Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

5. FEJEZET

A váltság Isten legértékesebb ajándéka

A váltság Isten legértékesebb ajándéka

1–2. a) Mitől lesz egy ajándék értékes a szemedben? b) Miért a váltság a legértékesebb ajándék Istentől?

MELYIK a legjobb ajándék, amelyet valaha kaptál? Egy ajándék nem attól lesz értékes, hogy drága. Ha boldoggá tesz, vagy ha nagy szükséged van rá, akkor nagyon hálás vagy érte.

2 Isten sok ajándékot adott nekünk, de az egyikre közülük minden másnál nagyobb szükségünk van. Ez a legértékesebb ajándék, melyet Istentől kapott az emberiség. Ebből a fejezetből megtudhatjuk, hogy Jehova elküldte a Fiát, Jézus Krisztust, hogy mi örökké élhessünk. (Olvassátok fel: Máté 20:28.) Azzal, hogy elküldte a földre a Fiát, hogy váltságul adja az életét, Jehova azt bizonyította, hogy nagyon szeret minket.

MI A VÁLTSÁG?

3. Miért halnak meg az emberek?

3 Jehova a váltság által szabadítja meg az embereket a bűntől és a haláltól (Efézus 1:7). Hogy értsük, miért volt szükség a váltságra, tudnunk kell, mi történt évezredekkel ezelőtt az Éden kertjében. Az ősszüleink, Ádám és Éva, vétkeztek. Mivel vétkeztek, meghaltak. Mi is meghalunk, mert bűnt örököltünk tőlük. (Lásd: Melléklet, 9. pont.)

4. Ki volt Ádám, és mit kapott Istentől?

4 Amikor Jehova megteremtette az első embert, Ádámot, valami nagyon különlegeset adott neki: tökéletes életet. Tökéletes volt a teste és az elméje. Soha nem kellett volna megbetegednie, megöregednie és meghalnia. Mivel Ádámot Jehova teremtette, olyan volt neki Jehova, mintha az apja lenne (Lukács 3:38). Jehova rendszeresen beszélgetett vele. Világosan elmagyarázta neki, hogy mit vár el tőle, és élvezetes munkával bízta meg (1Mózes 1:28–30; 2:16, 17).

5. Mit jelent az, hogy Ádám úgy lett megteremtve, hogy hasonlítson Istenre?

5 Ádám úgy lett megteremtve, hogy hasonlítson Istenre (1Mózes 1:27). Jehova olyan tulajdonságokkal ruházta fel, melyek őt is jellemzik: így például szeretettel, bölcsességgel, igazságérzettel és hatalommal. Ezenkívül szabad akaratot adott Ádámnak. Ádám nem volt robot. Úgy lett megalkotva, hogy választhatott, mit akar tenni, jót vagy rosszat. Ha azt választotta volna, hogy engedelmeskedik Istennek, örökké élhetett volna a paradicsomban.

6. Milyen árat fizetett Ádám azért, hogy engedetlenné vált? Hogyan érint ez minket?

6 Mivel Ádám nem engedelmeskedett Istennek, halálra ítélték, és ezzel nagy árat fizetett. Már nem élvezte Jehova különleges barátságát, elveszítette a tökéletes életét és a paradicsomi otthonát (1Mózes 3:17–19). Mivel Ádám és Éva úgy döntött, hogy nem engedelmeskedik Istennek, a helyzetük reménytelen volt. Ádám tette miatt „jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, és így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek. . .” (Róma 5:12). Amikor Ádám vétkezett, „eladta” magát – és minket is – a bűn és a halál rabszolgájának (Róma 7:14). De vajon a mi helyzetünk is reménytelen? Semmiképpen sem!

7–8. Mi a váltság?

7 Mi a váltság? Alapvetően két dolgot foglal magában. A váltság egyrészt az a díj, melyet azért fizetnek, hogy valakit szabadon engedjenek, vagy valamit visszavásároljanak. Másrészt pedig az az ár, mellyel megtérítenek egy kárt.

8 Egyetlen ember sem tudja megtéríteni azt az óriási kárt, melyet Ádám okozott azzal, hogy bűnt követett el, és halált hozott ránk. Jehova azonban gondoskodott arról, hogy megszabadulhassunk a bűntől és a haláltól. Lássuk, hogyan lett kifizetve a váltság, és hogyan válhat a javunkra.

HOGYAN GONDOSKODOTT JEHOVA A VÁLTSÁGRÓL?

9. Milyen váltságra volt szükség?

9 Egyikünk sem tudná kifizetni a váltságot azért a tökéletes életért, amelyet Ádám elveszített. Miért? Mert mindannyian tökéletlenek vagyunk (Zsoltárok 49:7, 8). Egy másik tökéletes ember életére volt szükség váltságul. Ezért nevezik ezt „megfelelő” váltságnak (1Timóteusz 2:6). Ugyanolyan értékű életre volt szükség, mint amilyet Ádám elveszített.

10. Hogyan gondoskodott Jehova a váltságról?

10 Hogyan gondoskodott Jehova a váltságról? Elküldte a legkedvesebb Fiát a földre. Ez a Fiú, Jézus volt a legelső teremtménye (1János 4:9, 10). Kész volt elhagyni az Atyját és az égi otthonát (Filippi 2:7). Jehova áthelyezte Jézus életét az égből a földre, és ott tökéletes emberként született meg, bűn nélkül (Lukács 1:35).

Jehova váltságul adta értünk a legkedvesebb Fiát

11. Hogyan szolgált egyetlen ember váltságul mindenkiért?

11 Amiatt, hogy az első ember, Ádám nem engedelmeskedett Jehovának, egyetlen ember sem tökéletes. Vajon van olyan ember, aki segíthetne Ádám összes gyermekének, hogy ne kelljen meghalnia? Igen. (Olvassátok fel: Róma 5:19.) Jézus, aki sosem vétkezett, váltságul adta a tökéletes életét (1Korintusz 15:45). Ennek köszönhetően Ádám összes gyermekének lehetősége van arra, hogy megmeneküljön a haláltól (1Korintusz 15:21, 22).

12. Miért kellett Jézusnak annyit szenvednie?

12 A Biblia leírja, milyen sokat szenvedett Jézus a halála előtt. Kegyetlenül megostorozták, kínoszlopra szegezték, és lassú, fájdalmas halált kellett elszenvednie (János 19:1, 16–18, 30). Miért kellett ennyit szenvednie? Azért, mert Sátán azt állította, hogy egyetlen ember sem marad hűséges Istenhez, ha súlyos próbák érik. Jézus bebizonyította, hogy egy tökéletes ember még akkor is hűséges tud maradni Istenhez, ha a legvégsőkig próbára van téve. Képzeld csak el, mennyire büszke lehetett Jehova Jézusra! (Példabeszédek 27:11; lásd: Melléklet, 15. pont).

13. Hogyan lett kifizetve a váltság?

13 Hogyan lett kifizetve a váltság? I. sz. 33-ban, a zsidó naptár szerinti niszán hónap 14-én Jehova megengedte Jézus ellenségeinek, hogy megöljék őt (Héberek 10:10). Három nappal később Jehova feltámasztotta Jézust, de nem emberként, hanem szellemszemélyként. A váltság kifizetésének utolsó lépéseként Jézus visszatért az égbe Istenhez (Héberek 9:24). Isten elfogadta, amit Jézus tett, vagyis hogy feláldozta az életét. A váltság kifizetésének köszönhetően lehetőségünk van arra, hogy megszabaduljunk a bűntől és a haláltól. (Olvassátok fel: Róma 3:23, 24.)

HOGYAN VÁLHAT A JAVADRA A VÁLTSÁG?

14–15. Mit kell tennünk, hogy Isten megbocsássa a bűneinket?

14 Már most a javunkra válik Isten legértékesebb ajándéka. Nézzük meg, hogy mennyi jót eredményez ez nekünk most és a jövőben.

15 Isten megbocsátja a bűneinket. Nehéz mindig azt tenni, ami helyes. Követünk el hibákat, és időnként olyasmit mondunk vagy teszünk, ami rossz (Kolosszé 1:13, 14). Mit kell tennünk, hogy Isten megbocsássa a bűneinket? Őszintén sajnálnunk kell, hogy rosszat tettünk, és alázatosan Jehova megbocsátását kell kérnünk. Ha így teszünk, biztosak lehetünk benne, hogy Isten megbocsátja a bűneinket (1János 1:8, 9).

16. Mit kell tennünk, hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk?

16 Tiszta lehet a lelkiismeretünk. Ha a lelkiismeretünk jelzi, hogy valami rosszat tettünk, bűntudatunk lehet, sőt, talán reménytelen esetnek és értéktelennek tartjuk magunkat. De nem szabad feladnunk! Ha könyörgünk Jehova megbocsátásáért, biztosak lehetünk benne, hogy meghallgat minket, és megbocsát nekünk (Héberek 9:13, 14). Jehova azt szeretné, ha minden gondunkról és gyengeségünkről beszélnénk vele (Héberek 4:14–16). Mindez hozzájárul ahhoz, hogy békés kapcsolatban legyünk vele.

17. Mire van lehetőségünk annak köszönhetően, hogy Jézus meghalt értünk?

17 Örök életünk lehet. „A bűnért járó fizetség a halál, az ajándék pedig, amelyet Isten ad, örök élet Krisztus Jézus, a mi Urunk által” (Róma 6:23). Mivel Jézus meghalt értünk, örökké élhetünk, és tökéletesen egészségesek lehetünk majd (Jelenések 21:3, 4). De mit kell tennünk, hogy mindebben részünk legyen?

ÉRTÉKELED A VÁLTSÁGOT?

18. Honnan tudjuk, hogy Jehova szeret minket?

18 Gondolj arra, mekkora örömet szerez, ha valaki egy szép ajándékot ad neked! A váltság a legértékesebb ajándék, és nagyon hálásnak kell lennünk érte Jehovának. A János 3:16 azt írja, hogy „Isten annyira szerette a világot, hogy az egyszülött Fiát adta”. Igen, Jehova annyira szeret minket, hogy odaadta értünk a legkedvesebb Fiát, Jézust. És tudjuk, hogy Jézus is szeret minket, mivel kész volt meghalni értünk (János 15:13). A váltság ajándékának meg kell győznie arról, hogy Jehova és Jézus igazán szeret téged (Galácia 2:20).

Minél jobban megismerjük Jehovát, annál inkább megszeretjük őt, és a barátai leszünk

19–20. a) Hogyan lehetsz Jehova barátja? b) Hogyan bizonyíthatod, hogy értékeled Jézus váltságáldozatát?

19 Most, hogy megtudtad, Isten mennyire szeret téged, biztosan szeretnéd viszonozni a szeretetét. De ahhoz, hogy szeress valakit, és a barátja legyél, előbb meg kell ismerned. A János 17:3 szerint meg lehet ismerni Jehovát. Minél többet tudsz meg róla, annál jobban megszereted őt. Örömet akarsz majd szerezni neki, és a barátja leszel. Tanulmányozd hát a Bibliát, hogy még jobban megismerd Jehovát (1János 5:3).

20 Értékeld Jézus váltságáldozatát. A Biblia ezt írja: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (János 3:36). Mit jelent hinni a Fiúban? Azt, hogy azt tesszük, amire Jézus tanított minket (János 13:15). Nem elég csak mondanunk, hogy hiszünk Jézusban. Bizonyítanunk is kell a hitünket. A Jakab 2:26 szerint „a hit. . . halott tettek nélkül”.

21–22. a) Miért vegyünk részt minden évben Krisztus halálának emlékünnepén? b) Miről lesz szó a 6. és 7. fejezetben?

21 Vegyél részt a Krisztus haláláról való megemlékezésen. A halála előtti estén Jézus azt az utasítást adta, hogy emlékezzünk meg a haláláról. Minden évben így teszünk, és ezt az alkalmat emlékünnepnek vagy az Úr vacsorájának nevezzük (1Korintusz 11:20; Máté 26:26–28). Jézus azt szeretné, ha megemlékeznénk arról, hogy váltságul adta a tökéletes életét értünk. Ezt mondta: „Ezentúl ezt tegyétek, hogy megemlékezzetek rólam.” (Olvassátok fel: Lukács 22:19.) Ha te is részt veszel az emlékünnepen, azzal bizonyítod, hogy nem feledkezel meg a váltságról és arról, hogy mennyire szeret minket Jehova és Jézus. (Lásd: Melléklet, 16. pont.)

22 A váltság a legértékesebb ajándék, melyet valaha kaptunk (2Korintusz 9:14, 15). Ez az ajándék még annak a több millió embernek is a javára fog válni, aki már meghalt. A 6. és 7. fejezetből kiderül, hogy hogyan.