A szárazság idején Jehova ezt mondja Illésnek: „Menj el Sareptába, ott egy özvegyasszony ennivalót ad neked.” A város kapujában Illés látja, hogy egy szegény özvegyasszony fát szedeget. Kér tőle egy kis vizet. Ahogy az asszony elindul, Illés utánakiált:

– Kérlek, hozz egy darab kenyeret is!

– Nincs kenyerem. Csak annyi lisztem és olajam van, amiből egy kevés ételt készíthetek a kisfiamnak és magamnak – mondja szomorúan az asszony.

– Jehova megígérte, hogy ha készítesz nekem kenyeret, akkor a szárazság idején nem fogy el a liszted és az olajad – jelenti ki a próféta.

Az asszony hazamegy, és kenyeret készít Jehova prófétájának. Minden úgy történik, ahogy Jehova megígérte. Míg tart a szárazság, az özvegyasszonynak és a fiának mindig van mit ennie. A lisztes- és az olajoskorsó nem ürül ki.

 Ezután szörnyű dolog történik. A fiú megbetegszik, és meghal. Az anyukája könyörög Illésnek, hogy segítsen rajta. Illés a karjába veszi a kisfiút, felviszi az emeleti szobába, és lefekteti az ágyra. Így imádkozik: „Jehova, kérlek, adj újból életet ennek a fiúnak!” Tudod, hogy miért olyan meglepő, amit Illés kér Jehovától? Azért, mert úgy tudjuk, hogy Illés ideje előtt még egyetlen halott sem kelt életre. Az is érdekes, hogy az özvegyasszony és a fia nem izraeliták.

De képzeld el, hogy a fiú életre kel, és újra lélegzik! Illés ezt mondja az özvegyasszonynak: „Nézd! Él a fiad!” Az anyuka végtelenül boldog, és ezt mondja Illésnek: „Tényleg Isten prófétája vagy. Biztos vagyok ebben, mert csak azt mondod, amit Jehova mond neked, és valóra válnak a szavaid.”