Ahogy Jézus tovább tanít Júdeában, olyan dolgokról beszél, amelyek igazán ismerősek a hallgatóinak: juhokról és juhaklokról. Természetesen szavainak jelképes az értelme. A zsidók könnyedén felidézhetik Dávid gondolatait: „Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben. Füves legelőkön pihentet engem” (Zsoltárok 23:1, 2). Egy másik zsoltárban pedig Dávid erre ösztönzi a népét: „imádjuk őt, és hajoljunk meg, térdeljünk le Jehova, a mi Alkotónk előtt! Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe [vagyunk]” (Zsoltárok 95:6, 7). Nem új keletű tehát, hogy a törvény alatt élő izraelitákat juhnyájhoz hasonlítják.

Ezek a „juhok” juhakolban vannak olyan értelemben, hogy születésüktől fogva a mózesi törvényszövetség hatálya alatt élnek. A törvény jelképes kerítésként megvédi őket az olyan emberek káros befolyásától, akik nem a mózesi törvény szerint élnek. De sok olyan izraelita is van, aki kegyetlenül bánik Isten nyájával. Jézus kijelenti: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy aki nem az ajtón lép be a juhakolba, hanem valahol máshol mászik be, az tolvaj és rabló. De aki az ajtón lép be, az a juhok pásztora” (János 10:1, 2).

Az embereknek eszükbe juthatnak olyan férfiak, akik Messiásnak, vagy Krisztusnak nevezték magukat. Ezek olyanok, mint a tolvajok és rablók. Az embereknek nem szabad az ilyen szélhámosokat követniük. Ehelyett a juhok pásztorát kell követniük, akiről Jézus ezt mondja:

„Az ajtóőr ajtót nyit neki, és a juhok figyelnek a pásztor hangjára. Ő a nevükön szólítja a juhait, és kivezeti őket. Amikor az övéit mind kiengedte, előttük megy, és a juhok követik őt, mert ismerik a hangját. Idegent semmiképpen nem követnek, hanem elmenekülnek tőle, mert nem ismerik az idegenek hangját” (János 10:3–5).

Korábban Keresztelő János, vagyis a szemléltetésben szereplő ajtóőr, úgy azonosította Jézust, mint akit ezeknek a törvény alá tartozó jelképes juhoknak követniük kell. És néhány juh Galileában, valamint itt Júdeában felismeri Jézus hangját. Hova vezeti ki őket? És mi lesz az eredménye, ha követik őt? Néhányan, akik hallják ezt a szemléltetést, talán csodálkoznak, mert nem értik, hogy Jézus miről beszél (János 10:6).

Jézus elmagyarázza: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy én vagyok az ajtó a juhok számára. Mindazok, akik jöttek, és azt állították magukról, hogy én vagyok, tolvajok és rablók, de nem figyeltek rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül lép be, megmenekül, ki-be jár, és legelőt talál” (János 10:7–9).

Jézus nyilván valami új dolgot vezet be. A hallgatói tudják, hogy ő nem a törvényszövetség ajtaja, mely már évszázadok óta létezik. Szavai tehát arra utalnak, hogy a juhoknak, akiket kivezet, egy másik juhakolba kell belépniük. És mi lesz ennek a következménye?

Jézus tovább magyarázva a szerepét, ezt mondja: „Én azért jöttem, hogy a juhoknak örök életük legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor az életét adja a juhokért” (János 10:10, 11). Korábban Jézus így vigasztalta a tanítványait: „Ne félj, kicsiny nyáj, mert az Atyátok helyesnek látta, hogy nektek adja a királyságot” (Lukács 12:32). Igen, azokat, akik a kicsiny nyájat alkotják, Jézus egy új juhakolba fogja vezetni, hogy „örök életük legyen”. Micsoda áldás ehhez a nyájhoz tartozni!

Ám Jézus mondanivalója ezzel még nem ér véget. Így folytatja: „Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Őket is be kell gyűjtenem, és figyelni fognak a hangomra, és egy nyáj lesznek egy pásztorral” (János  10:16). Ezek a más juhok „nem ebből az akolból valók”. Tehát nekik nem ugyanahhoz az akolhoz kell tartozniuk, mint a kicsiny nyájnak, amely a királyságot fogja örökölni. Ezeknek az akloknak vagy karámoknak más-más a rendeltetésük. De a juhok mindkét akolban hasznot merítenek Jézus szerepéből. Jézus ezt mondja: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet” (János 10:17).

A tömegből sokan így reagálnak: „Démon van benne, és elment az esze.” Mások azonban érdeklődéssel hallgatják Jézust, és hajlanak arra, hogy kövessék a Jó Pásztort. Ezt mondják: „Akiben démon van, nem így beszél. Vajon meggyógyíthatja egy démon a vakok szemét?” (János 10:20, 21). Nyilván arra a korábbi esetre utalnak, amikor Jézus megnyitotta egy születésétől fogva vak férfi szemét.