Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

1. FEJEZET

Isten megalkotja az eget és a földet

Isten megalkotja az eget és a földet

Jehova Isten a Teremtőnk. Mindent ő alkotott, azt is, amit látunk, és azt is, amit nem. Mielőtt megteremtette azokat a dolgokat, amiket látunk, sok-sok angyalt alkotott. Tudod, hogy kik az angyalok? Az angyalok Jehovát szolgálják. Nem látjuk őket, ahogyan Istent sem, mert olyanok, mint ő. Az első angyal Jehova segítőtársa lett. Ezzel az angyallal együtt alkotta meg a csillagokat, a bolygókat, és minden mást is. Az egyik ilyen bolygó a föld, a mi gyönyörű otthonunk.

Ezután Jehova lakhatóvá tette a földet az állatok és az emberek számára. Lehetővé tette, hogy a nap sugarai fénnyel árasszák el a földet. Hegyeket, óceánokat és folyókat hozott létre.

Mi történt ezután? Jehova ezt mondta: „Füvet, növényeket és fákat alkotok.” Sokfajta gyümölcs, zöldség és virág kezdett növekedni. Jehova ezután megteremtett minden állatot, többek között az égen repülő, a vízben úszó és a csúszó-mászó állatokat. Olyan kicsiket is teremtett, mint a nyuszik, de olyan nagyokat is, mint az elefántok. Neked melyik a kedvenc állatod?

Jehova később ezt mondta az első angyalnak: „Alkossunk embert!” Az emberek másmilyenek lesznek, mint az állatok. Fel tudnak majd találni dolgokat, és beszélni, nevetni, imádkozni fognak. Gondját viselik a földnek és az állatoknak. Tudod, ki volt az első ember? Nézzük meg!

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1)