkodik magáról, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában. És ha valaki rám való tekintettel szívesen fogad egy ilyen kisgyermeket, az engem is szívesen fogad” (Máté 18:3–5).

Micsoda mesteri tanítás! Jézus nem lesz dühös, és nem mondja kapzsinak vagy nagyravágyónak a tanítványait. Inkább egy szemléltetéssel tanítja őket. A kisgyermekeknek nincsenek tisztségeik, sem rangjuk. Jézus ezzel rámutat, hogy a tanítványainak meg kell tanulniuk így gondolkodni magukról. A következő szavakkal fejezi be a szemléltetését: „aki kisebb módjára viselkedik mindnyájatok között, az a nagy” (Lukács 9:48).