Jézus még mindig az Olajfák hegyén van a négy apostolával, amikor egy újabb szemléltetést mond nekik. Néhány nappal korábban Jerikóban a minákról szóló szemléltetésével mutatott rá, hogy a királysága még csak a távoli jövőben várható. A mostani példázata sok mindenben hasonlít arra a szemléltetésre. Ezenkívül érinti a jelenlétére és a világrendszer végére adott válaszát is. Azt emeli ki, hogy a tanítványainak szorgalmasan el kell látniuk a feladatokat, melyeket rájuk bíz.

Ezzel kezdi a példázatot: „pontosan olyan ez, mint amikor egy ember, aki külföldre készült utazni, hívatta a rabszolgáit, és rájuk bízta a javait” (Máté 25:14). Mivel Jézus már hasonlította magát egy olyan emberhez, aki külföldre utazott, „hogy királyi hatalmat kapjon”, az apostolok könnyen felismerik, hogy most is maga Jézus az az „ember”, akiről beszél (Lukács 19:12).

A példázatban szereplő ember, mielőtt külföldre utazik, komoly értékeket bíz a rabszolgáira. Jézus a három és fél éves szolgálata alatt az Isten királyságáról szóló jó hír prédikálását helyezte előtérbe, és erre a munkára a tanítványait is kiképezte. Most úgyszólván „elutazni” készül, és bízik abban, hogy elvégzik majd a munkát, melyre kiképezte őket (Máté 10:7; Lukács 10:1, 8, 9; vesd össze: János 4:38; 14:12).

Hogyan osztja szét a javait a példázatban szereplő ember? Jézus elmondja: „Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, megint egy másiknak egyet, kinek-kinek a maga képessége szerint, és elment külföldre” (Máté 25:15). Mit tesznek a rabszolgák azzal, amit rájuk bíztak? Vajon szorgalmasan felhasználják, az uruk érdekeit keresve? Jézus így folytatja:

„Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal ment, és üzleti vállalkozásba fogott, és másik ötöt szerzett. Ugyanígy, aki a kettőt kapta, másik kettőt szerzett. De aki csak egyet kapott, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette az ura pénzét” (Máté 25:16–18). Mi történik majd, amikor az uruk hazatér?

„Hosszú idő után – folytatja Jézus – megjött ezeknek a rabszolgáknak az ura, és elszámoltatta őket” (Máté 25:19). Az első két rabszolga megtett mindent, amit csak tudott, „a maga képessége szerint”. Mindketten szorgalmasak voltak, keményen dolgoztak, és hasznot hajtottak a rájuk bízott javakból. Aki öt talentumot kapott, megduplázta, és az is, aki kettőt kapott. (Akkoriban egy munkásnak körülbelül 19 évig kellett dolgoznia egy talentumnak megfelelő összegért.) Az úr mindkettőjüket ugyanígy dicséri meg: „Jól van, jó és hű rabszolga! Hű voltál kevesen, sok fölé foglak  kinevezni. Örülj együtt az uraddal!” (Máté 25:21).

Nem ez történik azonban azzal a rabszolgával, aki egy talentumot kapott. Ő így szól az urához: „Uram, tudtam, hogy sokat követelsz másoktól, ott is aratsz, ahol nem vetettél, és azt a gabonát is begyűjtöd, melyet nem te tisztítottál. Így aztán megijedtem, és elmentem, elrejtettem a földbe a talentumodat. Itt van, ami a tiéd” (Máté 25:24, 25). Még azt sem tette meg, hogy bankba helyezze a pénzt, hogy legalább valamennyi kamatot hozzon az urának. Tulajdonképpen az ura érdekei ellen tett.

Az ura találóan gonosznak és lustának nevezi a rabszolgát. Amije volt, elveszi tőle, és annak a rabszolgának adja, aki készséges és szorgalmas. Így szól az ura: „mindenkinek, akinek van, még többet adnak, és bőven lesz neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van” (Máté 25:26, 29).

Jézus tanítványainak bőven van min elgondolkodniuk, beleértve ezt a szemléltetést is. Megértik, hogy mennyire értékes az a kiváltság, melyet Jézus rájuk bízott, vagyis hogy képezzenek tanítványokat. És ő elvárja tőlük, hogy éljenek ezzel a kiváltsággal, és legyenek szorgalmasak. Nem gondolja, hogy mindenkinek ugyanakkora részt kell vállalnia a prédikálómunkából. Amint az a szemléltetésből is érthető, mindenkinek „a maga képessége szerint” kell megtennie mindent, amit csak tud. Ezzel semmiképpen sem arra utal Jézus, hogy örülne annak, ha valaki „lusta” lenne, és nem tenne meg mindent, hogy ellássa a feladatokat, melyekkel megbízta őt.

Mennyire örülhetnek az apostolok, amiért Jézus így buzdítja őket: „mindenkinek, akinek van, még többet adnak”!