Az izraeliták csaknem 40 éve vándorolnak a pusztában. Már sok erős várost elfoglaltak. A Jordántól keletre, Moáb síkságán táboroznak, és hamarosan belépnek az ígéret földjére. Moáb királya, Bálák attól fél, hogy a földjük az izraeliták kezére kerül. Ezért Moábba hívatja Bálámot, hogy átkozza meg az izraelitákat.

De Jehova ezt mondja Bálámnak: „Nem szabad megátkoznod az izraelitákat.” Ezért Bálám nem megy Moábba. Bálák király másodszor is hívatja őt, és azt ígéri, hogy mindent megkap, amit csak akar. Bálám most sem megy el. Ekkor Isten ezt mondja: „Elmehetsz, de csak azt mondhatod, amit én mondok neked.”

Bálám felül a szamarára, és elindul dél felé, Moábba. Azt tervezi, hogy megátkozza az izraelitákat, pedig Jehova azt mondta neki, hogy ne tegye. Az úton háromszor is megjelenik Jehova angyala. Bálám nem látja, de a szamara igen. A szamár először letér az útról a mezőre. Utána egy kőfalhoz lapul, és odaszorítja Bálám lábát. Végül lefekszik az út közepén. Bálám mindhárom alkalommal megveri őt egy bottal.

A harmadik eset után Jehova megszólaltatja a szamarat:

– Miért versz meg engem? – kérdezi a szamár Bálámtól.

– Mert bolondot csinálsz belőlem. Ha lenne kardom, megölnélek.

– Már évek óta szolgállak. Én soha nem tettem ilyet veled – szól a szamár.

Ezután Jehova lehetővé teszi, hogy Bálám is lássa az angyalt. Az angyal ezt mondja:

– Jehova figyelmeztetett, hogy nem szabad megátkoznod az izraelitákat.

 – Vétkeztem. Hazamegyek – mondja Bálám.

– Nem – válaszol az angyal. – Elmehetsz Moábba, de azt kell mondanod, amit Jehova mond neked.

Tanul Bálám a hibájából? Nem. Háromszor is megpróbálja megátkozni az izraelitákat, végül mégis mindig áldást mond, mert Jehova így akarja. Később az izraeliták megtámadják Moábot, és Bálám meghal. Nem lett volna jobb, ha mindvégig szót fogad Jehovának?